Index Vakbarát Hírportál

Lezárult az Iszlám Állam utolsó Európába vezető útvonala

2016. augusztus 12., péntek 23:37

Pénteken hivatalosan is elesett az Iszlám Állam egyik legnagyobb szíriai erőssége, Manbidzs városa. A múlt héten a kurd vezetésű, de jelentős arab erőket is felsorakoztató Szíriai Demokratikus Erők (Syrian Democratic Forces - SDF) egyszer már bejelentette az ostrom végét, de pénteken 73 nap után végre az utolsó dzsihadista egységet is kiűzték a városból. Az SDF  szóvivői szerint nem kevesebb, mint 2000 embert szabadítottak ki az iszlamisták fogságából, akik élő pajzsként fedezték velük a visszavonulást. A világsajtóban már napok óta köröznek a fejkendőjüket elhajító nők és szakállukat lenyíró férfiak ünnepléséről készült képek.

Az Eufrátesztől nyugatra fekvő, valaha százezer lakost számláló várost 2014 januárjában foglalta el az IS (akkor még ISIS), és gyorsan a Törökország felé irányuló illegális műkincskereskedelem egyik központjává vált (a Kalifátus egyik fontos bevételi forrásának számító kincsvadászatról itt olvashat). A még mindig IS-kézen lévő határváros Jarabulúsz mellett Manbidzs volt a kulcsa annak a sávnak, mellyel a Kalifátus Törökországgal érintkezik, ha ezt sikerül teljesen felszámolni, az óriási érvágás lenne az iszlamistáknak, akik az engedékeny török hatóságoknak köszönhetően ezen a határszakaszon keresztül csempészik be a fegyvereket és embereket, és itt csepegtetik a török vezetékekbe az általuk kitermelt olajat - legalábbis az Erdogan elleni puccskísérletig ez volt a gyakorlat.

Nem csoda, hogy Szalih Muszlim szíriai kurd vezető a győzelem után azt nyilatkozta:

Manbidzs felszabadítása után az Iszlám Állam tagjai többé nem tudnak szabadon közlekedni a Kalifátus és Európa között. 

De persze ez nem jelenti a terrorizmus végét, hiszen még mindig nagy határterület van az Iszlám Állam kezén, másfelől pedig ma már az IS terror-stratégiája sem elsősorban a Szíriában kiképzett kommandókon alapul, hanem a Nizzában vagy Orlandóban is jól teljesítő, ún. öndzsihadizált bolondokon.

A várost még 2016 derekán is 2000 iszlamista harcos védte, akiknek természetesen nem okozott álmatlan éjszakákat, ha a helyieket kellett fedezékül használniuk az amerikai légitámadások ellen. Ennek ellenére a védősereg felmorzsolódott a folyamatos támadásokban, az utolsó harcoló mag már csak mintegy 100 főt számolt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet szerint az IS emberei mintegy 500 autóval menekültek a török határon fekvő, még ellenőrzésük alatt álló Jarablúsz városa felé. Ők állítólag szabad elvonulást kaptak az ostromlóktól túszaik hátrahagyása fejében, de a megállapodást az SDF természetesen nem verte nagydobra. 

(via BBC, Reuters)

Rovatok