Index Vakbarát Hírportál

Pert indít Magyarország ellen Ausztria, mert nem fogadjuk vissza a menekülteket

2016. szeptember 7., szerda 10:11 | aznap frissítve

Ausztria bírósághoz fordul, ha Magyarország nem fogadja vissza azokat a menedékkérőket, akiknek az uniós jog szerint ott kell menekültstátust kérniük, ahol először az Európai Unió területére lépnek

- nyilatkozta Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter az ORF rádióállomásnak.

Mint mondta, általános szabályként a dublini rendelet érvényes, ennek betartatásáért az Európai Unió felelős, azoknak a tagállamoknak vagy országcsoportoknak, amelyek folyamatosan megsértik a törvényt, számítaniuk kell jogi következményekre.

Arra a kérdésre, hogy mit tesz Bécs, miután Magyarország elzárkózik a menedékkérők visszafogádásától, az osztrák belügyminiszter hozzátette: "ebben az esetben Ausztriának pert kell indítania. A köztársaságnak biztosítania kell, hogy az Európai Unió betartja a törvényeket".

Nemrégiben derült ki, hogy a tavalyi menekülthullám kezdete óta összesen 52 ezer menekültet akartak az uniós országokból visszatoloncolni Magyarországra, azonban mindössze négyet vettünk át - őket pont Ausztriától.

A magyar kormány már többször jelezte, hogy azért nem tesz eleget a visszaküldési kéréseknek, mert álláspontjuk szerint ezek a menekültek Görögországon keresztül érkeztek, és ha nem regisztráltak is ott, ez nem jelenti azt, hogy Magyarországra kellene küldeni őket. Mint a minisztérium a lappal közölte, Görögország nem tartotta be a játékszabályokat a regisztráció elmulasztásával, de ezért Magyarország nem büntethető.

Szijjártó Péter Sobotka bejelentésére reagálva ismét megerősítette a magyar álláspontot: Magyarország csak azokat a bevándorlókat fogadja vissza, akik az országnál léptek először az Európai Unió területére, a közel-keleti vagy afrikai illegális bevándorlók nyilvánvalóan más országoknál léptek az unió területére, az pedig, hogy a bevándorlókat ezekben az országokban nem regisztrálták, nem jelent kifogást.

A külügyminiszter szerint Magyarország betartja az európai szabályokat, megvédi a határokat és regisztrálja a bevándorlókat. Az, hogy jelenleg csökken az Ausztriába érkező illegális bevándorlók száma, a szigorított magyar határvédelemnek köszönhető. Mint közölte,

tévúton jár mindenki, aki egy olyan országot kritizál, amely védi Európát, így védi Ausztriát is.

Az MTI ugyanakkor megjegyzi, hogy arról már több bírósági ítélet született, hogy Görögországba nem lehet visszaküldeni menedékkérőket, mert a görög menekültügyi rendszerben embertelen és megalázó körülmények uralkodnak.

Az EB nem kommentál, de

Az Európai Bizottság nem kommentálja az Ausztria és Magyarország között kialakult, migránsok visszaküldéséről szóló vitát, de kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal a dublini szabályozás, a menedékkérők visszaküldésének ügyében - közölte Natasha Bertaud bizottsági szóvivő újságírói kérdésre válaszolva szerdán Brüsszelben.

Rovatok