Index Vakbarát Hírportál

Nagyon kevésen múlt, hogy nem ismétlődött meg a tavalyi osztrák menekülttragédia

2016. szeptember 7., szerda 13:20

Tizenhét menekültre, köztük egy nyolc hónapos csecsemőre bukkantak osztrák rendőrök egy feltartóztatott kisteherautóban az A4-es autópályán Schwechatnál. A járműre – melyet egy személygépkocsi kísért – egy másik autós figyelt fel, és jelentette a rendőrségnek. 

Csak a szerencsének köszönhető, hogy a még szombaton történt eset nem olyan végkifejlettel zárult, mint a hetvenegy ember életét követelő tavalyi tragédia:

A rendőrség le is szögezte:

A borzalmas utazási körülmények miatt minden utas testi épsége és élete veszélyben volt, különösen a csecsemőé.

A három csempész azt az utasítást kapta, hogy a csoportot Bécs körzetében tegyék ki. A rendőrök mindhármukat őrizetbe vették: a jármű 19 éves egyiptomi sofőrjét, valamint egy 20 és egy 37 éves szíriai állampolgárt, akik a menekülteket szállító kisteherautó előtt haladó autóban utaztak. Ellenük emberkereskedelem vádjával indult eljárás.

A fuvarért fejenként ötezer eurót (több mint 1,5 millió forintot), a kisgyerek után 2500 eurót kellett fizetni. Azaz a csempészek ezzel az egy, kevés befektetést igénylő akcióval nagyjából 75 ezer eurós (23 milliós forintos) bevételre tettek szert.

Rovatok