Index Vakbarát Hírportál

Az EP elnöke Orbánt és Asselbornt is leszidta, beállt Clinton mögé

2016. szeptember 15., csütörtök 14:36

Orbán Viktor elzárkózik a menekültválság közös, európai uniós megoldásától

– mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke csütörtökön egy Spiegel Online-nak adott interjúban.

A német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa elítélte Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter kijelentését Magyarország uniós tagságának megvonásáról, és hangsúlyozta: most a közösség összetartására kell összepontosítani, és "nem provokációkat kell egymás fejéhez vágni nap mint nap" – írja az MTI.

A békítő hang és az együttműködés szorgalmazása ellenére azért Asselborn mellett Orbán is megkapta a magáét Schulztól, amiért mindenből kivonja magát a közös megoldás kereséséből. Az EP elnöke szerint a magyar miniszterelnök "nem ócsárolhatja uniós kollégáit, így nem viselkedünk egymással".

Schulz szerint most szolidaritásra van szükség, a menekültpolitika mellett a strukturális alapokkal kapcsolatban is, amelyeknek évek óta jelentős haszonélvezői az olyan tagállamok, mint Magyarország.

Arra a kérdésre, hogy pénzügyi nyomást akar-e gyakorolni az olyan tagállamokra, mint Magyarország, az EP elnöke elmondta, hogy a szolidaritást nem lehet mindig csak másoktól követelni, saját részről pedig megtagadni, és a 2014-2020-as időszakra szóló többéves pénzügyi keret felülvizsgálata során a parlamentben biztosan lesz majd vita arról, hogy

nem kellene-e pénzügyileg is jobban támogatni a menekültválságban szolidáris országokat.

A vér és rög retorikája

Schulz az EU jövőjéről pénteken Pozsonyban – már Nagy-Britannia részvétele nélkül – tartandó uniós csúcsról is beszélt. Szerinte már az is siker lenne, ha az EU világossá tenné, hogy a gondok és a vitatott ügyek ellenére összetart. Ennek a fontosságát a brexitről folytatandó tárgyalások is megmutatják majd, mert az EU egy egységes brit állásponttal fog szembesülni, és "biztosan vannak emberek Londonban, akik szívesen kijátszanának minket egymás ellen", ami "végzetes lenne az EU számára".

A közös, uniós hadsereg elképzeléséről elmondta, hogy a megvalósítás nehéz, de szükség van az ilyen kezdeményezésekre, mert a politikának hosszú távú célokat kell megfogalmaznia, amelyek jelzik, hogy "igen, együtt akarunk maradni".

Schulz szerint az EU történelmi fontosságú pillanatban van, mert egyre többen vannak, akik rossznak tartják az utóbbi évtizedekben elért európai eredményeket, és vissza akarnak térni a nemzetállamokhoz. Emögött szerinte néha a "vér és rög retorikája" figyelhető meg, amely erősen emlékeztet a két világháború közötti időszakra, "amelynek kísérteteit még ismerjük mindannyian". Ezeket a kísérteteket, rossz szellemeket ugyan sikerült ellenőrzés alá vonni az európai struktúrák, felépítmények, intézmények révén, "de ha leromboljuk a struktúrákat, akkor a kísértetek is visszatérnek", amit Schulz szerint nem engedhetünk meg.

Az SPD-s politikus az amerikai elnökválasztásról is beszélt, kiemelte, hogy Donald Trump republikánus elnökjelölt esetleges győzelme "nemcsak az EU-nak, hanem az egész világnak gond" lenne, mert egy "nyilvánvalóan felelőtlen", a szaktudást "elitista zagyvaságnak" tartó ember kerülne egy nagyfokú felelősségtudatot igénylő pozícióba. Hozzátette: erősen aggódik, hogy Donald Trump "utánzókra" találhat Európában, ezért a demokrata jelölt, Hillary Clinton győzelmét kívánja.

Rovatok