Index Vakbarát Hírportál

150 családot élő pajzsnak használva menekül az IS vezetője Moszulból

2016. november 7., hétfő 18:09

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője elmenekült Moszulból - írja az MTI a Ria Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva, akik pedig az iraki hadseregtől szerezték az értesüléseiket. Nekik hírszerzési források erősítették meg, hogy Abu Bakr al-Bagdadi 150 családot élő pajzsként használva menekül az esetleges légicsapások ellen védekezve.

A múlt héten Bagdadi felszólította a terrorszervezet harcosait, hogy a bármi áron védjék meg Moszult, egyben azzal fenyegette meg az iszlamisták elleni hadműveletben részt vevő Törökországot, hogy az Iszlám Állam "új tevékenységi területének" nevezte a szomszédos államot.

Fuád Maszúm iraki elnök a Kyodo japán hírügynökségnek adott exkluzív interjújában vasárnap azt mondta: bízik abban, hogy országa fegyveres erői az év végéig kiűzik Moszulból a szélsőségeseket, és ha ez bekövetkezik, akkor nem fognak már sokáig kitartani a szíriai Rakkában sem.

Az iraki elnök rámutatott, hogy terveik szerint nem megölni, hanem elfogni akarják a dzsihadisták vezérét. Fuád Maszúm szerint Bagdadi az iraki-szíriai határ mentén folyamatosan mozogva próbálja kijátszani az ellene hajtóvadászatot folytató erőket.

"Reméljük, hogy el tudjuk fogni Bagdadit, mivel Szaddám Huszeinhez hasonlóan bíróság elé szeretnénk állítani" - utalt Maszúm az iraki diktátorra, akit egy iraki törvényszék ítélt halálra emberiesség elleni bűnökért, s 2006-ban kivégezték.

Moszul ostromáról itt olvashat bővebben.

Borítókép: Azad Lashkari / Reuters

Rovatok