Index Vakbarát Hírportál

Tizenöt foglyot lőttem le, de leszarom

2016. november 7., hétfő 16:25

Egy hőssel kevesebb, egy legendával több lett az oroszbarát szakadár Kelet-Ukrajnában azután, hogy a múlt hónapban bombamerénylet végzett az egyik legismertebb katonájával, az Oroszországból jött Motorolával. A 33 éves katonát háromnapos gyásszal búcsúztatták a szeparatisták. Halálát az ukrán szolgálatok, de akár belső ellenfelek, sőt, akár Moszkva is akarhatta.

Október 16-án vasárnap Arszen Pavlov hazaért donyecki házához. Testőrével együtt beléptek a liftbe, és ahogy megnyomták a gombot, a lift felrobbant. Mindketten azonnal meghaltak. 

Arszen Pavlov 33 évet élt.  

Az ukrajnai polgárháború is kitermelte a maga hőseit és kétes hírű legendáit. Arszen Pavlov inkább az utóbbiak közé tartozott. A harcedzett, mokány, vörös szakállú kis ember az oroszbarát szakadárok egyik parancsnoka volt, de jóval több is ennél. Szabályos sztárstátuszt élvezett Kelet-Ukrajna szakadár régiójában és az orosz propagandaoldalakon. Ott hősként ünnepelték, Ukrajnában minimum terroristaként emlegették, aki bőven elment háborús bűnösnek is.

A náciktól védte az oroszokat

Arszen Pavlovot mindenki csak Motorolaként ismerte. A nevét még abból az időből kapta, amikor az orosz hadseregben szolgált rádiósként. Múltjáról kevés hitelt érdemlő információt lehet tudni. Vagy azt, amit ő mondott magáról, vagy azt, amit az orosz propagandisták terjesztettek róla. 

Ukrajnához eredetileg az égvilágon semmi köze nem volt. Az oroszországi Komiföldön, Uhtában született 1983-ban – az észak-orosz városban töltötte gyerekkorát Roman Abramovics későbbi orosz multimilliárdos is –, ami jó 2000 kilométerre van Donyecktől. Tizenöt évesen elvesztette szüleit, a nagyanyja nevelte. 4,5 évet szolgált a haditengerészetnél, és harcolt Csecsenföldön is. Miután leszerelt, katasztrófavédelmis kiképzést kapott, de dolgozott kőfaragóként is. Később Rosztov-na-Donuban élt, ami már közelebb van a Donbasz-régióhoz. 

Azt állította magáról, hogy amikor 2014-ben látta a tévében a kijevi tüntetéseket a Majdanon, azonnal felült egy vonatra és elment, előbb Kijevbe, majd a kelet-ukrajnai ellentüntetésekre, azután a Krímbe, amikor a félszigetet Oroszország magához csatolta. Innen Donyeckbe, hogy "megvédje az oroszokat a náciktól". Erre saját elmondása szerint az is kötelezte, hogy a nagyapja a nagy honvédő háborúban halt meg a németek ellen.

Egy másik verzió szerint ennél sokkal prózaibb ok vitte harcolni Kelet-Ukrajnába. Miután akkoriban egy rosztovi autómosóban dolgozott, ahonnan részegen ellopott egy autót és utcai ámokfutást rendezett vele, választania kellett: börtönbe megy, vagy önkéntesként harcol Kelet-Ukrajnában. Donyeckben havi 2500 hrivnyáért bérelt lakást, és volt egy Lada Nivája is, amit állítólag egyenesen Vlagyimir Zsirinovszkijtól, a populista, ultranacionalista orosz politikustól kapott ajándékba.

A háborús Youtube-sztár

Katonai múltjának és csecsenföldi tapasztalatainak köszönhetően gyorsan araszolt felfelé a katonai ranglétrán. De az sem volt mellékes, hogy a Krímből már az orosz titkosszolgálat (FSZB) frissen nyugalmazott tisztjével, Igor Sztrelkovval ment Kelet-Ukrajnába. Sztrelkov hamar védelmi miniszter lett a szakadár Donyecki Népköztársaságban (DNR), de alig három hónap múlva távozott. Később már kritizálta a szakadár köztársaságokat, amelyek szerinte csak arra jók, hogy éket verjenek Oroszország és Ukrajna közé, így végül amerikai érdekeket szolgáljanak. Sztrelkov később elmozdításáért Vlagyiszlav Szurkovot, a Kreml korábban mindenható szürke eminenciását okolta.   

Motorola viszont maradt. Előbb egy gépfegyveres és gránátos egység parancsnok-helyettese volt, majd a hírhedt Szparta nevű különleges egységet vezette. A szakadár parancsnokok közül ő volt az első, aki fontosnak tartotta katonái megfelelő felszerelését. Profi sisakokat, golyóálló mellényeket, rádiókat, ruházatot és fegyvereket szerzett nekik. De élen járt abban is, ahogyan a kapcsolatot tartotta az orosz sajtóval. Sisakjára kamerát szerelve adott képeket a harcok kezdetétől fogva, és azt át is adta az újságíróknak, akiknek szívesen nyilatkozott is. Médiaszereplésével tűnt ki a többi, Oroszországból jött átlagos harcos közül.

Egységével harcolt Ilovajszknál és részt vett a donyecki repülőtérért folytatott második csatában, amelyben a repteret védő ukrán hadsereget verték ki. A legtöbb katona itt veszítette életét. A harc vége az lett, hogy a néhány évvel azelőtt átadott vadonatúj repülőteret annyira szétlőtték, hogy az ukránoknak már nem maradt fedezékük, ezért kénytelen voltak kivonulni állásaikból. Motorola ezen a videón egy csoportot kalauzol végig a teljesen szétlőtt donyecki repülőtér épületegyüttesében, és a szerencsések lőhetnek is a fegyverekkel.  

A frissen kikiáltott és senki által el nem ismert Donyecki Népköztárságnak (DNR) úgy kellettek az ilyen "hősök" mint egy falat kenyér. Az amúgy nem túl érdekes személyiségű Motoroláról a harcok legelejétől sorra készültek a népszerűsítő videók. 

Fontos marketingakció volt, amikor Motorola – akinek Oroszországban élettársa és gyereke volt – 2014 júliusában megházasodott. Ez volt a DNR első esküvője, amihez a célnak leginkább megfelelő szereplőket sikerült találni. A sebesült Motorola begipszelt kézzel, katonaruhában vezette oltárhoz a 21 éves, nála minimum egy fejjel magasabb Jelena Kolenkinát, akit két hónappal azelőtt a tűzvonalban ismert meg, miután az ifjú ara is a szeparatisták soraiban harcolt. Jelena erre az ünnepi alkalomra sem felejtette el felszíjazni pisztolytáskáját a menyasszonyi ruha alá. (Két gyerekük született, a kisebbik alig két héttel Motorola halála előtt.)

De Motorola talán soha nem lett volna ismert, ha nincs a Givi néven elhíresült Mihail Tolsztih, az ukrán szakadárok Szomali elnevezésű harckocsizó zászlóaljának parancsnoka. Ő eleve jóval színesebb egyéniség Motorolánál, jobban is tud beszélni, szereti a kamera.

Givi akkor lett híres, amikor éppen kamerák előtt tartott sajtótájékoztatót, és hozzájuk nagyon közel becsapott egy rakéta. Mindenki rohant, amerre látott, de Givi – becenevét saját szavai szerint grúz származású dédapjától vette – meg se rezzent, csak szívta tovább a cigijét, amikor pedig egy repesz közvetlenül mellette ért földet, lazán felvette a földről a még forró fémdarabot és káromkodott egy ízeset.

Motorolával ellentétben Givi legalább Ukrajnában született. Ilovajszkból származik, civilként egy gyárban dolgozott gépkocsivezetőként, de volt ipari alpinista is, és áruházi biztonsági őr. Szolgált az ukrán hadseregben, ahol harckocsizónak képezték ki. Ahogy 2014 májusában kitörtek az összecsapások, ő is az elsők között csatlakozott a szakadárokhoz. Saját elmondása szerint gyűlölte, hogy Ukrajnában született. Se Ukrajna, se az ukrán himnusz, se az ukrán zászló nem jelentett neki semmit, számára mindig Putyin és Medvegyev erős hatalomra épülő politikája volt a vonzó. 

Bonnie és Clyde

Motorola és Givi barátnak nevezték egymást és együtt lettek sztárok a Youtube-on, miután életük szinte minden mozdulatát alaposan dokumentálták a szeparatisták propagandistái.

Van vodkánk, van uborkánk, és van nőnk is. Guminőnk!

– röhög Motorola egy Givivel közös interjúban, amin teljes felszerelésben ülnek egy ablak mögött és várják az ellenség támadását.

– Ti olyanok vagytok mint Crockett és Tubbs a Miami Vice-ból?  – kérdezi a mítoszuk építésén elszántan ügyködő oroszbarát angol blogger és riporter, Graham Phillips.

– Ja, meg, mint Bonnie és Clyde – vicceli el Givi a bűnüldözők helyett inkább az ámokfutó szerelmespárt választva.

Rettegtek tőlük a foglyok 

A videók miatt a két szakadár parancsnok nevét már a háború közben is jól ismerték és félték az ukrán hadsereg katonái. Ez leginkább azon a videón látszik, amin Motorola és Givi ukrán foglyokat vallat, aláz és leckéztet meg. A foglyokat arccal lökik a sárba, majd Givi egyenként megkérdezi, hogy ismerik-e őt, mire az ukránok halálra rémült arccal igennel válaszolnak. Givi ezután egy akkora pofont ad egy tisztnek, hogy hanyatt esik, egy katona zubbonyáról levágja az ukrán zászlót és megeteti vele, majd egy hatalmas karddal fenyegeti őket. Ezt a videót csak az igazán erős idegzetűek nézzék meg. Elrettentő célból annyi haszna van, hogy lövések és hullák nélkül is mindent elmond a háború szörnyű valóságáról.

Egy másik videón ugyanezeket a foglyokat végigvezetik a város főterén, és finoman fogalmazva, nem nagyon védik meg őket a lakosság haragjától. Igaz, a civil indulatok is frissek voltak: néhány nappal korábban ért aknatűz (18+) egy buszmegállót, ahol 13 ember vesztette életét.

Nem véletlen, hogy az igazságosztó szerepben tetszelgő Motorola és Givi nagyon hamar fölkerült az ukrán hadsereg feketelistájára, majd a foglyok ellen elkövetett kegyetlenkedések miatt 2015-ben az EU is felvette őket a szankció alá vont személyek közé. 

Az Amnesty International szerint az ukrajnai polgárháborúban mindkét oldal követett el súlyos jogsértéseket, és Motorolának is köze lehet több fogoly halálához. Videó készült arról, hogy 2015 januárjában a donyecki repülőtérért folyó harcok közben 12 ukrán katona megadja magát. Később videók mutatják a brutálisan megvert foglyokat, köztük Igor Branovszkijt. Az egyik videón megjelenik Motorola, aki azt mondja, Branovszkijjal személyesen ő fog foglalkozni. Az ukrán katona nem sokkal ezután meghalt, két fejlövés végzett vele.

Az angol nyelvű ukrán Kyiv Post című hetilap 2015 áprilisában telefonon kérdezte meg ezekről a vádakról Motorolát, aki beismeréssel felérő választ adott: 

Akár hiszed, akár nem, kurvára nem érdekel, mivel vádolnak. Tizenöt foglyot lőttem le. Leszarom. No komment. Ha gyilkolni akarok, akkor gyilkolok. Ha nem, akkor nem. 

Hogy Arszen Pavlov távolról sem volt az a vicces kis figura, mint amilyennek be akarták mutatni. jól mutatja Szergej Zaharov esete is. A donyecki karikaturista és művész köztéri alkotásaiban figurázta ki a szeparatisták parancsnokát, és a feleségénél egy fejjel alacsonyabb Motorolát is. Zaharovot nem sokkal ezután a szeparatisták elrabolták, fogva tartották, és közben többször súlyosan bántalmazták. Később azonban szabadon engedték a „donyecki Banksyt”, aki el is hagyta a várost. 

Ki volt a gyilkos? 

Givi és Motorola ellen több merényletet kíséreltek meg. Egyszer Givi terepjárója kapott egy sorozatot, de ő igazi akcióhőshöz illően, menet közben kiugrott az autóból, így egy válltöréssel megúszta a dolgot. Motorolát idén júniusában akarták megölni Donyeckben, amikor épp a kórház sürgősségi osztályáról jött ki, és egy autóba rejtett pokolgép robbant a közelében. Féltucatnyi autóban és két épületben keletkeztek károk, de neki és embereinek nem esett baja. 

Idén októberben nem volt szerencséje. A robbanószerkezetet valaki a házában lévő lift drótköteleire erősítette. Azóta zajlik a találgatás, ki állhatott a merénylet hátterében. Alekszandr Zaharcsenko, a DNR miniszterelnöke azonnal az ukrán titkosszolgálatot, az SZBU-t nevezte meg a támadás kitervelőjének. Vannak ugyanakkor olyan elméletek is, hogy Motorola az egymással rivalizáló szeparatista vezetők közötti háborúskodás áldozata lett.

Nagy vagyonok újraosztása zajlik, elvégre Ukrajna nehézipari termelésének jelentős részét adó régióról van szó, ahonnan az ország leggazdagabb oligarchája, Rinat Ahmetov is élt, amíg jobbnak nem látta Kijev felé elhagyni Donyecket. A 800 boltból álló országos áruházlánc, az ATB „elszakadt” egységeit, az ATB-t is felosztották: Donyeckben a kvázi kormányfő tanácsadójának, a szomszédos Luganszki Népköztársaságban pedig a szakadárvezér lányának kezére kerültek a boltok. Igaz, Motorola látványos meggazdagodásáról nem szóltak a hírek, bár ő maga elismerte, hogy jobban él, mintha Oroszországban maradt volna. A szakadárok vezetője neki is adott lakást Donyeckben, ahogy a szeparatista sereg harminc fontosabb vezetőjének.

2015 februárja óta Motorolán kívül már hat oroszbarát lázadóvezér halt meg. A DNR Motorola halálát is propagandacélokra használja fel: nemzeti gyászt hirdettek és hivatalos állami temetést rendeztek neki. Felesége viszont ezután eltűnt a nyilvánosság elől.

Az ukrán vezetés szerint viszont Moszkva áll az akció mögött, hogy azt az ukránokra kenve igazolja, Kijev nem tartja be a tűzszünetet biztosító minszki megállapodást. Zaharcsenko, a DNR miniszterelnöke már másnap bejelentette, hogy Motorola halálát az ukrán elnök által küldött hadüzenetnek tekinti. Esetleg arra is jó, hogy bizonytalanságot teremtve mindenképp Moszkvára utalja a szakadár köztársaságokat.

Barátja halála után Givi, a nagy szavak mestere azt mondta:  „Vannak emberek, akik arra születnek, hogy képeket fessenek, Motorola arra született, hogy harcoljon és győztes csatákat vívjon”, majd a harcostárs így fogadkozott: 

Nem lesz kegyelem, mindenki meg fog lakolni ezért.  Az se érdekel, ha Hágában vagy bármelyik szaros európai bíróságukon elítélnek ezért.

Frissítés: A társa haláláért bosszút ígérő Givi 2017. február 8-án meghalt, amikor a szakadárok ellenőrzése alatt álló Donyeck melletti Makijivkában állomásozott, és a parancsnokság helyéül szolgáló épületbe kézi rakétavető rakétája csapódott. A szakadárok szerint az akció mögött – amely a tűzszünetről szóló minszki megállapodás megsértését jelenti, bár azzal az ukrán fél és a szakadár csoportok rendszeresen kölcsönösen vádolják egymást – Kijev áll. Ugyanakkor híresztelések arról is szóltak, hogy belső leszámolás végzett Tolsztihhal.

Rovatok