Index Vakbarát Hírportál

Hollandia Trump-hasonmása kikéri, hogy rasszista lenne

2016. november 23., szerda 20:42

"Nem vagyok rasszista, és a támogatóim sem rasszisták. Sokak nevében beszélek, és az ő nevükben kérem a felmentésemet, a felmentésünket" – mondta szerdán Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője.

Az iszlám- és bevándorlásellenes politikus a tárgyalásán abszurdnak, gyalázatnak, valamint a holland társadalom megcsúfolásának nevezte az ellene folyó pert, írja az MTI. Wilderst korábbi kijelentései miatt gyűlöletbeszéddel, kisebbség elleni uszítással és diszkriminációval vádolják.

A Szabadságpárt vezetője szerint a meghurcolása veszélyt jelent a szólásszabadságra, neki pedig megválasztott törvényhozóként kötelessége, hogy beszéljen a marokkói problémáról – Hollandia mintegy 17 milliós lakosságának körülbelül két százaléka marokkói származású.

"Világszerte elindult egy mozgalom, amely leszámol az elit és az alárendelt média politikailag korrekt doktrínáival. Ezt bizonyítja a Brexit. Ezt bizonyítja az amerikai elnökválasztás" – szólalt fel Wilders, aki korábban Trump győzelmét és az október másodikai magyar kvótanépszavazás eredményét is lelkesen üdvözölte.

A vád szerint Wilders két éve azt a kérdést tette fel a támogatóinak, hogy több vagy kevesebb marokkóit akarnak Hollandiában. A válasz az volt, hogy kevesebbet, mire ő mosolyogva annyit felelt:

mi meg tudjuk oldani.

Az ügyészség ötezer eurós pénzbírság kiszabását kérte a politikusra, aki nem először állt bíróság előtt: korábban a Koránt Adolf Hitler Mein Kampfjához hasonlította, és azt javasolta, hogy a muzulmán bűnözőket fosszák meg állampolgárságuktól, aztán utasítsák ki őket Hollnadiából. A 2011-es vádak alól végül felmentették, mert a bíróság szerint nem egy népcsoportot, hanem egy vallást támadott.

Wilders azt állítja: semmi problémája azokkal a bevándorlókkal, akik elfogadják Hollandia törvényeit, igazodnak azokhoz, illetve felveszik a szokásokat. Az ügyében december 9-én, pénteken, várható ítélet.

Rovatok