Index Vakbarát Hírportál

Folytatják a tüntetéseket a lengyel parlamentnél

2016. december 18., vasárnap 15:35

Vasárnap újból ellenzéki tüntetők gyülekeztek a lengyel parlament előtt, ahol ellenzéki képviselők egy csoportja folytatja pénzeken megkezdett ülősztrájkját, írja a BBC. A kormányt támogató tüntetők is demonstrációt szerveztek vasárnapra Varsóba.

A lengyel parlament pénteki, idei utolsó ülésén a zárószavazás félbeszakadt, miután ellenzéki képviselők elfoglalták a pódiumot, az ellen tiltakozva, hogy a szejm elnöksége korlátozni akarja a sajtó munkáját a lengyel parlamentben.

A tiltakozás oka, hogy Kaczyńskiék januártól sokkal szigorúbb szabályokkal akarják korlátozni a sajtó munkáját a parlamentben. Az ülésterembe csak öt kiválasztott TV-t és néhány újságírót engednének be, más médiumok a helyszínről nem, csak egy zárt médiaközpontból közvetíthetnek, a kormánypárti képviselőktől a parlamenti folyosón így kérdezni sem tudnának. A szejm elnöksége azzal indokol, hogy a jelenlegi szabályok káoszhoz vezettek.

Pénteken a sajtó munkáját súlyosan korlátozó új tervezett szabályok miatt szinte harci állapotok voltak a parlament épületénél, erről bővebben itt.

Andrzej Duda államfő vasárnapra tárgyalásokat tervezett az ellentétek rendezésére.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke pedig felkérte Stanislaw Karczewskit, a szenátus elnökét, hogy szervezzen találkozót a média képviselőivel. Ő a megbeszélés után azt mondta, konszenzus született arról, hogy hétfőn ismét találkozzanak és megtárgyalják a konkrét javaslatokat, írja az MTI.

Az ellenzéki képviselők tiltakozása után pénteken az utolsó pillanatban a költségvetésről szóló zárószavazást áttették a fő parlamenti ülésteremből egy kisebbe, és nem engedélyezték a szavazás közvetítését. Hasonlóra nem volt precedens a szejmben a rendszerváltás óta.

Vasárnap délután négyre Szolidaritás a lengyel demokráciáért! címmel a budapesti lengyel nagykövetséghez is tüntetést szerveztek.

Rovatok