Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a Berlinben tévesen előállított férfi

2016. december 29., csütörtök 16:19 | aznap frissítve

A múlt hétfői berlini támadás után, amiben 12 ember halt meg, és közel 50 megsebesült, órákon keresztül arról szóltak a hírek, hogy a feltételezett  elkövetőt, egy pakisztáni férfit elkaptak a rendőrök, és épp elszámoltatják. Másnap reggelre kiderült, mégse az elkövetőt vitték be, és tévesen hurcoltak meg egy járókelőt, akit végül több mint két napig tartottak fogva. 

A szóban forgó férfi, Naveed Baloch most először állt ki a nyilvánosság elé és a Guardiannek mesélte el az elfogásától a kiengedéséig a történetét. 

A támadás estéjén a pakisztáni férfi gyanútlanul sétált hazafelé egy barátjától, amikor egy autó nagy sebességgel közeledett felé. Az autóból rendőrök szálltak ki, és igazoltatták. A férfi minden iratát rendben találták, és elengedték. Már épp indult tovább, amikor visszahívták, ezúttal viszont hátra bilincselték a két kezét, betuszkolták a rendőrautó hátsó ülésére, és elszáguldottak vele. Aznap éjjel bekötött szemmel több állomásra is áthurcolták. A rendőrök a várakozás közben a cipősarkukkal hol a lábán tapostak, hol a nyakát szorongatták.

Az első állomáson levetkőztették és fényképeket készítettek róla, aminek amikor ellenállt, felpofozták, később pedig háromszor is vettek tőle vért. Mindeközben a német belügyminiszter be is jelentette, hogy megvan a támadás első számú gyanúsítottja, akit Naveed B.-ként nevezett meg. 

A férfi kihallgatása nem ment zökkenőmentesen. A beludzsisztáni férfinak az indiai nyelvek közül a beludzs az anyanyelve, a tolmács viszont pandzsáb és urdu nyelven beszélt, amiből az utóbbi nyelvet épp hogy megérti, ellenben nem nagyon beszéli. Az őt kihallgató nyomozó rögtön azzal kezdte, hogy elmondta mi történt és megvádolta, hogy igenis tudja, hogy mi történt, hisz ő ült a volán mögött. Erre a 24 éves férfi higgadtan azt válaszolta, hogy nem hogy vezetni nem tud, de egy kocsit se tudna beindítani és esze ágában sem lenne ilyet elkövetni egy ország ellen, amely befogadta. 

A férfit végül két és fél napig tartották bent, ami alatt csak kekszet és teát adtak neki. az éjszakákat egy matrac nélküli deszkán kellett töltenie, ráadásul az elsőt úgy, hogy a háta mögé volt bilincselve a két keze. A férfit végül elengedték és azt mondták neki, hogy az elejétől fogva sejtették, hogy nem ő volt az elkövető, mert nem voltak rajta vérnyomok, amire nagyon kicsi volt az esély, miután az elkövető a lengyel férfit megkéselte és meg is lőtte. A rendőrök azt mondták, hogy igazából azért vitték be, mert átfutott az úton és úgy tűnt, hogy menekül valami elől, ezért hitték azt, hogy ő volt az elkövető.

A férfit miután kiengedték - amikor a rendőrség már javában Anis Amrit kereste -, egy hotelbe szállították át, ahonnan nem mehetett el a rendőrség beleegyezése nélkül. Megtiltották a saját biztonsága érdekében, hogy visszamenjen a menekültszállóra, ahol lakott, amit másnap egy teljes kommandó fésült át, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek ellene, de végül itt sem találtak semmi.

Az egyébként Pakisztánban pásztorként dolgozó férfinak egyáltalán nem jött kapóra a 15 perc hírnév, ugyanis szülőhazájából azért menekült el, mert egy Beludzsisztán függetlenségéért harcoló csoport tagja volt, és a legtöbb társát a pakisztáni hírszerzés vagy a területen aktívan jelen lévő ISIS végezte ki vagy tüntette el. 


Eddig nem tudták, hogy a férfi merre van, azonban most hogy kiderült, hogy Németországban kért menedékjogot, a családja nincs biztonságban. A rendőrség egyelőre két hónapra biztosít a férfinak szállást és védelmet , miközben reméli az emberek gyorsan elfelejtik, mint a támadás egykori gyanúsítottját és hogy a családját sem fogják meghurcolni.

Rovatok