Index Vakbarát Hírportál

Már négy állam perli Trumpot

2017. február 1., szerda 19:36

Négy állam, New York, Virginia, Washington és Massachusetts fogott össze, és együtt beperelték a Fehér Házat, írja az Independent. A per alapja a Donald Trump első elnökségi hetén ledobott bomba, miszerint péntektől hét, többségében muszlimok által lakott országból tilos beutazni az Egyesült Államokba. A négy állam által beadott kereset szerint a rendelet keményvonalas és alkotmányellenes.

Trump a rendelet megkérdőjelezése miatt hétfőn éjjel azonnali hatállyal menesztette Sally Q. Yates ideiglenes igazságügyi miniszterét, akit a minisztérium elárulásával vádolt. Yates, akit még az előző adminisztrációban neveztek ki, kollégiáinak írt jegyzetében kritizálta a rendeletek jogszerűségét.

Trump rendelete nyomán a külképviseletek is összefogtak, és a Szilícium-völgy is politikai állásfoglalásra adta a fejét, szerintük "amerikaiatlan" a döntés. A Trump-adminisztráció szerint a tilalom nem faji alapon diszkrimináló, sőt, folytatva a médiaellenes harcot azt állítják, hogy a "ban" azaz "tilalom" szót is csak a szájukba adják, mikor valójában egy beutazási szabályzásról van szó. A tilalom szót eddig a kormány is használta.

Reuters felmérése szerint viszont a többség, az amerikaiak 49%-a erősen, vagy mérsékelten egyetért Trump intézkedésével, mert biztonságban érzik magukat tőle.

A rendelkezés hét közel-keleti országból érkező bevándorlókat és menekülteket "szigorú ellenőrzésnek" vetne alá. Amíg ennek részletei nem körvonalazódnak, a beutazást megtiltották, ami hatalmas káoszt okozott a reptereken és heves tiltakozást váltott ki Trump ellenzékéből. 

Közben összeáll a kabinet

Szerdán a szenátus hivatalosan jóváhagyta, hogy Rex Tillerson, az ExxonMobil egykori elnök-vezérigazgatója legyen Trump külügyminisztere. Az alabamai szenátor, Jeff Sessions lett a főügyész, Tom Price felel majd az egészségügyért, Steven Mnuchin pedig a pénzügyminiszter lett. Betsy DeVos oktatási minisztert viszont egyelőre még nem szavazták meg, 50-50 százalékos megosztottság van a szenátusban, ilyen esetekben az alelnök dönt.

Rovatok