Kedd este a szövetségi fellebviteli bíróság meghallgatásán elhangozhattak a Trump-féle rendelet mellett és ellen szóló érvek. A CNN szerint a szövetségi bírók "megszorongatták" a rendeletet védő jogi képviselőket, és megkérdőjelezték, hogy bármiféle kapcsolat volna a rendeletben szereplő anyaországból érkezők és az iszlamista terrorizmus között.
Szerdán Donald Trump személyesen is megszólalt az ügyben, élesen kritizálva a rendelet ellen felhozott érveket. Szerinte a jogi ellenállás nemzetbiztonság-ellenes, és a szövetségi bíróság is az ügy túlpolitizáltsága miatt ellenzi a rendeletet. Trump ragaszkodott hozzá, hogy a mindenkori elnök hatásköre megmondani, kit enged az Egyesült Államok területére. Kijelentette:
Még egy rossz tanuló középiskolás is értené, miről van szó, és nekem adna igazat.
Trump elmondása szerint figyelemmel kísérte a kedd esti meghallgatást, és "olyasmiket hallott, amiket nem tudott elhinni sem", szerinte a rendelet ellenes érveknek semmi köze a valósághoz, és a keddi egy "nagyon szomorú nap" volt.
A rendelet értelmében hét, főleg muszlim lakosságú országból átmenetileg tilos a beutazás az Egyesült Államokba, később pedig "szigorú átvilágításra" kell majd számítaniuk az Iránból, Irakból, Jemenből, Líbiából, Szomáliából, Szudánból és Szíriából érkezőknek. A rendelet miatt négy állam perli a Fehér Házat, és több mint százezer érvényes vízummal rendelkező beutazót visszafordítottak már a repterekről.