Index Vakbarát Hírportál

Ukránok zsarolhatták Trump egykori kampányfőnökét

2017. február 24., péntek 19:01

A Politico úgy tudja, hogy az ukrán politika emberei is zsarolhatták Paul Manafortot, Donald Trump amerikai elnök korábbi kampány menedzserét. Egy olyan ukrán parlamenti képviselő fenyegette meg, aki tisztában volt Trump és Manafort orosz kötődéseivel is.

Egy a közelmúltban feltűnt hekkercsoportnak sikerült feltörnie Manaford lányának a telefonját, amin kompromittáló üzeneteket találtak. Ezeket egy részét állítólag Szergej Lescsenko küldte, aki azzal fenyegetőzött, hogy az FBI-t és az ukrán médiát is értesíti arról, hogy milyen viszonyban van Trump, illetve Manafort Viktor Janukovics embereivel.

Lescsenko tagadta , hogy ő küldte volna az üzeneteket. Elmondása szerint nem ismeri azt a levelező fiókot sem, amin keresztül az üzeneteket küldték. A Politico szerint az utóbbi hetekben Kijevben és Washingtonban is egyre több emberhez eljutottak a képek. Mindössze néhány képernyőfotóról és ezekhez kapcsolódó adatokról van szó. Az mindenképpen érdekes, hogy a képeken az üzenetek küldésének ideje például nem látszik.

Arról, hogy Manafortnak pontosan miért és milyen körülmények között kellett lemondania, itt írtunk bővebben. A Fehér Ház azzal igyekszik az ügy jelentőségét tompítani, hogy megjegyzik Manafort csak a kampányon dolgozott együtt Trumppal, és az, hogy a korábbi években mikor vagy miért találkozott orosz vagy ukrán politikusokkal az nem tartozik az adminisztrációra.  Arról pedig, hogy az ukránok, hogyan igyekeztek beleszólni az amerikai választás végkimenetelébe itt olvasható a cikkünk.

Rovatok