Nincs lázadás a pártban. A BBC szerint ezt mondta Arlene Foster, aki Észak-Írország lemondott miniszterelnökeként ment neki a csütörtöki parlamenti választásnak, és akinek pártja, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) ugyan nyert, de csak egyetlen egy mandátummal szerzett több szavazatot, mint ír nacionalista koalíciós társa, a Sinn Féin. Az ünneplésre a Sinn Féinnek van oka, a protestáns többségű országrészben ugyanis még soha nem szenvedtek ilyen szoros vereséget, mindössze egy mandátummal szereztek kevesebb szavazatot a DUP-nál. Nem véletlen mondta Gerry Adams, a párt és az 1998-ban véget ért polgárháború legendás személyisége azt, hogy az eredmény vízválasztó Észak-Írország történelmében.

Előrehozott választásokat amiatt kellett tartani, mert Arlene Foster miniszterelnök korrupciógyanú miatt kénytelen volt lemondani hivataláról.

A csütörtöki választás a Londonhoz hű unionisták vereséggel felérő győzelmét hozta (zárójelben a 2016-os választás eredménye):

1. Demokratikus Unionista Párt, DUP (unionista, konzervatív, jobboldali) - 28,1 % (29,2 %)
2. Sinn Féin (ír nacionalista, baloldali) - 27,9 % (26,9 %)
3. Ulsteri Unionista Párt (középjobb, konzervatív liberális) - 12,6 % (13,2 %)
4. Szociáldemokrata és Munkáspárt (ír nacionalista, középbalos) - 12 % (14,2 %)
5. Alliance (nem ír nacionalista, nem unionista, liberális) - 7,7 % (7,7 %)
6. Hagyományos Unionista Szavazat (unionista, jobboldali, euroszkeptikus) - 3,4 % (2,4 %)
7.  Zöld (nem ír nacionalista, nem unionista, középbal, Európa-párti) - 2,7 % (0,9 %)
8. Emberek a Profit Előtt (nem ír nacionalista, nem unionista, trockista) - 2,0 % (0,8 %)

A katolikusok és protestánsok, más néven az elszakadáspárti ír köztársasági nacionalisták és a britpárti unionisták harminc évig tartó pusztító polgárháborújában három és félezer ember vesztette életét. A gyűlölködést, legalábbis papíron, az 1998-as nagypénteki egyezmény zárta le. Az egymással harcoló felek kimerültek, így nem volt nehéz megérteniük: mivel a protestánsok alig vannak többen a katolikusoknál, legfőbb politikai pártjaik pedig vallási alapon szerveződtek, így Észak-Írország kormányzásában egymásra vannak utalva, vagyis kizárólag katolikusokból vagy protestánsokból kormány nem alakulhat. Jellemző, hogy a szavazóknak csupán 10 százaléka szavazott olyan pártra, amelyik se nem ír nacionalista, se nem unionista.

1998 óta a miniszterelnök mindig unionista, helyettese pedig köztársasági volt – leszámítva azt az öt évet, amikor London felfüggesztette a nemzetgyűlés működését. Leegyszerűsítve: akik 1998 előtt még egymásra lőttek a barikád két oldalán, azok onnantól kezdve egy kormányban dolgoztak Észak-Írország jövőjéért.

A parlament felfüggesztése most is fenyeget. Ha három héten belül nem sikerül megegyeznie a DUP-nak és a soha ilyen jól nem szerepelt Sinn Féinnek, akkor meg kell ismételni a választást, de London akár a közvetlen irányítása alá is vonhatja a területet. A Sinn Féin már most tiltakozik ez ellen, ők azt szeretnék, ha London és Dublin közösen gyakorolná a hatalmat.

És hogy miért olyan nehéz a megegyezés? Az alaposan megerősödött Sinn Féin nem akarja, hogy a korrupciós botrányba keveredett Arlene Foster maradjon a miniszterelnök, valamint nem akar visszatérni a status quóhoz, vagyis a koalíciós tárgyalásokba olyan kényes kérdéseket is be akar venni, mint az előző kormány bukását okozó korrupciós ügy vagy az ír nyelv kérdése.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az idő az ír nacionalisták és a Sinn Féin malmára hajtja a vizet. Ha marad a jelenlegi demográfiai trend, akkor Észak-Írországban egy-két évtizeden belül katolikus többség alakul ki, így borul az 1998-as nagypénteki egyezmény, ami akkor köttetett, amikor még protestáns többség volt a tartományban.