Sorozatosan kisebb gesztusokat tesz Oroszország Ukrajna felé Angela Merkel moszkvai látogatása közeledtével. A német kancellárt május 2-án fogadja Vlagyimir Putyin.
Pénteken lényegében hátra lépett egyet Oroszország a kelet-ukrajnai szakadárok elismerésétől is. A taktikai lépés ismét jelzi, hogy ha a külvilág elismerné a Krím orosz annexióját, akkor Moszkva, ha nem is teljesen, de lemondana a donyecki és luganszki szakadárokról.
Pedig alig egy hónapja írta alá Vlagyimir Putyin azt a rendeletet, amelyben Oroszország elismerte a szakadár Donyecki (DNR) és Luganszki Népköztársaság (LNR) által kiadott hivatalos dokumentumokat, személyi iratokat, anyakönyvi kivonatokat. Ez egy lépés volt a két szakadár terület függetlenségének elismerése felé, ami a Kreml forgatókönyvében nem is volt benne, de a szakadárok vezetése és a velük szimpatizáló lakosság egy része szívesen vett volna – még inkább azt, hogy Oroszország a Krímhez hasonlóan annektálja a területet. A DNR-t vezető Alekszandr Zaharcsenko a héten közölte: 1,2 millió ember igényelt donyecki útlevelet.
Ez nem sokkal az után volt, hogy az amerikai elnök csalódást okozott a békülékenyebb Fehér Házra számító Kremlnek. Donald Trump ehelyett inkább egyértelműen a Krím Ukrajnának való visszaadására szólította fel Oroszországot, miközben Moszkva célja az volt, hogy az ukrajnai rendezés inkább kizárólag Kelet-Ukrajnáról szóljon.
A demokrata oldalon oroszbarátsággal vádolt Trump – akinek hatalomra jutásában szerepet játszhattak az orosz titkosszolgálatok hekkerakciói – a héten megismételte, hogy a Krím visszaadása nélkül Oroszország nem számíthat a nyugati kapcsolatok rendezésére és a szankciók felszámolására.
Pénteken azonban az orosz fél az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ) bejelentette: eláll az LNR és a DNR hivatalos dokumentumainak elismerésétől, ha Kijev betartja a 2015 februárjában a német kancellár és a francia elnök jelenlétében tető alá hozott minszki megállapodást, amely tűzszünetet írt elő az ukrán hadsereg és a szakadárok között – írta a Ria Novosztyi. Igaz, emellett azt is hozzátette az EBESZ-ben Oroszországot képviselő Alekszandr Lukasevics: Ukrajna ismerje el Donyeck különleges státuszát és ennek tudomásul vétele mellett tartsák meg ott is az ukrajnai választásokat. Azaz, Ukrajna hajtsa végre az ország föderalizációját, ahogyan azt Moszkva korábban is követelte, és ami egyébként nincsen benne a minszki megállapodásban.
A Kreml gesztusa tehát az ukrajnai oroszbarát szakadárok alig burkolt katonai támogatása és a Krím nemzetközi egyezményeket felrúgó annexiója ismeretében valójában nem túl sok, de mindenképp jelzi, hogy Moszkva igyekszik felkínálni valamit kapcsolatainak rendezése reményében.
Valószínűleg ennek része az is, hogy Putyin nem vesz részt a Krím Oroszországhoz való csatolásának harmadik évfordulóján tartandó ünnepségen sem, és az is, hogy az orosz fél átad Ukrajnának 12 olyan elítéltet, akik büntetésüket épp a Krímen töltötték akkor, amikor a félsziget egyoldalúan Oroszország része lett. Köztörvényes bűnözőkről van szó, nem azokról, akiket Kijev Oroszországban politikai okból elítéltnek tart, mint a három évvel ezelőtt terrorista akciók előkészítésének vádjával bebörtönzött Oleg Szencov, rendező. Ő továbbra is orosz ellenőrzés alatt marad.
A május 2-ra tervezett találkozón a hivatalos program szerint Ukrajna nem meglepő módon kiemelt helyet kap. Ezért is jöhetett hirtelen egymás után több kisebb – hangsúlyozottan kisebb, és semmiképp sem áttörést jelentő – orosz gesztus, hogy ezzel is együttműködési szándékát jelezze a szankciók fenntartásában kulcsszerepet játszó Berlinnek, amely a politikai feszültség ellenére gazdasági ügyekben eddig is kész volt együttműködni Moszkvával, amiből Ukrajna nem először érezhette ki, hogy hiába az EU-s szolidaritás, vannak az ő szempontjait felülíró érdekek. Ilyen az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat gázvezeték kapacitásának megkétszerezéséről szóló döntés, amely alapján Magyarország joggal veti fel, hogy ha annak a vonalnak a fejlesztése mehet, akkor miért nem lehet szó a Déli Áramlat tervének felmelegítéséről.
A nyugati szolidaritás korlátaival Kijev legutóbb szerdán szembesült, amikor az ukrán elnök a szakadár területeket áruszállítási blokád alá vonta. A döntés ukrán szempontból érthető – bár a megítélése a kormányban sem egyértelmű – Kijev ugyanis úgy látja, hogy Oroszország nem hagy fel a szakadárok támogatásával. Katonai megoldás nem létezik a területek visszaszerzésére, miközben a teljes tűzszünet sem érvényesült, kisebb-nagyobb, katonai halálos áldozattal járó tűzharcok is voltak, amelyek kirobbantásával a felek egymást vádolták. Az ukrán vezetés ennek fényében úgy érezte, hogy az áruforgalom fenntartása Donyeck felé – és onnan a szén felvásárlása, amely nélkül nagyon bizonytalanná válik az áramtermelés – csak a szakadárok kváziállamát erősíti. Ezért döntöttek úgy, hogy katonai akciók nélkül, de igyekeznek nyomást gyakorolni Donyeckre. Ezután épp Németország volt, amely azonnal aggodalmát fejezte ki a kijevi blokád miatt, amely a német vezetés szerint csak a feszültséget növeli a térségben.
A tehetetlenségét nehezen tűrő kijevi vezetés által bevezetett blokád megítélését illetően hamar egymásra is találhatott Berlin és Moszkva, amely így most Kijevre mutogathat helyzet nehezítésével. Az orosz elnök szóvivője pénteken a kétértelműséget sem mellőzve kijelentette: Oroszország nem tervezi magához csatolni a szakadár területeket bár "mindenki ismeri az ottani hangulatot és az ottani vezetők nyilatkozatait", Dmitrij Peszkov szerint Moszkva ezért is kíséri figyelemmel, hogyan idegeníti el magától a "hatalmas térséget" Ukrajna.
Noha a kváziállamok de facto léteznek, Donyeck és Luganszk oroszbarát vezetése sem érezheti úgy, hogy elérte célját: továbbra sem világos számukra Moszkva valós terve, miközben létük egyértelműen a Kremltől függ.
A terület bekebelezése nem érdeke Oroszországnak, hiszen az a nemzetközi politikai következményei mellett súlyos anyagi terhet is róna az országra. Épp ezért támogatná Ukrajna szövetségi rendszerré való átalakítását: ezzel befolyása alatt tarthatná a területet úgy, hogy szociális terheket nem venne magára, de közben Kijev külpolitikai törekvéseit is gátolhatná – elsősorban a NATO-hoz való csatlakozást, feltéve, ha erre meghívót kapna Ukrajna, aminek belátható időn belül nincs esélye.
A bizonytalan helyzet gyengíti a szakadár vezetés pozícióját, amit leszámolások is bonyolítanak. Donyeckben a hősként kezelt katonai parancsnokok, Motorola, majd Givi halála okozott bizonytalanságot. Egyiküket háza liftjében érte el a pokolgép, másikukat katonai bázisán érte gránátvető találata. Mindkét esetben felmerült, hogy belülről szervezték meg a gyilkosságot, akár Kijev, akár helyi, végső soron akár Moszkva érdekeinek megfelelően.
Luganszkban Igor Plotnyickij kvázielnökkel szemben pedig nyíltan fellázadt több embere. Alekszej Karjakin a kváziparlament egykori elnöke tavaly Oroszországba távozott, ezután a szakadár köztársaság ügyészsége puccs előkészítésének gyanújával adott ki körözést ellene. Karjakin előtt szintén Oroszországba ment LNR első „elnöke”, Valerij Bolotov. A 47 éves férfi idén januárban halt meg, infarktus gyanújával, amit a boncolás nem erősített meg. A Plotnyickijt hatalombitorlónak tartó Bolotov halála előtt rosszullétre panaszkodott egy kávé miatt, amelyet két férfi társaságában fogyasztott el. Az egyikük Karjakin volt. Az ő érintettsége nem merült fel, nyilatkozataiban azt állítja, Plotnyickij ölethette meg elődjét, ahogyan több más vele kritikus vezetőt, köztük az LNR kormányfőjét is. Gennagyij Cipkalov hivatalosan öngyilkos lett a cellájában, miután egy Plotnyickij elleni puccs előkészítésének gyanújával tavaly szeptemberben őrizetbe vették.
Borítókép: Aleksey Filippov / AFP.