Március 27-ig el kell dőlnie, hogy mi lesz Észak-Írországban a hónap eleji előrehozott választások után. Nagyjából három dolog lehet:
Igazán történelmi előrehozott választáson van túl Észak-Írország. Már az is meglepetés volt, hogy kis híján az Írországgal való egyesülést szorgalmazó Sinn Féin győzött, de 1921 óta most először fordult elő, hogy a protestáns többségű tartományban nem az unionista, azaz brit orientációjú pártok vannak többségben a 90 fős nemzetgyűlésben.
Britpárti unionisták - összesen 39 mandátum:
Ír köztársaságpártiak - összesen 39 mandátum:
Szekértáboron kívüliek - összesen 11 mandátum
Még soha nem voltak ilyen erősek a brit–ír játszmán kívülálló pártok. 1998-ban például a mandátumok 5,5 százalékát szerezték meg, mostanra 12,2 százalékra nőttek. Ezzel párhuzamosan kezd kialakulni egy helyi, északír identitás a még mindig erős ír köztársasági és britpárti unionista mellett. Jellemző, hogy már a 2011-es népszavazáson volt 20 százalék, aki azt állította magáról, hogy északír. (A britek 38, az ír identitásúak 25 százaléknyian voltak.) Hogy mi lesz pár évtized múlva, azt nem tudni, a legnagyobb valószínűséggel – mivel az ír katolikusok aránya nő, a brit protestánsoké csökken – néhány évtized múlva ír zászló alatt egyesül a sziget, de ki tudja? Európában a közelmúltban is volt már példa olyan regionális identitás megerősödésére, ami államalapításhoz vezetett, lásd a többségében román nyelvű Moldovát vagy a túlnyomórészt albánok lakta Koszovót.
Nagy kérdés, hogy újra összeáll-e egy koalícióba a két ősi rivális, a 60-as évek végétől 1998-ig tartó északír polgárháború két legnagyobb ellenfele, a DUP és a Sinn Féin. Az ő koalíciójukhoz képest egy Fidesz–MSZP koalíció is egy reális lehetőség lenne, ez a két párt 2007 óta mégis folyamatosan kormányozta a tartományt.
A mostani politikai válsághoz az azóta súlyos, gyors lefolyású betegségben meghalt sinn féines Martin McGuinness miniszterelnök-helyettes lemondása vezetett. (A nagypénteki egyezmény óta unionista miniszterelnök és ír köztársaságpárti miniszterelnök-helyettes vezeti a tartományt.) A DUP-os Arlene Foster miniszterelnöknek így nem maradt más választása, mint lemondani. A politikusnak évekkel ezelőtt, üzleti ügyekért felelős államtitkárként volt szerepe a fűtőanyag-források használatának ösztönzését célzó programban. Ez amiatt problémás, mert a program súlyos visszaélésekre adott lehetőséget, egyesek szerint 500 millió font (185 milliárd forint) veszteséget okozott a tartományi költségvetésnek.
A két nagypárt olyan sarkalatos kérdéseket ítél meg homlokegyenest ellentétesen, mint a brexit (a DUP támogatja, a Sinn Féin ellenzi), az azonos neműek házassága (a DUP ellenzi, a Sinn Féin támogatja), valamint értelemszerűen a Sinn Féin által támogatott ír nyelvtörvény.
A brexittől való félelmek meghatározták a kampányt, és meghatározzák a mostani, kormányalakításról folyó tárgyalásokat is. Különösen annak fényében, hogy Theresa May brit kormányfő hétfőn bejelentette: jövő szerdán elindítja a kilépési folyamatot. Az Egyesült Királyságban csak London és Skócia szavazói támogatták az északíreknél (55,8 %) nagyobb arányban az Európai Unióban való maradást, sőt: a mostani választáson a nemzetgyűlésbe jutott pártok kétharmada brexitellenes. Dublin és London már évtizedekkel ezelőtt szabályozta, formálissá tette az ír–észak-ír határellenőrzést, ezt tette most kockára a brexit. Az EU vezetői és ír politikusok szólalnak fel a kemény határok visszaállítása ellen, ez ugyanis kockára tenni az 1998-as nagypénteki egyezményt is.
A kormányalakítási tárgyalásokkal párhuzamosan London és Dublin is tárgyal az Egyesült Királyság és az EU – a gibraltári mellett – egyetlen szárazföldi határának jövőjéről, miközben a Sinn Féin belengette, hogy népszavazást tartana Észak-Írország Írországhoz csatolásáról. A még most is erősen megosztott tartományban egy ilyen népszavazásnak beláthatatlanok lennének a következményei.
A fő probléma az, hogy a Brexit esetén a mezőgazdasági exportot 30-40 százalékos EU-vám terhelné, és a vámok behajthatósága érdekében a jelenleg teljesen nyitott északír–ír határon fizikai határellenőrzést kellene bevezetni. Ez az észak-írországi katolikus közösség számára elfogadhatatlan, és jelentős visszalépés: a kemény határ az 1998 előtti, polgárháborús időket idézi. A sors iróniája, hogy az egyébként euroszkeptikus Sinn Féin (az 1972-es, az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozásról rendezett ír népszavazáson például a nem mellett kampányoltak) lett ír nemzeti okokból a brexit legnagyobb ellenzője.