Index Vakbarát Hírportál

Bocsánatot kért az United Airlines vezére a véresre vert utastól

2017. április 12., szerda 05:24

A United Airlines amerikai légitársaság elnök-vezérigazgatója, Oscar Munoz nyilvánosan is bocsánatot kért kedden, amiért a légitársaság Chicago és a kentucky-i Louisville közötti járatáról az előző nap véres erőszakkal szállítottak le egy 69 éves férfit, David Dao orvost - írja az MTI.

Az elnök-vezérigazgató többször is változtatott álláspontján. A légitársaság munkatársaihoz írt belső - és nyilvánosságra került - levelében először helyesnek minősítette az alkalmazottak eljárását, és támogatásáról biztosította őket. Kedden délutánra azonban már - valószínűleg az országos felháborodás hatására is - bűnbánó hangú bocsánatkérő levelet tett közzé, amelyben leszögezte, hogy "soha, senkivel nem szabad ilyen rosszul bánni". 

A légitársaság, szokás szerint, több jegyet adott el, mint ahány utasra számított, ezért a személyzetnek már nem maradt hely, így önkényesen kiválasztottak négy utast, felajánlva nekik, hogy másik géppel elszállítják őket. Hárman elfogadták az ajánlatot, a kínai származású férfi azonban nem akart leszállni, mondván, a betegei várják őt, mire hívták a biztonságiakat, akik fejbe verték, a padlóra szorították, és a karjánál megragadva húzták ki a repülőgépről. A véres jelenetet az egyik utas mobiltelefonon rögzítette, így került nyilvánosságra. 

A férfit még kedden is kórházban ápolták. Mivel azonban országos figyelem irányul rá, órákon belül kiderítették róla, hogy tüdőgyógyász, és korábban volt összeütközése a törvénnyel, mert engedély nélkül adott ki vényköteles gyógyszereket, ezért átmeneti időre be is vonták az orvosi praktizálási engedélyét. Ügyvédje azonban leszögezte: múltjának semmi köze nincs és nem is lehet ahhoz, ahogyan a repülőgépen bántak vele. 

Oscar Munoz, a United Airlines elnök-vezérigazgatója először azzal próbált érvelni, hogy a férfi agresszív volt, ám a videofelvételek egyértelműen cáfolták ezt az állítást. Második, immár bocsánatkérő közleményében az elnök-vezérigazgató "igazán szörnyűségesnek" nevezte a történteket, és bejelentette, hogy felülvizsgálják a légitársaság eddigi azon gyakorlatát, amely az utazástól történő önkéntes visszalépésre szólít fel utasokat abban az esetben, ha van ugyan jegyük, de nincs elég hely a gépen.    

Chicago polgármestere, Rahm Emmanuel "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte a történteket, és "gyors cselekvésre" kérte a légügyi hatóság illetékeseit. Chris Christie, New Jersey állam kormányzója a szövetségi közlekedési minisztérium vezetőjéhez, Elaine Chao asszonyhoz fordult. Levelében arra kérte a tárcavezetőt, hogy függessze fel azt az amerikai légitársaságoknál bevett gyakorlatot, miszerint több jegyet adnak el, mint ahány hely van a repülőgépen, majd önkéntes távozásra kérik az utazni szándékozókat. A kormányzó szerint bár az incidens egy másik szövetségi államban történt, az eset rendkívül aggasztja őt is, mert New Jersey egyik legforgalmasabb repülőterén, Newarkban, a járatok 70 százalékát a United működteti. 

Rovatok