Index Vakbarát Hírportál

Fulladozó gyerekeket és időseket mentettek Venezuelában

2017. május 9., kedd 10:20

Száztizenhat sebesültje volt az újabb kormányellenes tüntetésnek hétfőn Caracasban, írja az MTI. Az ellenzéki Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) képviselői szerint egy fővárosi sugárúton több mint öt órán át tartott a szembenállás a tüntetők és a rendőrök, illetve a Nemzeti Gárda fegyveresei között.

A nyugat-venezuelai Maracaibo városban hétfőn a nemzeti gárda emberei könnygázgránátokat dobtak be egy idős- és gyerekotthon bejárati ajtaján, mert állítólag tüntetők rejtőztek el ott. Az otthon mintegy háromszáz lakóját ki kellett menekíteni. Az NTN24 televízió szívszorító felvételeket mutatott be arról, ahogyan az emberek a karjukon hozzák ki az épületből a fulladozó gyerekeket, és tolják ki kerekesszéken az időseket.

Venezuelában április eleje óta tartanak az ellenzéki tüntetések, a tiltakozók előrehozott elnökválasztást követelnek. A gyakran erőszakba torkolló demonstrációk, illetve az azok elleni rendőrségi fellépések során eddig legalább 38-an haltak meg, és több mint 750-an sebesültek meg.

A venezuelai válságról itt írtunk bővebben:

Rovatok