Index Vakbarát Hírportál

A NATO beszáll az Iszlám Állam elleni koalícióba

2017. május 25., csütörtök 10:57

A NATO csatlakozik az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz, jelentette be Jens Stoltenberg főtitkár a katonai szövetség brüsszeli csúcstalálkozója előtt. „Ez fontos politikai üzenetet küld a NATO eltökéltségéről a terrorizmus elleni harcban" – mondta. Viszont hangsúlyozta, hogy a NATO nem vesz majd részt konkrét harcokban.

A NATO 28 tagországa külön-külön már csatlakozott az IS elleni, több mint 60 országot tömörítő koalícióhoz, de a katonai szervezet egységesen eddig még nem lépett. Diplomáciai források szerint több tagállam, például Franciaország, Németország és Olaszország is azért ellenezte a kiállást, mert attól féltek, hogy a NATO belekeveredhetne a harcokba.

Az AFP-nek források azonban szerdán azt mondták, hogy ezek az akadályok már elhárultak. Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a NATO elsősorban az AWACS radargépeivel segít majd az IS ellen, valamint kiképzési feladatokat is ellát majd Irakban.

Korábban a Guardian is azt írta, hogy Theresa May brit miniszterelnök is azt várja majd a NATO-tól, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam elleni koalícióhoz. Többek között a 22 áldozatot követelő manchesteri támadás miatt is azt szorgalmazza majd, hogy a nemzetközi közösségnek, és azon belül a NATO-nak többet kell tennie a terrorizmus elleni harcban.

A csütörtöki brüsszeli csúcson Donald Trump amerikai elnök is részt vesz, aki korábban többször is arról beszélt, hogy a többi tagországnak is a GDP 2 százalékát a haderejére kellene fordítania. Viszont egy Stoltenberggel közös washingtoni sajtótájékoztatón már azt mondta, nem tartja fölöslegesnek a NATO-t, ahogy arról korábban a kampányban beszélt.

Stoltenberg csütörtökön arról is beszélt, hogy a csúcson a tagországok vállalják majd, hogy a GDP-jük 2 százalékát a védelemre költik.

Rovatok