Index Vakbarát Hírportál

Puszta kézzel ment neki a londoni terroristáknak a Millwall-szurkoló

2017. június 6., kedd 20:46

Beszámolók szerint puszta kézzel rontott rá a három, késsel hadonászó terroristára Londonban egy Millwall-szurkoló szombat este, amivel több ember életét is megmentette. A 47 éves Roy Larner a Black and Blue étteremben vacsorázott, amikor a három terrorista berontott oda, hogy többeket megkéseljen.

Larner a váratlan akciójával lehetőséget adott arra, hogy az étterem vendégei biztonságba meneküljenek. Ő maga viszont nem úszta meg komolyabb sérülések nélkül, az egész testén vágásokat szenvedett, egy késszúrás a nyakát is megsebesítette, ami miatt az intenzíven ápolták.

Amikor onnan kikerült, a The Sunnak nyilatkozva bevallotta, hogy úgy viselkedett, mint egy idióta. „Visszakiabáltam nekik, arra gondoltam, hogy meg kell szégyenítenem ezeket a senkiháziakat. Tettem pár lépést feléjük, majd azt üvöltöttem, hogy »Basszátok meg, én Millwall vagyok!«, majd rám támadtak.”

Larner hadonászva próbálta feltartóztatni a szombat este hét embert megölő, negyvennyolc másikat megsebesítő három terroristát, akik nyolcszor meg is szúrták, többek között a fején, a mellkasán, a nyakán és mindkét kezén.

A férfit máris elnevezték a London Bridge Oroszlánjának (itt történt a támadás), sőt, petíció is indult, hogy megkapja a György Kereszt kitüntetést, amit civilek kiemelkedő helytállásáért szoktak adományozni.

A Millwall focicsapat szurkolóit Európa legkeményebb szurkolótáborai között tartják számon, 2004-ben a Ferencváros és Budapest is kapott egy kis ízelítőt abból, mire képesek.

Rovatok