Index Vakbarát Hírportál

Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet

2017. július 6., csütörtök 05:19

Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert.

A dél-amerikai országban a függetlenség napját ünnepelték szerdán. Az alkalmat kihasználva a kormánypártiak tüntetést szerveztek a törvényhozás épülete előtt. Sokan behatoltak a kertbe, ahol petárdákat hajigálva nagy felfordulást okoztak. Több tucatnyi vörös ruhás - a kormányzó szocialista párt színét viselő -, husángokkal fegyverkezett támadó bejutott az ülésterembe is, ahol szintén petárdákat robbantottak. Több ellenzéki képviselőt véresre vertek. 

A tüntetők kilenc órán át nem engedték ki a parlamentből a bent rekedteket. Sötétedéskor a védőpajzsokkal felfegyverkezett rohamrendőrök és katonák kordont vontak a belvárosban lévő parlament köré, hogy lehetővé tegyék a törvényhozás evakuálását, de csak többszöri próbálkozás után sikerült kiüríteni az épületet. A kormánypárti tüntetők petárdákkal dobálták az épületből kijövőket.

Az evakuálás előtt néhány perccel Julio Borges parlamenti elnök azt mondta, hogy összesen 350 ember - politikus, képviselő, újságíró és a függetlenség napi ünnepre érkezett vendég - rekedt az épületben. Öt képviselő és a törvényhozás hét alkalmazottja sérült meg. Burges lövöldözésről is beszámolt, és azt mondta, hogy vérfoltok borítják belül a törvényhozás épületét, a tüntetők autókat rongáltak meg, és az övét is tönkretették.

"A venezuelai erőszaknak van kereszt- és vezetékneve: Nicolás Maduro" - fogalmazott a parlamenti elnök.

A történteket több latin-amerikai ország, köztük Argentína, Brazília, Kolumbia és Mexikó is elítélte. Nicolás Maduro is elítélte az erőszakcselekményeket, és a történtek kivizsgálására utasította a hatóságokat. "Békét akarok Venezuelában. Senkitől sem tűrök el erőszakot" - mondta az államfő. Hasonló tartalmú közleményt adott ki a kormány is.

Venezuelában az ellenzék van többségben a parlamentben, de a hatalmi harcban egyelőre nem sikerült leváltania a szocialista kormányt. Nicolás Maduro elnök posztja megtartása céljából alkotmányozó nemzetgyűlési választást írt ki július 30-ára, hogy felülírhassák a végrehajtó hatalom előtt álló jelenlegi korlátozó rendelkezéseket. A parlament erre azzal válaszolt, hogy július 16-ra népszavazást írt ki az alkotmányozó nemzetgyűlés támogatásáról vagy elutasításáról.

Április óta folyamatosak az ellenzéki tüntetések, amelyekre a kormány erőszakkal válaszol. Legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint a halálos áldozatok száma elérte a kilencvenegyet.

Rovatok