Index Vakbarát Hírportál

Újra savval támadtak emberekre Londonban

2017. július 14., péntek 09:30 | aznap frissítve

Öt helyen is savval támadtak emberekre az éjjel London keleti részén, a rendőrök szerint az esetek összefüggnek, egy tinédzsert őrizetbe vettek, írja az MTI. Két tinédzsert elfogtak.

Az első bejelentés este kilenc után érkezett, majd a következő másfél órában még négy helyre riasztották a rendőrséget. Az áldozatok arca sérült meg, egyikük maradandó sérüléseket szenvedett. (A hivatalos tájékoztatás szerint „sérülése megváltoztatja az életét”.)

Az egyik sérült a robogóján ült, amikor két támadó szintén robogón odahajtott mellé és maró anyagot fröcskölt az arcába, majd egyikük ellopta az áldozat robogóját.

Egy tizenéves fiút súlyos testi sértés és rablás gyanújával őrizetbe vettek délelőtt, majd délután egy újabb tinédzsert is elfogtak.

A tájékoztatásból nem derül ki, hogy a másik négy esetben is rablás történt-e, és hogy ez volt-e az összes támadás indítéka.

Két év alatt majdnem háromszorosára nőtt a savval, vagy más maró folyadékkal elkövetett támadások száma csak Londonban. Angliában ennél sokkal több eset lehet, főleg, hogy az áldozatok nagy része nem is tesz feljelentést újabb támadástól tartva. A piti bűnözői csoportok közötti leszámolások már többnyire így zajlanak, de nem csak náluk bevett módszer az áldozat életét örökre tönkretevő támadás.

Rovatok