Index Vakbarát Hírportál

Négy német nő is volt az Iszlám Állam elfogott zsoldosai közt

2017. július 25., kedd 23:26

Összesen négy német állampolgár van azIszlám Állam női zsoldosai között, akiket az iraki haderők múlt héten fogtak el Moszulban, mondta el a Reutersnek a német külügyminisztérium munkatársa.

Hétfőn a külügyminisztérium arról adott hírt, hogy két német nő volt a csoportban, köztük a 16 éves Linda Wenzel, egy német kamaszlány, aki szászországi otthonából szökött meg tavaly. A külügyminisztériumi forrás kedden megerősítette, hogy a konzulátus munkatársai még két német nőt azonosítottak a csoportban.

Linda Wenzel ellen a német ügyészség nyomozást folytat azzal a gyanúval, hogy a tinédzser a külföldi terrorszervezet, ez esetben az Iszlám Állam aktív tagja volt. A három másik nővel szemben ugyanezt az eljárást követik.

A négy nő közül a Die Welt szerint ketten Mannheimből származnak: egy Marokkóban született nőről és lányáról van szó. A negyedik nő Csecsenföldön, Oroszországban született, és legutóbb Detmoldban, Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták, írta a német lap.

A hatóságok arra törekszenek, hogy a július 13-án és 14-én elfogott négy nőt hazaszállítsák Németországba, jelenleg Bagdadban tartják őket. A német állampolgárok és 16 társuk akkor kerültek az iraki sereg kezére, mikor azok visszafoglalták Moszult az ISIS uralma alól. 

Rovatok