Index Vakbarát Hírportál

Trump szerint az atomháborús para jót tesz a turizmusnak

2017. augusztus 12., szombat 21:12

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője nemrég arról beszélt, hogy a legnagyobb hatótávolságú interkontinentális rakétákkal már elérhetik az Egyesült Államokhoz tartozó Guam szigetét is. Sajátos tárgyalástechnika a világ legnagyobb atomhatalmát atomtámadással fenyegetni, bár nem logikátlan: ebből majd érteni fog az USA, elvégre ők is atomfegyverrel nyerték meg a világháborút.

A világ minden más országában diplomáciai botrányt okozna egy ilyen incidens, de ez a veszély itt nem fenyeget, mert az Egyesült Államok és Észak-Korea között nincs diplomáciai kapcsolat, csak botrány. Donald Trump viszont bebizonyította, hogy Kim Dzsongun nem mondhat akkora őrültséget, amire Trumpnak ne lenne egy hasonló kaliberű megjegyzése.

A New York Times azt írja, Trump nemrég találkozott Eddie Calvóval, a sziget kormányzójával, akinek azt mondta, hogy

az atomháborús para jót tesz Guam turizmusának.

A turizmus és az atomcsapás közt nem nehéz asszociációs párhuzamokat találni. Vegyük például a bikini szót; erről a többségnek a nyaralás jut az eszébe. Persze, van egy hasonló nevű magyar együttes is, de egy fecske nem csinál nyarat, és különben is, a nem hasonló nevű 4F Club szerint a bikini a nyaralás egyetlen valóban fontos tartozéka.

De vajon egy amerikai is rögtön a nyaralásra asszociál? Nem biztos; lehet, hogy nekik a bikiniről az atomcsapás jut eszükbe. Hallottak már az Operation Crossroads hadműveletről? Az első amerikai atombomba-kísérletekről? Az első tesztrobbantásokat a csendes-óceáni Bikini Atoll térségében végezték; hatalmas sikerrel, szó se róla, a térség még ma, 60 évvel a történtek után is lakhatatlan.

Tételezzük fel, hogy Donald Trumpnak is ez a párhuzam jutott az eszébe. Vagy hogy hallott arról a riporterről, aki a kísérleti atomrobbantások utáni naplementék gyönyörűsége miatt lelkendezett. (Hihető: a légköri részecskék és légszennyező anyagok tényleg megszépítik a napnyugtát). Ha erre gondolunk, nem kell kapásból arra, hogy Trumpnak elment az esze.

Világhírt szereztél, mit ne mondjak. Mindenki Guamról és rólad beszél. [A turizmusról] annyit, hogy fel fogod futtatni, körülbelül a tízszeresére, egy fillér kiadás nélkül.

– mondta Trump, aki csodás beszélgetőpartnerre talált Calvóban. A kormányzó ugyanis így válaszolt:

Ez a paradicsom. Most 95 százalék a kihasználtságunk, de ha ez az egész lecsillapodik, 110 százalékos lesz.

Bár furcsának tűnhet az atomháborús fenyegetés hatósugarában a közelgő szép jövőről spekulálni, tény, hogy Guam évi ötmilliárd dolláros GDP-jét főleg a turizmus adja, illetve az Egyesült Államok hadserege, mert az övék a sziget területének egyharmada. Guam alapterülete 540 négyzetkilométer, nagyjából 160 ezer lakosa van. 

Trump már korábban azt üzente Észak-Koreának, hogy csőre töltött fegyverekkel várják a fenyegetést, és hogy a phenjani rezsim nagyon megbánja, ha megtámadja Guamot.

Rovatok