Index Vakbarát Hírportál

Százezrek mutatták meg Barcelonában, hogy nem félnek

2017. augusztus 26., szombat 21:50

Százezrek vonultak fel Barcelonában, az iszlamista terrorizmus ellen szombaton, a múlt heti, 15 halálos áldozattal járt autós merénylet áldozataira emlékezve.

A menethez Spanyolország királya, VI. Fülöp a kormányfővel, Mariano Rajoyjal együtt csatlakozott. Ez volt az első alkalom a francóista diktatúra után 1976-ban visszaállított királyság történetében, hogy az uralkodó részt vesz egy felvonuláson.

A tüntetésen ezernyi „Nem félek” feliratú transzparens volt, világos üzenetet küldve a terrorizmusnak.

Madrid viszont fél

A felvonuláson való királyi részvétel azonban nem csak a terrorizmus elleni legfelsőbb szintű tiltakozásról szólt, hanem egészen másról is. Az első sorban menetelő VI. Fülöp és a kormányfő mögött ugyanis Katalónia zászlajának sokasága volt látható, valamivel kevesebb spanyol zászló mellett.

A 46 milliós Spanyolország leggazdagabb tartománya egyre határozottabban követeli a teljes függetlenséget, amelyről októberben népszavazást is tart a hétmilliós Katalónia, annak ellenére, hogy Madrid alkotmányellenesnek minősítette a döntést.

VI. Fülöp megjelenése így az egységes Spanyolország melletti kiállás volt, amellyel az elszakadással szemben állókat igyekszik a spanyol kormány mozgósítani.

2014-ben már tartottak Katalóniában nem hivatalos népszavazást, akkor a kétmillió résztvevő 80 százaléka szavazott a függetlenség mellett.

Rovatok