Index Vakbarát Hírportál

Mianmari rendőrőrsökre támadtak rá a rohingják, 104 ember meghalt

2017. augusztus 28., hétfő 10:14

Több ezer rohingja muzulmán és buddhista civil menekült el lakhelyéről a hét végén a Mianmar északnyugati részén elterülő Arakán szövetségi államban az erőszak elől, amely a mianmari hatóságok szerint 104 halálos áldozatot követelt.

Rohingja muzulmán szélsőségesek összehangolt támadásokat követtek el pénteken mintegy harminc rendőrőrs és egy katonai laktanya ellen. A lázadók botokkal, késekkel és házi készítésű robbanószerkezetekkel voltak felszerelkezve.

A 104 halott között lázadók, rendőrök, katonák és civilek is vannak, de többségük lázadó a hatóságok közlése szerint.

Arakán államban több mint egymillió rohingja él, de a mianmari kormány a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket, nem hajlandó állampolgárságot adni nekik, így jogfosztottak, utazásukat korlátozzák. 2012 óta időről időre összecsapások törnek ki az államban a muzulmán rohingják és az őslakos buddhisták között. Az 56 milliós Mianmar lakosságának nagy része buddhista.

A menekülő rohingják Bangladesbe akartak átjutni a hét végén, de ez csak egy részüknek, mintegy kétezer embernek sikerült, mert át kellett kelniük a Naf határfolyón. A folyó bangladesi partja még senki földjének számít, akik átjutottak, kénytelenek ott maradni sebtében kialakított táboraikban, mert a bangladesi hatóságok sem látják őket szívesen.

Az ENSZ és más nemzetközi segélyszervezetek visszahívták alkalmazottaik egy részét Arakánból, mert a kormány bejelentette: vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a humanitárius alkalmazottak nem segítettek-e a lázadóknak egy buddhista falu elleni támadás végrehajtásában. Nyi Pu, Arakán állam első minisztere kijelentette: az állam garantálja a segélymunkások biztonságát, de ebben a helyzetben senki nem tud teljes garanciát vállalni.

Az ENSZ márciusban döntött úgy, hogy nemzetközi tényfeltáró missziót küld Mianmarba az ott élő rohingja muszlim kisebbség ellen a biztonsági erők által elkövetett gyilkosságok, nemi erőszakcselekmények és kínzások kivizsgálására. Egy ENSZ-jelentés szerzői azt állítják, hogy a mianmari biztonsági erők tömeggyilkosságokat és csoportos erőszakot követtek el rohingják ellen egy olyan hadjáratban, amely nagy valószínűséggel emberiesség elleni bűncselekménnyel és etnikai tisztogatással ér fel.

A mianmari hadsereg október 9-én indított hadműveletet az ország északnyugati részén található Arakán államban, azután, hogy feltételezett helyi iszlamisták kilenc rendőrt megöltek a bangladesi határ közelében. Azóta mintegy 75 ezer rohingja keresett menedéket Bangladesben.

Rovatok