Index Vakbarát Hírportál

Közel 200 kilométer per órás széllel érkezett meg Irma Floridába

2017. szeptember 10., vasárnap 07:43 | aznap frissítve

Megérkeztek a Florida Keys szigetcsoportra az Irma hurrikán első orkán erejű széllökései – közölte szombat éjjel az amerikai országos hurrikánközpont (NHC).

Az NHC adatai szerint az egyik állomáson óránkénti 119 kilométeres szelet regisztráltak. Az Irma közepe jelenleg óránkénti 200 kilométeres széllel Florida Keys felé tart, és kevesebb mint 160 kilométerre van a szigetcsoporttól – írta az MTI. 

Floridában már az első károk is bekövetkeztek. Rick Scott kormányzó arról számolt be, hogy az erős szél és esőzés miatt 240 ezer ember maradt máris áram nélkül. Scott figyelmeztetett, hogy a vihar életveszélyes. A hatóságok több mint hatmillió embert szólítottak, fel, hogy húzódjanak biztonságos helyre a vihar útjából, de persze most is akadtak, akik nem voltak hajlandó elmenni. Hemingway múzeumként üzemelő házának személyzete például maradt, helyben vigyáznak az író híres hatujjú macskájának szintén hatujjú leszármazottaira. 

Kubán már áthaladt a hurrikán, halálos áldozattal nem járt az MTI beszámolója szerint, de sok ház tetejét leszakította és városokat árasztott el. Az árvíz még legalább 36 óráig tart.

Az NHC adatai szerint az Irma hurrikán átmérője több mint 560 kilométer, és a központja feltehetően az állam nyugati részét érinti majd, de a Florida keleti partján fekvő Miami sincs biztonságban, sőt, miután az elmúlt órákban kissé módosult a vihar útvonala, Tampa is fokozottabb veszélybe került.

Korábban úgy tűnt, a viszonylag nyugodt szem közvetlenül Tampa felett halad át, most viszont úgy áll a dolog, hogy ehelyett a hurrikán forgása miatt veszélyesebb keleti oldal megy át majd Tampa felett.

Miami Vice

A hurrikán – a floridai Keys-szigetek után – vasárnap helyi idő szerint a kora délutáni órákban elérte Miamit és az állam délnyugati vidékét. A vihar óránkénti 210 kilométeres széllökésekkel tombolt, Miami tengerparti utcái víz alá kerültek. A trópusi ciklon már az Egyesült Államokban is szedett áldozatokat: három ember az erős széllökések miatti autóbalesetekben vesztette életét a hét végén.

Miami belvárosában felhőkarcolókat rongált meg a szél. A a városközpont – amely alig kétszáz méternyire esik a tengerparttól – víz alatt áll. Egyes részeken derékig ért a víz, és a vízszint várhatóan még emelkedik is, a széllökések ugyanis tízméteresre növelik a tenger hullámait. A Keys-szigetcsoporthoz vezető országút teljesen eltűnt a víz alatt.

Miami rendőrsége vasárnap délután a vihar miatt nem fogadott segélyhívást. A városban vasárnap délután tornádóriadót hirdettek. Közép-Florida több vidékén szintén tornádóriadó van érvényben.

Flamingókat evakuálnak

A hurrikán Georgia, Tennessee, Észak-, és Dél-Karolina, valamint Alabama államokat is fenyegeti. Összesen 65 millió embernek kell szembenéznie a viharral. 

Tombolt a vihar Florida Mexikói-öbölnél fekvő partvidékén is. A tampai polgármester pokolinak írta le a helyzetet. A tampai Busch Garden parkból 12 ezer állatot, köztük több száz vörös flamingót szállítanak el Georgiába.

Az NHC arra számít, hogy a hurrikán tovább erősödhet, mert miután elhagyta Kubát, olyan vízfelület fölé ért, amelynek hőmérséklete meghaladja a 30 Celsius-fokot, és a „kádmeleg” víz tovább táplálja a hurrikán erejét.

A vihar elképesztő erejű, már ebből a pár másodpercből is átjön, hogy miről van szó:

A Fehér Ház vasárnap délután bejelentette: Donald Trump katasztrófa sújtotta területnek minősítette Puerto Ricót és a szövetségi segélyalapokat elérhetővé tette az amerikai Virgin-szigetek számára is. A Virgin-szigeteken azonban egyelőre még nem kezdődött meg az Irma hurrikán utáni takarítás, a szigeteket ugyanis pár napon belül eléri a José hurrikán.

Ha tudni szeretné, mi történt szombaton hurrikánügyben, akkor olvassa el ezt a cikkünket

Rovatok