Index Vakbarát Hírportál

A heréjét a Vörös térhez szögező művész menedékjogot kapott Franciaországban, aztán felgyújtotta az ország jegybankját

2017. október 16., hétfő 19:16

Pjotr Pavlenszkij korunk egyik legnagyobb művésze.

Az MTI azt írja, hogy az internetre feltöltött felvételek szerint az orosz művész, feketébe öltözve és fejét kopaszra borotválva, lángba borította vasárnapra éjjel a Banque de France-nak a párizsi Bastille téren található fiókjának a bejáratát. A felvételeken Pjotr Pavlenszkij az épület lángokban álló kapuja előtt pózol. A francia jegybank azt közölte, hogy a Bastille téri fiókja további intézkedésig nem nyit ki, mert "nem tudja biztosítani a szolgáltatásokat az ügyfeleinek".

Az nem egyértelmű, hogy a férfi mit akart üzenni a gyújtogatással, de a gyújtogatás előtt nem sokkal ment le az egyik francia adón az első hosszabb interjú Emmanuel Macron francia elnökkel. Amelyben Macron valamennyi eddigi intézkedését és kijelentését vállalta, de elutasította azokat a kritikákat, amelyek szerint az eddig megvalósított programja és az adóváltozások a gazdagokat szolgálják a szerényebben élők rovására. (Az első közvélemény-kutatások szerint a nézők 60 százalékát nem győzte meg az interjú.)

A 33 éves szentpétervári művész korábban az orosz titkosszolgálat, az FSZB  főhadiszállásának kapuját is felgyújtotta a moszkvai Lubjanka téren, a szolgálatok "terrorja" ellen tiltakozva. 2013 májusában pedig meztelenül, bevarrt szájjal tiltakozott a Pussy Riot tagjainak bebörtönzése ellen a szentpétervári törvényhozás előtt, és öncsonkítással tiltakozott az orosz pszichiátriai rendszer ellen is.

Ezek után döntöttek úgy az orosz hatóságok, hogy nemi erőszak vádjával eljárást indítanak a művésszel szemben.

Rovatok