Index Vakbarát Hírportál

Orbán kitüntette azt a szaúdi herceget, akit most korrupció miatt tartóztattak le

2017. november 5., vasárnap 17:35

Magyar Érdemrend kitüntetést adott át még 2014-ben Orbán Viktor al-Valíd bin Talal Abdul-Aziz Al Szaúdnak, a Corvinus Egyetem pedig díszdoktorrá avatta. Ő nem csak azért érdekes figura, mert a világ 32. leggazdagabb embere, hanem azért is, mert éppen őrizetben van. Az olajmonarchia királyi családjához tartozó tizenegy azon hercegek egyike, akiket Szaúd-Arábiában őrizetbe vettek. Rajtuk kívül két minisztert és legalább harminc volt minisztert vettek őrizetbe, mindenkit a frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság utasítására.

Az SPA állami hírügynökség korábbi értesülései szerint Szalmán bin Abdel-Azíz király emellett három magas rangú tisztségviselőt is felmentett tisztségéből. Miteb bin Abdulla, szaúdi nemzeti gárdáért felelős miniszternek, Adel al-Fakieh gazdasági tárcavezetőnek illetve a haditengerészet főparancsnokának, Abdulla asz-Szultannak kellett távoznia posztjáról. Mutaib bin Abdulla egykor a szaúdi trón várományosának számított. Egyelőre hivatalosan nem indokolták meg a királyi utasítást, de megfigyelők a korrupcióellenes bizottság tevékenységét sejtik ennek a döntésnek a háttérben is. Úgy tudni, a monarchia személyzeti döntései mögötti hajtóerő a júniusban koronahercegnek kinevezett Mohamed bin Szalmán.

Al-Valíd bin Talal herceg jelenleg 95 százalékos tulajdonos a KHC-ben, amit a világ egyik legnagyobb, és legdiverzebb portfólióval rendelkező vállalataként jegyeznek. Főleg bankokkal, pénzügyi szolgáltatásokkal, ingatlanokkal, hotelekkel, médiával, valamint tudományos-technológiai beruházásokkal foglalkoznak.  A teljesség igénye nélkül néhány cég, amikben korábban voltak, vagy jelenleg is vannak részvényei az Orbán által kitüntetett herceg cégének: Amazon, Apple, Citigroup, Coca Cola, eBay, Ford, McDonald's, Hewlett-Packard, EuroDisney, Twitter, Walt Disney, Four Seasons Hotels.

Rovatok