Index Vakbarát Hírportál

A legváratlanabb helyen jelent meg a megbuktatott Mugabe

2017. november 17., péntek 11:06

A zimbabwei hadsereg a 93 éves Robert Mugabe elnök után pénteken környezetének több tagját is őrizetbe vette - a hivatalos közleményekben a lépés "az államfő környezetének bűnözőktől való megtisztítása"-ként szerepelt, és mellékeltek hozzá egy képet, melyen Mugabe látható egy tárgyaláson a hadsereg vezérkari főnökével és két dél-afrikai miniszterrel.

Ezzel egy időben a kormánypárt, a ZANU-PF magas rangú forrásai arról számoltak be, hogy pénteki ülésükön terjesztik elő Mugabe menesztését. Azt is közölték, hogy ha Mugabe nem hajlandó távozni a hatalomból, akkor alkotmányos vádemelést kezdeményeznek ellene:

Nincs visszaút. Ha nagyon makacs lesz, akkor elrendezzük, hogy vasárnap menesszék. Ha ez megtörtént, kedden alkotmányos vádemelést indítanak.

A 37 évig kormányzó véreskezű diktátor egyébként a Sky szerint péntek délelőtt már megjelent a nyilvánosság előtt, méghozzá egy, hatalmának megőrzése szempontjából jelentéktelennek tűnő eseményen:

egy Hararéban tartott egyetemi diplomaosztó ünnepségen.

Az ünnepségen több ezren, diákok, vendégek, más méltóságok vettek részt a főváros külterületén található Zimbabwei Nyílt Egyetemen. Az akadémikusok palástját és fejfedőjét viselő Mugabe lassan haladt a menetben a pódium felé, miközben egy zenekar játszott. Ezt követően a tömeg Mugabéval együtt elénekelte a zimbabwei himnuszt, majd az államfő megnyitotta a rendezvényt, amit a tömeg tapssal fogadott.

Hazatért a jóslat miatt elüldözött örökös

Közben hazatért Zimbabwéba Emmerson Mnangagwa alelnök, akinek november 6-ai, egy jóslat által ihletett menesztése kiváltotta a katonai hatalomátvételt. Egy, a leváltott alelnökhöz közel álló és a hadsereggel is kapcsolatban álló forrás azt mondta, hogy Mnangagwa csütörtök óta az országban tartózkodik.

Ahogy arról beszámoltunk, a zimbabwei hadsereg szerdán közölte, hogy átvette az ország irányítását Robert Mugabe elnök kormányától, miután a katonák és páncélozott járművek előző nap lezárták a kormányhivatalokhoz, bíróságokhoz és a parlamenthez vezető utakat.

Rovatok