Index Vakbarát Hírportál

A Baltikum lerohanását gyakorolta az orosz hadsereg ősszel

2017. december 20., szerda 22:18

A NATO-hoz tartozó balti államok lerohanását gyakorolta be az orosz hadsereg szeptemberben a Fehéroroszországgal közösen folytatott Zapad-2017 műveletben

ami a hidegháború óta tartott legnagyobb szabású hadászati gyakorlat volt – írta szerdán a Bild című német lap nyugati hírszerzési információkra hivatkozva.

Egy NATO-tagország hírszerző szervezetének munkatársai a Bildnek elmondták, hogy a hivatalosan védelmi és terrorelhárító jellegűnek mondott Zapad-2017 hadgyakorlaton résztvevő alakulatok valójában egy támadó műveletet gyakoroltak be.

A forgatókönyv arról szól, hogy Oroszország lerohanja a három balti államot – Észtországot, Lettországot, Litvániát –, és légicsapásokat mér nyugat-európai NATO-tagországokra, hogy elzárja az észak-atlanti szövetség baltikumi csapatainak utánpótlását, és megfélemlítse az érintett nyugat-európai országok lakosságát.

A légicsapások az úgynevezett kritikus infrastruktúra ellen, a többi között energiaellátó hálózatok, kikötők és katonai repülőterek ellen irányulnának az említett források szerint.

Az orosz egységek gyakorolták a Litvánia és Lengyelország között fekvő kalinyingrádi enklávéban, valamint a Szentpétervár és Murmanszk térségében telepített Iszkander típusú ballisztikus rakétaütegek bevetését is. A forgatókönyv alapján a rakétákkal Svédországot és Finnországot kellene sakkban tartani, amelyek ugyan nem NATO-tagok, de Moszkvában nem semlegesként tartják számon őket - idézi a lap hírét az MTI.

Német hírportálok jelentései szerint a NATO brüsszeli központjában egy szóvivő azt mondta, hogy nem kommentálnak állítólagosan hírszerzési információkat tartalmazó sajtóbeszámolókat.

Mindazonáltal hozzátette: egyértelmű, hogy a Zapad-2017 keretében államok közötti konflikus esetére kidolgozott műveleteket gyakoroltak be, és az is világos, hogy a hadászati gyakorlat a hivatalos orosz adatokhoz képest jóval nagyobb szabású volt.

Orosz adatok szerint a szeptember 14-től 20-ig folytatott hadgyakorlaton 12 700 katona és 680 harcjármű, 70 repülőgép és 10 hajó vett részt, Fehéroroszországban és Oroszország három régiójában, a Kalinyingrádi, a Leningrádi és a Pszkovi megyében. NATO-országok szakpolitikusai szerint viszont Oroszország 100 ezernél is több katonát mozgósított a hadgyakorlatra.

Rovatok