A nem sokkal karácsony előtt beiktatott új osztrák kancellár, Sebastian Kurz lett az éppen hatalmon lévő politikusok közül a világ legfiatalabb vezetője. Rajta kívül más harmincasokat is megválasztottak 2017-ben, míg más, még mindig fiatal vezetők különösen idén kerültek reflektorfénybe. Összeszedtük a világ legfiatalabb vezetőit, akik közül vannak, akik csak szimbolikus szerepet töltenek be, másokon viszont rettentő komoly döntések múlnak.
December 18-án nevezték ki Ausztria kancellárjává a 31 éves Sebastian Kurzot. Most ő a legfiatalabb kormányfő a világban. Kurz nem a szerencsének köszönheti pozícióját, hanem tehetségének és tudatos karrierépítésének. Átlagos bécsi középosztálybeli családból származik. Apja mérnők, anyja tanár, szüleinek semmi köze nem volt a politikához. Magánéletéről keveset tudni: fiatal kora óta jegyben jár barátnőjével, szeret sportolni, nem iszik és nem cigizik.
Kurz már középiskolás korában csatlakozott az Osztrák Néppárt (ÖVP) ifjúsági szervezetéhez. Miután a kerületi szervezetben nem tudtak mit kezdeni vele, ő átlépett egy másik szervezetbe. Onnan kezdett lépésről lépésre fölemelkedni az ÖVP ifjúsági szervezetében. Inkább a fiatalkori botlásai közé sorolható, hogy ebben az időben úgy próbálta meg szexivé tenni a fiatalok számára az elöregedő ÖVP-t, hogy partikat rendezett és egy Geilomobil feliratú (a geil egyszerre jelent menőt és dögöst), fekete terepjáróval járták a várost.
Jogot tanult, de végül inkább a politikai karrierjére fókuszált és nem szerzett diplomát. 24 évesen a kisebbségi csoportok integrációjáért felelős államtitkár lett. Az amúgy unalmasnak és tét nélkülinek tűnő posztból is a legtöbbet akarta kihozni. Hírességekkel és jó szakemberekkel vette körül magát, a vitákban higgadt és szakszerű érvelésével tűnt fel és így lett országosan ismert. A 2013-as választáson lett képviselő, ő szerezte a legtöbb szavazatot.
27 évesen megkapta a külügyminiszteri posztot, és kérésére megtarthatta az integrációs feladatkört is. Sokan várták, hogy belebukik, de nem ez történt. A 2015-ös menekültválság idején nem követte a Werner Fayman szociáldemokrata kancellár által dominált nagykoalíciós kormány willkommenskulturos irányvonalát – már akkor a probléma összetettségére és veszélyeire figyelmeztetett. Kiállt az unió külső határainak megerősítéséért, a kezdeményezésére született törvény az iszlám radikalizmus elleni védekezés jegyében megtiltotta a mecsetépítések és az imámok külföldről történő pénzelését, ugyanakkor némi többletjogokat is biztosított a hadseregben szolgáló muszlimoknak.
2016-ban ő lett az ÖVP elnöke, és hamarosan jelentősen kiterjesztette az elnöki jogköröket. A 2017-es választási kampányra átfazonírozta a pártot, amit Új Osztrák Néppártra keresztelt és a hagyományos fekete szín helyett a menőbb türkizkéket használta a plakátokon. Kvázi független kancellárjelöltként indult (Sebastian Kurz Listája), hogy minden értelmes és tenniakaró embert az ÖVP mellé vonzzon.
Kurzot rendkívül céltudatos politikusnak tartják. Fő fegyvere a gyakorlatias hozzáállás és a gyors problémamegoldás. Politikai alapállása, hogy a dolgokat nem igyekszik szépíteni, szerinte az egyenes beszédet értékeli a választók. Az igazi nagy próbatétel most következik: a szélsőjobboldali Szabadságpárttal (FPÖ) közösen úgy kellene uniópárti, de egyszersmind a pragmatikus-populista menekültpolitikát is folytatva kormányoznia, hogy a hadsereget, a rendőrséget, a határőrséget és a titkosszolgálatokat is kénytelen volt átengedni a bevándorlás- és menekültellenes koalíciós partnernek. A bürokráciacsökkentésről szóló kampányígéretek betartása eközben alááshatja a jól működő, és a társadalmi feszültségeket kordában tartó népjóléti intézményrendszert.
A világ ötödik legkisebb országát, a mindössze 61 négyzetkilométeres San Marinót két régenskapitány irányítja, akiket októberben és áprilisban mindig csak féléves időszakra választ meg a parlament szerepét betöltő Általános Nagytanács. A két vezetőt általában a két "nagy" párt képviselői közül választják, ők töltik be az állam- és kormányfői teendőket. A régenskapitányok feladata, hogy összehangolják a munkát a törvényhozás és a kormányként működő Állami Kongresszus között. Idén októberben a 32 éves Enrico Carattonit és a 39 éves Matteo Fiorinit választották régensnek. Carattoni jogászként végzett a bolognai egyetemen, majd ügyvédként és jegyzőként dolgozott. Már egyetemista korában bekerült a san marinói szociáldemokrata párt (PSD) vezetésébe, 2008-ban a párt ifjúsági szervezetének vezetője lett. 2012-ben képviselőjelöltként indult a választásokon, de nem jutott be a Nagytanácsba. 2016-ban átigazolt az akkor alakult Baloldali Szociáldemokrata Pártba (SSD), amelynek a szóvivője lett. A 2016-os előrehozott választásokon a párt színeiben lett tagja a Nagytanácsnak.
Az 1978-as születésű Matteo Fiorini eredetileg építészmérnök, projektmenedzserként dolgozott egy vállalatnál. A 2008-as választásokon a néppárt (AP) listájáról nem került be a parlamentbe, de 2009-ben ő kapta meg egy kilépő képviselő mandátumát. 2011-ben már betöltötte egyszer a régensi pozíciót. 2012-ben a területfejlesztésért, környezetvédelemért, telekommunikációiért, ifjúsági ügyekért és sportért felelős miniszter volt, 2014 márciusában azonban személyes okokra hivatkozva lemondott posztjáról. Fioroni 2016-ban is képviselő lett a Nagytanácsban, 2017 októberében pedig ismét régenssé választották.
Kim Dzsongil legkisebb fia apja halála után került hatalomra 2011-ben. Az észak-koreai diktátort körbelengő számos bizonytalan információ közé tartozik, hogy azt sem tudni, pontosan hány éves, de a különböző források alapján most 33-35 lehet. A gyerekkorában álnéven egy svájci magániskolában tanuló Dzsongunról 2009-ben döntötték el véglegesen, hogy ő lesz apja utódja. Ugyan azóta már az egész világ megismerte, de addig a kijelölt utódról maguk az észak-koreaiak sem tudtak sokat, ezért akkor kezdték el rohamtempóban népszerűsíteni az állami propagandában.
Kim Dzsongun elmúlt hat éve alatt Észak-Korea kevésbé foglalkozott azzal, hogy jó kapcsolatokat ápoljon Dél-Koreával, miközben a cél a bjongdzsin-politika (gazdaság+hadsereg), vagyis a katonai képességek maximalizálása mellett a gazdaság fejlesztése lett. Kim rezsime azonban első körben túlélése zálogát az ország rakéta- és atomprogramjának felpörgetésében látja. 2017-ben új szintre lépett Észak-Korea fenyegetése, és ezzel párhuzamosan rég nem látott feszültség alakult ki a Koreai-félsziget körül. A Donald Trumppal is retorikai pengeváltásokba keveredő Kim Dzsongun a rezsim fennmaradásának biztosítékát, emellett pedig zsarolási potenciált lát az Egyesült Államokat is elérő atomfenyegetésben.
A legfiatalabb női kormányfő most a világban a 37 éves új-zélandi Jacinda Ardern. Szülei mormonnak nevelték, de nem értett egyet az azonos neműek házasságát ellenző állásponttal, ezért kilépett. Az új-zélandi Munkáspártba 17 évesen lépett be, később politikai tanácsadó lett az előző női miniszterelnök, Helen Clark alatt, majd hasonló pozícióban szerzett tapasztalatokat a brit Tony Blair mellett is.
2008-ban szerzett parlamenti képviselői mandátumot, és növekvő népszerűsége segített megmenteni a Munkáspártot arról a mélypontról, ahova 2017-re jutott – nem véletlenül mondott le az addigi pártelnök alig néhány hónappal a szeptemberi választás előtt. A fiatalok és a nők között különösen népszerű, szabadidejében gyakran DJ-ző Ardern szerint nem nagyon gondolkozhatott a kampányon, ösztönösen, önmagát adva kellett meggyőznie a választókat. Többek között az abortusz legalizálását, ingyenes felsőoktatást, és a bevándorlás korlátozását ígérte, miközben nem félt káromkodni sem egy-egy interjúban. Bill English addig kormányzó jobbközép pártja ugyan győzött a szeptemberi választásokon, de a többséget nem tudta megszerezni, így október végén egy hárompárti koalíció állt fel a munkáspárti Ardern vezetésével.
Szokatlan lépéssel került hatalomra négy évvel ezelőtt a most 37 éves Tamím bin Hamad ász-Száni, akinek javára apja lemondott a katari emírség éléről. A mindössze 11 ezer négyzetkilométeres Katar valódi különutas politikát folytatott Hamad bin Khalifa ász-Száni alatt, aki egyik legfontosabb céljának tűzte ki, hogy kivezesse az országot a szaúdiak árnyékából és regionális, de akár világszinten is értelmezhető szereplővé váljon. A katari külpolitika szempontjából kedvezőtlenül alakuló arab tavasz után Doha pozíciói gyengültek, és amikor 2013 júniusában az önként lemondó Hamadról 33 éves fiára, Tamím emírre szállt a hatalom, a szaúdiak azt várták, hogy újra nagyobb befolyásuk lehet Katar felett. Tamím Nagy-Britanniában tanult, és apjához hasonlóan kijárta a királyi katonai akadémiát is.
Idén aztán robbant a korábban is érlelődő konfliktus Katar és több másik, zömmel Öböl-menti arab ország között. Júniusban Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, valamint Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral, többen pedig gazdasági blokádot is bevezettek, azt állítva, hogy Doha terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és például az al-Dzsazíra pánarab tévén keresztül beavatkozik a belügyeikbe. (Katar elszigetelési kísérlete mögött egyébként a 2017-ben hivatalosan trónörökössé kinevezett 31 éves Mohamed bin Szalman szaúdi herceg állhatott.)
Doha következetesen tagadta az ellene felhozott vádakat. A válság azóta sem ért véget, de Tamím szeptemberben Törökországban, Németországban és Franciaországban járt, majd novemberben Ázsiában volt egy körúton. Decemberben pedig hat nyugat-afrikai országba érkezett, hogy demonstrálja, ebben a helyzetben is képesek tovább építeni a gazdasági kapcsolataikat.
A 670 ezer lakosú, fél magyarországnyi területű, délkelet-ázsiai Bhutánt Dzsigme Singye Vangcsuk király kezdte el modernizálni a kilencvenes években. A király minden végrehajtó hatalmát átadta a minisztertanácsnak, elkezdte felszámolni a szegénységet, a lakosság szinte minden rétege számára elérhetővé tette az oktatást és az egészségügyi ellátást. Ő vezette be a világon először a (bruttó) nemzeti összboldogság fogalmát, ami a gazdasági mutatók mellett más szempontokat is figyelembe vesz a társadalom jóllétének mérésekor.
A király a mindenkori uralkodók számára a társadalmi összboldogság javítását tűzte ki célul. A reformer bhutáni király 2006-ban adta át a hatalmat 1980-ban született fiának, Dzsigme Keszar Namgyel Vangcsuk koronahercegnek. 2008-ban már neki köszönhetően fogadták el az új alkotmányt, és akkor tartottak először parlamenti választásokat az alkotmányos monarchiává alakuló országban.
Keszar apja harmadik feleségétől született. Egy nővére, egy fiútestvére és hét féltestvére van. A fiatal herceg Bhutánban, majd Massachusettsben és Oxfordban tanult pszichológiát és politikatudományt. A jóképű uralkodó felelősséggel folytatta apja reformjait. Az évszázadokon át elzártságban élő ország számára fontos volt kultúrájának megőrzése (ezért is tartottak annyira a televízió és az internet bevezetésétől). Keszar más ázsiai országok példáján látta, hogy a túl gyors fejlődés milyen súlyos gazdasági, társadalmi, kulturális és környezetvédelmi kríziseket okozhat.
Bhutánt ezért csak lépésről lépésre haladva fejlesztik. Jól látszik ez az irányított fejlődés az ország harmadik legfontosabb bevételi forrását adó turizmus kezelésében. Az országba csak engedéllyel és 250 dolláros napidíj megfizetése árán lehet belépni, de ez tartalmazza a napi háromszori étkezést, a szállást, az idegenvezetést és az utaztatás költségeit is. A Sárkány Királynak nevezett uralkodó trónörökös fia 2016-ban született meg.
Katolikus Írország? Igen. Ez az az ország, ahol 24 évvel ezelőtt még büntették a homoszexuális kapcsolatot, 21 évvel ezelőttig pedig a válásokat csak pápai szentesítés után ismerték el. Az ország miniszterelnöke (vagy ahogy ott nevezik, taoiseache) most a 38 éves Leo Varadkar, aki egy indiai bevándorló leszármazottja és nyíltan vállalja homoszexualitását.
Varadkar apja Mumbaiban született és a hatvanas években vándorolt be Írországba. Egy kórházban ismerkedett meg feleségével, egy ír ápolónővel. Gyermekeiket katolikus vallásra nevelték. Varadkar is orvos lett, és mellette céltudatosan építette politikai karrierjét. Már egyetemista korában csatlakozott a jobbközép Fine Gael párt ifjúsági szervezetéhez. 2007-től a párt gazdaságpolitikai szóvivője lett, 2011-ben pedig közlekedési miniszter. 2014-2016 között az egészségügyi tárcát vezette, majd ő volt a szociális miniszter. Posztjain keményen képviselte a megszorító intézkedéseket, brutális költségcsökkentést akart elérni például a mentális betegek ellátásában, konzervatív nézeteket vallott az abortusz ügyében, és pénzt adott volna a munkanélküli bevándorlóknak, hogy hagyják el az országot.
A megszorítások nem tettek jót a kormány népszerűségének, de Varadkarra ez nem vonatkozott. Sikerét annak köszönheti, hogy jól kezeli a médiát, és olyan figurának tartják, akivel bárki szívesen meginna egy sört, mert kimondja, amit gondol. Ezt tette 2015-ben is, amikor a melegházasságról szóló referendum kampányában coming outolt egy televíziós interjúban. Élettársa szintén orvos. Nagyon sokan álltak mellé emiatt pártja szimpatizánsi körén kívülről is, de ő azt mondta: ő nem félindiai politikus, vagy orvos-politikus vagy meleg politikus, ezek csak részei a személyiségének, de nem ezek határozzák meg.
Varadkar saját bevallása szerint szociális ügyekben liberális, gazdasági kérdésekben kifejezetten konzervatív. Az írországi megszorításokat végigvivő, és 2016-tól kisebbségi kormányzásra kényszerülő Enda Kenny kormányfő idén botrányba keveredett és lemondott. Kézenfekvő volt, hogy a helyét Varadkar veszi át. Májusban megválasztották pártelnöknek, júniusban pedig a parlament megszavazta Írország miniszterelnökének. Kormányfőként kemény dolga lesz, hiszen az Egyesült Királyság, melynek Észak Írország is a része, éppen az EU-ból való kilépést készíti elő.
A centrista Emmanuel Macron 39 évesen Franciaország legfiatalabb elnöke lett, amikor májusban legyőzte a szélsőjobboldali Marine Le Pent. Az első választásán induló, bankárból lett elnöki tanácsadóból lett politikus Macron 2014 és 2016 között szocialista gazdasági miniszter volt, de próbálta eltávolítani magát a népszerűtlen François Hollande-tól, és mindössze egy évvel a választás előtt saját centrista mozgalmat alapított En Marche! (Előre!) néven. Macron a hagyományos baloldal leszereplésével és a jobbközép François Fillon botrányával párhuzamosan tudott megerősödni, de annak is köszönhette végül győzelmét, hogy magát volt miniszterként mégis a politikai eliten kívül állónak tudta beállítani.
A kampányban a politikai élet megújítását, és az ország hagyományos politikai megosztottságának felszámolását ígérte. Gazdasági kérdésekben általában centrista, társadalmi kérdésekben liberális álláspontot képviselt. Macron 66 százalékos népszerűségi mutatója nyár végére nagyot zuhant, de azóta megint emelkedik, és a többség pozitívan ítéli meg a munkáját. Nem engedett sem az ellenzéknek, sem az utcai tiltakozásoknak, és szeptember elején aláírta a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét célzó munkajogi reformot, amellyel csökkenteni próbálják a 10 százalékos munkanélküliséget. A francia külpolitika legfőbb feladatának az EU reformját tekinti, amelynek alapját az eurózóna integrációjának megteremtése jelenti.