Hosszas vajúdás után lehet kormánya Németországnak, Angela Merkel maradhat a kancellár, de ennek nagy ára volt. A választásokon rosszul szereplő szociáldemokraták kapták meg a három csúcstárcát, így Merkel mozgástere igencsak leszűkült. Az új német kormányban ugyan most belügyi- és "hazaminiszter" lesz Orbán Viktor menekültpolitikájának egyik legnagyobb szimpatizánsa, de a másik oldalon ott van a magyar kormányfő legnagyobb bírálója, Martin Schulz külügyminiszter. Ez az összeállítás még sok gondot okozhat Orbánnak.
Egy sikertelen próbálkozás után, négy hónap elteltével sikerült csak közelebb jutnia Angela Merkel német kancellárnak a kormányalakításhoz. Szerdán bejelentették, hogy új feltételekkel folytatják a kormányzást a kereszténydemokraták (CDU), a bajor keresztényszociálisok (CSU) és a szociáldemokraták (SPD). Az új kormány márciusban alakulhat meg.
Magyarországon rég elszoktunk tőle, de Németországban a politika továbbra is a kompromisszumok művészete. Hozzá is vannak szokva a politikusok, de a mostani koalíciós megegyezést Angela Merkel is "fájdalmas kompromisszumok" eredményének nevezte. A szeptemberi választást ugyan Merkel CDU-ja nyerte, de 1949 óta nem ért el ilyen rossz eredményt. Történelmi mélypontra süllyedt a bajor keresztényszociálisok és különösen a szociáldemokraták támogatottsága. Merkel először a Zöldekkel és a liberálisokkal akart koalíciót, de a liberálisok felálltak a tárgyalóasztaltól. Mindenki kapkodta a fejét, felmerült, hogy új választásokat kell kiírni. A szociáldemokraták végül nagy nehezen hajlandóak voltak leülni tárgyalni Merkellel a folytatásról, holott a választások után kijelentették: ellenzékben akarnak maradni.
Kényszerhelyzet alakult ki. Ha most nem egyeznek meg, valószínűleg új választásokat kellett volna kiírni. Ez rossz lett volna Merkelnek, de még rosszabb lett volna az amúgy is gyengélkedő szociáldemokratáknak. Ebből a helyzetből viszont a szociáldemokraták szinte győztesként jöttek ki, jól jártak a bajor keresztényszociálisok, Merkelnek viszont legfeljebb annyi öröme van, hogy ő a marad a kancellár. Egy fegyver nélküli kancellár, eszközei és ereje ugyanis most más kezébe kerültek.
Elég megnézni a minisztériumok elosztását. Németországban három kulcstárca van: a pénzügyi, a külügyi és munkaügyi-szociális minisztérium. Mindhármat a szociáldemokraták kapták meg. A CDU a gazdasági tárcával vigasztalódhat, amelynek az elmúlt években nem volt jelentős súlya. Ezt most Merkel bizalmasa, Peter Altmaier kapta meg. Beszédes, hogy a CDU ezt a posztot utoljára 1966-ban töltötte be. Fontos tárcák természetesen a CDU által irányított egészségügy és oktatás is, de ennek is más az optikája, ha a pénzügyi terület a szociáldemokraták kezében van. A Süddeutsche Zeitung szerint Merkel és a CDU így az SPD harapófogójába került, van is emiatt elégedetlenség a pártban.
Ha azonban Merkelnek ez a második koalíciókötési kísérlete sem sikerült volna, akkor lenne igazán nagy bajban a CDU. Ezután már le kellett volna váltaniuk Merkelt, hasonló formátumú utódja azonban egyelőre nincs a pártban, még ha gyakran emlegetnek is különböző neveket, akik szinte kivétel nélkül női politikusok. Továbbra sem elhanyagolható persze, hogy a német kancellárt ezután is Angela Merkelnek fogják hívni. Merkel korábban szinte mindig felzabálta koalíciós partnereit: eredményeiket a sajátjaként adta el, hibáikat kijátszotta ellenük. A kancellár már nagyon sok reménytelennek tűnő helyzetből kihúzta magát, most pártján belül is nehéz idők várhatnak rá.
A szociáldemokraták a tavaly szeptemberi választáson közel 6 százalékot veszítettek népszerűségükből. Az egykor 35-40 százalékos támogatottságú párt ma a 20 százalékért küzd és félő, hogy elveszíti néppárti jellegét. Ehhez a választási eredményhez képest a szociáldemokraták különösen sokat értek el. Tudták, hogy nélkülük aligha lehet kormánya Németországnak, és ennek igencsak megkérték az árát. Egyfajta kis kormányként is emlegetik a most kezükbe került három csúcstárcát. Ez a három tárca utoljára akkor volt egy párt kezében, amikor a CDU-nak abszolút többsége volt, illetve Merkel első nagykoalíciójában, amikor a két nagy párt még fej-fej melletti támogatottsággal bírt. A szociáldemokraták a pozícióikat azzal is erősíteni tudták, hogy a nagykoalícióba való belépést még a teljes, 420 ezres párttagság megszavaztatásához kötik. Legutóbbi kongresszusokon jól látszott, hogy a nagykoalíciónak hangos belső ellenzéke van a SPD-ben, különösen a Fiatal Szociáldemokraták (Juso) körében, akik kampányt kezdtek a nagykoalíció ellen. A tárgyalásokon ezt a szociáldemokraták állandó Damoklész-kardjaként tudták lebegtetni Merkel feje felett: ha nem lesz engedékeny, a párttagság még nemet is mondhat a nagykoalícióra.
A bajor keresztényszociálisok is a nyertesek közé számítanak. Megtartották minisztereik számát, az agrártárca helyett ráadásul a menekültügyben fontos belügyminisztérium került az irányításuk alá. Ennek hatásköreit ráadásul ki is bővítették az állami bérlakásépítésekkel és a "haza" ügyeivel, merthogy a tárcát már most "Hazaminisztériumnak" (Heimatministerium) is nevezik, egész pontosan Belügyi-, Építésügyi- és Hazaminisztérium lesz a neve. Most éppen azt találgatja mindenki, mit is takar ez a szó. A belbiztonság mellett feltehetően egyfajta identitásőrzésre utal. Egyik előképe az Észak-Raja-Vesztfáliában működő építésüggyel, területfejlesztéssel foglalkozó hazaminisztérium, de példaként emlegetik a nevében a hazát szintén megjelenító amerikai belbiztonsági minisztériumot (Department of Homeland Security) is.
Ezzel személyesen Horst Seehofer, a CSU elnöke, menekültügyben Angela Merkel legnagyobb bírálója is a mennybe ment. A rossz választási eredmény után ugyanis Seehofer pozíciója meggyengült Bajorországban. A tartományi kormányfői posztot emiatt át is fogja adja pártbeli ellenfelének, ő viszont most fölfelé bukott: ő lesz a belügyminiszter. Valószínűleg ez a pozíció is érzékeny kompromisszumok eredménye.
Az új német kormány továbbra sem akarta egyértelműen bevállalni a CSU legfőbb követelését az országba befogadható menekültek számának egyértelmű korlátozásáról (ez élesen ellenkezik a német alkotmánnyal). Seehofer feladata így az lesz, hogy menekültügyben visszafogja az annak idején a Willkommenskulturt meghirdető szociáldemokraták törekvéseit az egyre szigorodó német bevándorláspolitika fellazítására. Seehofer személye egyfajta garancia lehet arra is, hogy megállítsa a német menekültpolitikával elégedetlen szavazók további elfordulását a CDU-tól, és kifogja a szelet a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) vitorlájából.
Ahogy várható volt, az új német kormány tovább szigorítja a menekültpolitikát. Így volt ez már az elmúlt másfél évben is, ahogy elmúlt a Wilkommenskultur lendülete és a német társadalom a tömeges bevándorlás néhány kirívó következményével szembesült. A koalíciós szerződésben kinyilvánítják, hogy továbbra is elismerik a menedékre való alkotmányos jogot, az ország befogadóképessége és a társadalom integrációs ereje azonban korlátozott. Ezeket a folyamatokat ezért szabályozni és irányítani akarják, hogy ne ismétlődjön meg még egyszer a 2015-ben lejátszódott menekülthullám. Ennek érdekében az évente befogadható menekültek számát 180-220 ezer között határozzák meg.
A tervek szerint a jövőben érkezők nem kapnak lakást, hanem befogadóközpontokban helyezik el őket. Itt folytatják le a menekültügyi eljárásokat, és akit elutasítanak, azt innen toloncolják ki. A befogadottaknál is háromévente felülbírálják a védelemre való jogosultságot. Lehetővé teszik, de csak nagyon korlátozottan a családegyesítéseket. Augusztustól csak havi 1000 főnek engedik meg, hogy Németországba már befogadott családtagjához költözzön. Ez csak a legszűkebb családtagokra vonatkozik. A nem háborús menekült bevándorlóknál Németország ezután a német gazdaság szempontjából fontos szakképzett munkaerőt részesíti előnyben. Számít a kor, a nyelvtudás, és az érkezőknek igazolniuk kell, hogy meg tudnak élni a munkájukból Németországban.
Nézzük ezt egy kicsit magyar szempontból. Bár a leendő német belügyminiszter azon kevesek közé tartozik, akik már 2015-ben támogatták Orbán Viktor kemény menekültpolitikáját, Horst Seehofer mellett ott lesz a német kormányban Orbán legnagyobb bírálója, Martin Schulz is. Ő volt az, aki az uniós menekültpolitikát nem támogató Magyarországot többször súlyos szankciókkal, sőt kizárással fenyegette, legutóbb pedig azt mondta: aki nem lép be az Európai Egyesült Államokba, annak nincs helye az unióban.
A koalíciós szerződést olvasva a magyar kormány újabb kemény támadásokra számíthat menekültügyben. Például ez olvasható benne: "Támogatjuk a menekültek szétosztására vonatkozó uniós döntéseket (áthelyezés) és megfelelő mértékben teljesítjük a humanitárius okokból befogadandókra meghatározott felvételi kontingenseket (áttelepítés)". Berlin továbbra is kitart amellett, hogy a menekültválságot európai összefogással kell megoldani, azaz a menekültek szétosztásával az egyes tagállamok között. A magyar kormány által elutasított uniós menekültkvótához illeszkedve a német kormány továbbra is azt fogja képviseli, hogy a szétosztott menekültek szociális ellátást csak abban az országban vehesseek igénybe, ahol a lakóhelyüket kijelölték.
Az a legnagyobb kérdés most az EU-s politikában, hogy mennyi pénze lesz az Európai Uniónak 2020 után a következő hét éves költségvetésben. Ebből a keretből kap Magyarország is fejlesztési támogatást, amire jócskán rá is vagyunk utalva. A britek kilépése után jelentős tétel esik ki a közös kasszából, és leginkább a németeken múlik, hogy mennyit hajlandóak belőle kipótolni. Ezért várják tűkön ülve Brüsszelben, hogy fölálljon az új német kormány, és ezért lélegeztek föl az unió jövőjéért aggódó tömegek, amikor kiderült, hogy a szociáldemokraták kormányon maradnak, sőt, a pénzügyminiszter is szociáldemokrata lesz.
Végtére is az európai baloldal régi álma, hogy európai szintre emeljék a szociális politikát, és ezen keresztül valóban csökkentsék az uniót szétszakító vagyoni egyenlőtlenségeket. Ráadásul most úgy alakult, hogy az uniós költségvetésre javaslatot tevő brüsszeli politikus is német. Itt a nagy lehetőség, hogy úgy alakítsák át az Európai Uniót, hogy évtizedekre elhallgattassák az euroszkeptikus hangulatkeltőket.
A valóság azonban az, hogy habár Németország tényleg fel tudná pumpálni pénzzel az Európai Uniót, kevés jel utal arra, hogy érdekében állna. A koalíciós szerződés első pontja rögtön Európa felemelkedésével foglalkozik, de konkrét javaslatokat nem tartalmaz, csak általános ígéreteket. Megerősítenék a szolidaritás érzését, az integrációt, az EU versenyképességét, az Európai Parlamentet. Leírták azt a mondatot is, hogy „ha Európába fektetünk be, a saját országunk jövőjébe is befektetünk”.
A választási kampányban sem nagyon emlegették Európát egyik nagy pártban sem, hiába lett az SPD arca és vezetője az Európai Parlament korábbi elnöke. Sajnos az Európai Unió csak akkor hoz szavazókat, ha szidni lehet, és akkor is főleg a radikális jobboldalnak, mint amilyen Angela Merkel legnagyobb mumusa, az Alternatíva Németországnak (AfD) párt. A CDU/CSU és az SPD korábbi nyilatkozataiból tudni lehet, hogy Németország létrehozna egy uniós biztosítási rendszert a bankbetétekre, és egy Európai Valutaalapot, amelyik a Nemzetközi Valutaalap mintájára segítené a költségvetési gondokkal küzdő EU-tagokat.
Elmar Brok, a CDU egyik legbefolyásosabb európai politikusa is erről beszélt nekünk múlt héten egy interjúban. Azt is hozzátette, hogy Németország nem fogja engedni, hogy az eurót használó országok Franciaországgal az élen létrehozzák a saját exkluzív Európai Uniójukat, a keleti tagállamok nélkül. Radikális vagy bátor lépésekre ne számítsunk, óvatosan fognak haladni az EU reformjával, ahogy eddig is.