Index Vakbarát Hírportál

Trump kabinetfőnöke: Ha kell, lemondok

2018. február 10., szombat 12:18

John Kelly fehér házi kabinetfőnök pénteken zárt körben azt mondta, hajlandó lemondani amiatt, hogy rosszul kezelte a családon belüli erőszakkal vádolt Rob Porter kabinettitkár ügyét – írja a New York Times (NYT) két neve elhallgatását kérő tisztviselőre hivatkozva.

Portert két exfelesége is erőszakkal vádolta a Daily Mailnek. A második feleség, Jennifer Willoughby szerint a férfi egyszer a hajánál fogva, meztelenül rángatta ki a zuhany alól, és azt üvöltötte az arcába, hogy te rohadt kurva. Mindez a nászútjukon történt. A nő 2010-ben távoltartási végzést kért a férje ellen, akivel addigra már külön éltek, mert a nő nem bírta tovább a heves természetű, erőszakos emberként jellemzett Porter bántalmazásait. Első felesége, Colbie Holderness is azt mesélte a bulvárlapnak, hogy ő is azért hagyta ott a férfit, mert nem bírta tovább az állandó abúzust.

Porter a vádak hatására lemondott, ugyanakkor mindent tagadott. Kelly eleinte nem akarta elfogadni a lemondását, a sajtónak pedig azt nyilatkozta, hogy Porter egy talpig becsületes férfi, akit bizalmasának és igazi profinak nevezett.

A NYT forrásai is hangsúlyozták, hogy formálisan egyelőre nem merült fel a lemondás, ezt később kérdésre maga Kelly is megerősítette. A lap szerint ugyanakkor az, hogy a színfalak mögött már erről az eshetőségről beszélt, jelzi, mekkora felfordulást okozott Porter botránya a Fehér Házban:

A helyzetet súlyosbítja, hogy alig néhány nappal később a Trump-csapat egy újabb tagját, David Sorensen beszédírót vádolta meg a volt felesége, szintén többszörös családon belüli erőszakkal. Sorensen szintén lemondott, de szintén mindent tagad.

(Borítókép: Jabin Botsford / The Washington Post / Getty Images Hungary)

Rovatok