Index Vakbarát Hírportál

Törökországban egy éve tartanak fogságban egy német újságírót

2018. február 14., szerda 06:23 | aznap frissítve

A német külügyminiszter az MTI szerint kedden ismét felszólította Törökországot, hogy engedje szabadon a Die Welt tudósítóját, akit éppen egy éve börtönöztek be - és a mai napig nem emeltek ellene vádat, és nem kezdődött meg a bírósági tárgyalása sem.

Deniz Yücel 2017. február 14-e óta van rács mögött "terrorizmus és kémkedés" gyanújával. Sigmar Gabriel német külügyminiszter az évfordulóra időzített üzenetében úgy fogalmazott, hogy Yücel fogva tartása továbbra is súlyosan megterheli a német-török kétoldalú kapcsolatokat.

Németország kormánya Törökországban politikai okok miatt bebörtönzött más állampolgárai szabadon engedéséért is nyomást gyakorol Ankarára. Becslések szerint Törökországban jelenleg legalább másfélszáz újságíró van börtönben, az illiberális rezsim a 2016-os puccskísérlet óta pörgette fel az önkényes bebörtönzéseket. A januárban a szíriai kurdok (akiket egyébkén szintén terroristának bélyegeznek) elleni hadjárat is jó alapul szolgál egy kis tisztogatáshoz: az illiberális rezsim már a háborút kritizáló Facebook- és Twitter-használókat, sőt, a török orvoskamara elnökségét is kipécézte magának.

Mondja el véleményét az Index tematikus Facebook-oldalán! Csatlakozzon!

Rovatok