Index Vakbarát Hírportál

A török választás második helyezettje elismerte Erdogan győzelmét

2018. június 25., hétfő 13:08

Nyilvánosan elismerte hétfőn Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő győzelmét az előző napi előrehozott elnökválasztás második helyezettje, Muharrem Ince, aki a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) nevében indult a megmérettetésen, írja az MTI.

Pártjának székházában tartott sajtótájékoztatóján Ince arra kérte Erdogant, hogy mindenki államfője legyen. "Ha engem választottak volna meg, én így tettem volna" - fogalmazott Ince, majd hozzátette, hogy a CHP munkatársai által a párthoz eljuttatott adatok és a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által közölt eredmény között nincs lényegi különbség. Ince közölte azt is, hogy gratulálni fog Erdogannak a sikeréhez.

Mintegy 15 millió szavazatot kapott, és a célja, hogy a jövőben ezt 30 millióra növelje, mondta, szerinte ez rövid távon is lehetséges cél, ezért fog dolgozni.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerezte a legtöbb szavazatot a vasárnapi előrehozott elnökválasztáson. A szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása alapján a hivatalban lévő államfő a voksok 52,4 százalékát szerezte meg. Pártja is az első helyen végzett a parlamenti választásokon.

Az nem volt előzetesen kétséges, hogy Erdoğan megnyeri az első fordulót, az viszont kérdés volt, hogy meghaladja-e az 50 százalékot, és így elkerüli-e a július 8-i második fordulót a két legerősebb jelölt között, ami akár az ellenzék legesélyesebb jelöltjének adhatott volna lökés.

A vasárnapi végeredmény alapján

ERDOĞAN JELENTŐSEN KISZÉLESÍTETT ELNÖKI HATALOM BIRTOKÁBAN, EGY RÁ SZABOTT ELNÖKI RENDSZERBEN KEZDHETI MEG AZ ÚJABB CIKLUSÁT.

Rovatok