Index Vakbarát Hírportál

Videón látszik a thai barlangban rekedt csapat

2018. július 2., hétfő 21:28 | aznap frissítve

A mentőcsapatok videót is kiadtak az egyik thaiföldi barlangban rekedt tizenkét fiatalról és edzőjükről, akikhez kilenc nap után hétfőn sikerült elérniük a búvároknak.

Először két brit búvár jutott el hozzájuk, a videójukon látszik, hogy hova szorult vissza a gyerekfocicsapat a vízszint folyamatos emelkedésével:

A gyerekek azt kérdezik, hogy mikor mentik ki őket. „Nem ma" – mondják a britek. Azt is elmondják nekik, hogy már kilenc nap eltelt, és hétfő van. Az egyik fiú azt mondja, hogy nagyon éhesek. A végén pedig a búvárok elmagyarázzák, hogy el kell menniük, de visszajönnek, és mások is érkeznek majd.

A tartományi kormányzó szerint először orvosokat küldenek majd be hozzájuk, miközben az elmúlt hét esős időjárása után a kedvezőbb körülményeket is kihasználva próbálják kiszivattyúzni a vizet több részen.

A mentőcsapatok célja az, hogy biztonságban kihozzák a csapatot a barlangból, ami több szakértő szerint még komoly feladat lesz.

Rovatok