Index Vakbarát Hírportál

Kihozták az összes gyereket és az edzőt is a thaiföldi barlangból

2018. július 10., kedd 07:35 | aznap frissítve

Magyar idő szerint kedd hajnalban megkezdődött a mentőakció harmadik, utolsó szakasza a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még bennlévő négy gyereket és edzőjüket.

Az AP szerint egy mentő magyar idő szerint 11 előtt elindult a barlangtól, és a Reutersnek délután kettőkor szemtanúk azt mondták, hogy

kijutott az utolsó négy gyerek is.

Állítólag a 11. kimentett gyerek a legfiatalabb, 11 éves fiú volt, ő is jól van. A Thai Navy Seal a Facebookján örült a mentésnek, és ők azt is kiírták, hogy már a végére maradt edző is kijutott. „Hurrá!"

A Guardian hozzátette, hogy a barlang bejáratától az előző két napnál lassabban vitték el mentőautóval a kimentett gyerekeket a helikopterhez, ami aztán a kórházba szállítja őket.

A mentést vezető kormányzó, Narongszak Oszotthanakorn azt is elmondta, hogy kedden jött ki a barlangból egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik azóta vannak a csoporttal, hogy megtalálták az ifjúsági focicsapatot és edzőjüket múlt hét elején.

Az is kiderült, hogy az első napon még 11 óra volt a mentés, hétfőn viszont már 9 óra alatt meg lehetett tenni oda-vissza az utat. A mentőakció vezetője szerint ez az utolsó művelet jobban igénybe veszi a csapatot, és várhatóan hosszabb ideig fog tartani, mint a korábbiak: „Több időre lesz szükségünk, de reméljük, megéri a várakozás. Kérem, drukkoljanak nekünk."   

Hétfőn este heves esőzések voltak a térségben, de a mentőcsapatok szerint ezek nem érintették az előkészületeket. Úgy tűnik, a folyamatos szivattyúzás mellett a vízszint sem emelkedett meg vészesen a barlangban a mentőakció vasárnapi kezdete óta. A kifelé vezető út nehézségeiről itt írtunk bővebben>>>

Rákérdeztek Oszotthanakornnál Elon Musk gyerekmentő kapszulájára is, de erre azt mondta, hogy örülnek a támogatásnak, de ezt a felszerelést ennél a mentőakciónál nem tudják használni. Musk egyébként a helyszínen járt, és megnézte azt a csarnokot, amit előretolt bázisként használnak a búvárok.

A kimentett gyerekeket még vizsgálják

már korábban kimentett nyolc gyerek jó fizikai és szellemi állapotban van, mondta egy sajtótájékoztatón Jesada Chokedamrongsuk, a thaiföldi egészségügyi minisztérium illetékese. A BBC azt írja, a gyerekeknek még így is legalább egy hétig kórházban kell maradniuk megfigyelésen.

Két gyereket enyhébb tüdőgyulladással kezelnek, néhánynál kihűlés jeleit észlelték, egy gyermeknél pedig alacsony szívfrekvenciát mértek, amikor kórházba szállították, de értékei azóta normalizálódtak. Adtak nekik veszettség elleni oltást is, de azt mondták, nem találkoztak semmilyen állattal a barlangban. Elsősorban denevérek által terjesztett betegségektől tartanak az orvosok.  

A gyerekek a  Chiang Rai Prachanukroh kórházban vannak és  egyelőre még csak üvegen keresztül láthatták szüleiket. Először energiagélekkel táplálták őket, és fokozatosan adnak nekik hagyományos ételeket. A gyerekeknek napszemüveget kell viselniük, hiszen szemük hosszú két héten át a barlangi sötétséghez szokott hozzá. A kimentett, még elkülönített gyerekek állapotáról bővebben itt írtunk>>>

A további teszteredményekre még néhány napot várni kell. Ha ezek igazolják, hogy semmilyen gyulladás vagy fertőzés nincs a szervezetükben, találkozhatnak családtagjaikkal, de várhatóan akkor sem mehetnek 2 méternél közelebb hozzájuk, és védőruhát kell viselniük.

Több mint két hetet voltak lent

Az ifjúsági futballcsapat 12 tagja és az edző június 23-án rekedt  a Tham Luang  barlangban, miután a kifelé vezető járatokat a heves esőzések miatt elárasztotta a víz. A mentőcsapatok végül július 2-án találták meg őket, 4 km-re a bejárattól. Azóta készítették elő a mentőakciót, ami vasárnap indult meg. Először négy gyereket hoztak ki, majd hétfőn másik négyet is.

A vasárnap indult mentőakció első napjáról itt írtunk>>>

A hétfői második napról pedig itt olvashat bővebben>>>

Borítókép: Soe Zeya Tun / Reuters.

Rovatok