Index Vakbarát Hírportál

Koszovó: 19 ezer kamuveterán?

2018. augusztus 20., hétfő 11:18

Aleksander Lumezi koszovói államügyész szerint 19 ezer kamuveterán kaphat jogtalanul juttatásokat koszovóban. A veterándokumentációk vizsgálatán eddig dolgozó ügyész halálos fenyegetéseket kapott és lemondott.

Körülbelül 19 ezer olyan „veterán” lehet Koszovóban, aki hamis nyilatkozatok és igazolások révén élvezi a háborús hősöknek fenntartott kormányzati alapok juttatásait – nyilatkozta Aleksander Lumezi koszovói államügyész

Mindezt egy nappal azután mondta, hogy lemondott Elez Blakaj különleges ügyész, aki a vizsgálati anyag első verzióját készítette. Ő ugyanis a Balkan Insight tudósítása alapján fenyegetéseket kapott.

Az 1998 és 1999 közötti koszovói háború során becslések szerint 46 ezer gerilla harcolt a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) kötelékében Szlobodan Milosevics széteső Jugoszláviájával szemben.

Ugyanakkor felmerült a gyanú, hogy nem mindenki háborús hős, aki annak látszik. 2016 júniusában aztán az államügyész bejelentette, hogy kivizsgálja azokat a jogsértéseket, amelyek a veteránként történő nyilvántartásba vétellel kapcsolatosak.

Hamis tanúvallomások, fiktív és meghamisított dokumentumok sorát vizsgálták, már több embert le is tartóztattak (nem a veteránokat, hanem a szervezőket), miközben a Pristinában működő veteránszervezetek hálátlansággal vádolták meg a politikusokat, mondván azok politikai érdekeik miatt kérdőjelezik meg a hősök múltját.

Valójában Koszovó jelenlegi vezetéséről ez bajosan állítható, hiszen éppen az UÇK egykori parancsnokai lettek a kormányzati vezetők, a volt főparancsnok, Hashim Thaçi jelenleg államelnök és Ramush Haradinaj volt nyugat-koszovói gerillaparancsnok pedig miniszterelnök lett.

Rovatok