Index Vakbarát Hírportál

Trump újabb bizalmasa kezdhet beszélni az ügyészségnek

2018. augusztus 24., péntek 19:14

Mentességet kapott Donald Trump egyik bizalmasa az ügyészségtől – írta a CNN – így újabb részletek derülhetnek ki a két nő hallgatásáért az elnök kampánya idején kifizetett pénzekkel kapcsolatban, amelyeket Trump csapata elmulasztott bejelenteni a nemzeti választási bizottságnál, ami bűncselekménynek számít.

Allen Weisselberg a Trump Organization pénzügyi vezetője volt, aki a mentesség megadása után fontos információkkal szolgálhat a cégről és a szabálytalan, összesen 280 ezer dolláros kifizetésekről, amelyekről Trump ügyvédje Michael Cohen eskü alatt vallotta, hogy az elnök – akkor még elnökjelölt – utasítására történtek, méghozzá épp a választás érdekében. (Ez a kitétel azért fontos, mert ez igazolja, hogy a kifizetés a kampányra ment el, tehát be kellett volna jelenteni, függeltenül attól, hogy Trump ezt a kampányadományokból, vagy saját pénzből fizette. Trump elismerte a kifizetést, de úgy vélte, azzal, hogy ezt magánpénzéből tette, mentesült a bejelentési kötelezettség alól. Ez azonban tévedés.)

Cohen – aki csütörtökön nyolc vádpontban vallotta bűnösnek magát – azt is vallotta, hogy Weisselbergnek fontos szerepe volt a volt playmate és a pornószínésznő hallgatásáért cserébe adott pénzek eltitkolásában. A mentesség megadása arra utal, hogy a vizsgálatok célpontja immár kifejezetten Trump, aki csütörtökön már – akaratlanul is jelezve, hogy a helyzet kezd számára is veszélyessé válni – már arról beszélt: ha elmozdítására tenne lépést a törvényhozás, az bedöntheti az amerikai tőzsdét és „mindenki nagyon szegény lesz.”

Weisselberget a múlt hónapban már beidézte az ügyészség a Cohen kapcsán indult nyomozással kapcsolatban, de az ügyészség szerint a mentességgel biztosítható, hogy érdemi információkkal szolgáljon. „Ő tudja, hol vannak a pénzügyi csontvázak. Tud minden ügyletről, minden eladásról, mindenről, ami ott történt” – mondta a CNN-nak a Trump Organizationt ismerő névtelen forrás.

Rovatok