Index Vakbarát Hírportál

Juncker: Át kell térni a nyári időszámításra

2018. augusztus 31., péntek 10:02

Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

A politikus a belgiumi Genvalban, a brüsszeli bizottság kétnapos kihelyezett ülésének szünetében elmondta: az a meggyőződése, hogy az Európai Unióban megszűnik a téli és a nyári időszámítás kettőssége.

„Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk" – hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, kiemelve, hogy az ügyben tartott európai konzultáción a résztvevők többsége elutasította az évenként kétszer esedékes óraátállítást. „Nincs értelme kikérni az emberek véleményét, ha nem vesszük figyelembe" – mondta a luxemburgi kereszténydemokrata politikus.

Az Európai Parlament (EP) februárban kezdeményezte az óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát, és kérte a Bizottságot, hogy vizsgálja ki az óraátállítás eltörlésének lehetőségét. A javaslat szerint maradna a nyári időszámítás, tehát nem kellene egy évben kétszer tekergetni az órákat.

Magyarországon tavaly a Jobbik dobta be, hogy el kéne dönteni az óraátállítást, és a javaslatot egy ideig a Fidesz is támogatta, de aztán kihátráltak a jobbikos javaslat mögül. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára akkor azt mondta, hogy a kormány az észszerűség és az alapvető gazdaságpolitikai érdekek miatt sem támogatja a javaslatot. Az átállítással ugyanis mintegy 100-120 ezer megawattóra energiát lehet megtakarítani. Az átállítás megszüntetése jelentős hatást gyakorolna a közösségi közlekedésre, nehézségeket okozna a vasúti, a közúti és légi járatok menetrendjében.

Juncker elmondta, első lépésként a bizottságot igyekszik meggyőzni arról, hogy át kell térni az állandó nyári időszámításra, utána pedig az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak kell lépniük az ügyben. A konzultáción 4,6 millióan vettek részt, 80 százalék a kettős időszámítás megszüntetése mellett foglalt állást.

Az óraátállítás, téli-nyári időszámításról itt olvashat bővebb, magyarázó cikket.

Rovatok