Index Vakbarát Hírportál

Több tízezren jelentek meg egy szélsőjobbellenes koncerten Chemnitzben

2018. szeptember 3., hétfő 22:18

Több tízezren gyűltek össze hétfőn a németországi Chemnitzben egy ingyenes szabadtéri koncertre, amelyet a szervezők az utóbbi napok erőszakba forduló tüntetései után a "Felkelés a szélsőjobboldali uszítás ellen - Rasszizmus helyett szolidaritás" mottóval hirdettek meg - írja az MTI.

A rendezvényen estére nagyjából 50 ezren gyűltek össze - jelentette a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság  a Szászország tartományi város önkormányzatának becslésére hivatkozva. Hozzátették: rendbontás nem történt, a hangulat nyugodt.

A koncert kezdetén egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg a tüntetéseket kiváltó halálos késelés áldozatára, egy 35 éves német férfira, akinek megölésével egy szíriai és egy iraki férfit gyanúsítanak. A rendezvény közben a szervezők adományokat gyűjtenek, a pénz felét az áldozat családjához juttatják el, a másik felét a rasszizmus visszaszorítását célzó programok támogatására fordítják.

Az első fellépő a dancehall stílusú zene legnagyobb hatású kortárs német előadói között számon tartott Trettmann volt, aki a hetvenes években született Chemnitzben, akkori nevén Karl-Marx-Stadtban. A leghíresebb fellépő a német punkrock egy veterán formációja, a Die Toten Hosen.

A számos civil szervezet és a chemnitzi önkormányzat gazdaságfejlesztéssel foglalkozó cégének közreműködésével rendezett koncertre Frank-Walter Steinmeier államfő is felhívta olvasói figyelmét egy közösségi oldalon, és ezért bírálatokat kapott. Bírálta a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) is, arra hivatkozva, hogy a fellépők között van egy zenekar - a Feine Sahne Fischfilet nevű punkegyüttes -, amelyet szélsőbaloldali szervezetként jellemzett 2011-es jelentésében a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi államvédelmi hivatal.

A Többek vagyunk (Wir sind mehr) címmel meghirdetett rendezvény ellen demonstrációt kívánt tartani a német sajtóban jobboldali populistaként jellemzett Chemnitzért (Pro Chemnitz) nevű szervezet és a Türingia a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Thügida) nevű mozgalom. Megmozdulásaikat nem engedélyezték.

Az egykori NDK területén fekvő Chemnitzben nyolcadik napja tart a tüntetések sorozata. A megmozdulásokat kiváltó halálos késelés augusztus 26-ra virradóra történt, a szíriai és az iraki gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezték. 

(Borítókép: Filip Singer / MTI / EPA)

Rovatok