Index Vakbarát Hírportál

A szaúdiak vissza akarták csalogatni az eltűnt újságírót Szaúd-Arábiába

2018. október 11., csütörtök 14:23 | aznap frissítve

Az amerikai titkos szolgálatoknak vannak olyan megszerzett beszélgetései, amin szaúdi tisztviselők arról beszélnek, hogyan kellene visszacsalogatni a Mohamed bin Szalmán trónörökös politikájával szemben kritikus Dzsamál Hasogdzsi újságírót Szaúd-Arábiába, írja a CNN.

A korábban a királyi családhoz közel álló, de 2017-ben az Egyesült Államokba költöző újságíró rendszeresen írt a mostani szaúdi vezetést bíráló véleménycikkeket a Washington Postba. Hasogdzsi október 2-án bement Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusára, hogy átvegyen a házasságkötéséhez szükséges papírokat. Azóta nem került elő.

Török hatósági források arra utaltak, hogy Hasogdzsit meggyilkolhatták, habár azóta kormányközeli lapok már arról is írtak, hogy lehet, hogy elrabolták az újságírót. A héten már két magángéppel Isztambulba repülő 15 szaúdiról, elsötétített ablakú kisbuszokról is érkeztek videófelvételek.

Szaúd-Arábia hivatalos álláspontja továbbra is az, hogy Hasogdzsi ügyei elintézését követően szabadon távozott a főkonzulátusról, hollétéről pedig semmit nem tudnak.

A CNN-nek nyilatkozó amerikai tisztviselő szerint a beszélgetések alapján a B-terv volt az, hogy a szaúdi vezetést a cikkeivel és nyilatkozataival zavaró Hasogdzsi menjen be a konzulátusra, miután nem tudták meggyőzni arról, hogy visszarepüljön Szaúd-Arábiába. A forrás azt mondta, hogy nincs arra vonatkozóan erős bizonyíték, hogy Hasogdzsit megölték-e, vagy életben van.

Az ügyben az ENSZ, az Egyesült Államok kormányának több tagja is alapos vizsgálatot követelt, a szaúdi főkonzulátus épülete előtt pedig emberi jogi aktivisták és egyszerű felháborodott emberek táboroztak le, és transzparensekkel tiltakoztak Hasogdzsi eltűnése miatt.

A Guardian szerint közben példátlan diplomáciai nyomás van a Trump-kormányzat részéről Szaúd-Arábián, hogy adjon magyarázatot a történtekre. Mike Pompeo külügyminiszter, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó, és Trump veje, Jared Kushner is magyarázatot várt Mohamed bin Szalmántól. Trump csütörtökön arról beszélt, hogy amerikaiak is vizsgálódnak Isztambulban.

Több szenátor is arra sürgeti Trumpot, hogy lépjen az ügyben. Az elnök azonban jelezte csütörtökön, hogy nem lát rá okot, hogy felfüggesszék a szaúdi befektetéseket, írja a Reuters.

Rovatok