Index Vakbarát Hírportál

29 év után elveszítette mandátumát Orbán lobbistája

2018. november 7., szerda 13:11

A magyar idő szerint kedd este-szerda hajnalban lezajlott amerikai félidős választások elképesztően sokszínűek. A 435 képviselői mandátum és a 33 szenátusi mandátum mellett 36 állam és 3 terület kormányzói posztjáról szavaztak. Ráadásul ha már a választók felkerekedtek, akkor még 87 tagállami törvényhozásának összetételét vagy 37 államban összesen 157 népszavazási kérdés eldöntését is rájuk bízták. Nem csoda, ha a rengeteg jelölt között több olyan figurára lehetett bukkanni, akiknek volt vagy van valami közük Magyarországhoz is.

Volt magyarországi nagykövet lett a világ legsikeresebb gazdaságának második embere

Eleni Kounalakis az Obama-kabinet alatt, 2010 és 2013 között volt budapesti nagykövet - könyvben is megírta magyarországi emlékeit -, és távozását követően Hillary Clinton egyik külpolitikai tanácsadójaként a New York Times-ban ítélte el az Orbán-kormány menekültpolitikáját. A lőgyakorlatban a magyar honvédeket is elkápráztató vállalkozó-politikus demokrata színekben indult Kalifornia állam kormányzóhelyettesi posztjáért ( ami figyelembe véve Kalifornia gazdasági és politikai jelentőségét, meglehetősen fontos tisztség). A helyi választási szabályoknak megfelelően Kounalakisnak júniusban egy előválasztáson kellett részt vennie, melyen a republikánusok és a demokraták összes jelöltje részt vett. A volt budapesti nagykövet innen jutott tovább a szavazatok 24 százalékával a félidős választásokkal egyidőben rendezett második fordulóba, ahol a második helyezett Edward Hernandezzel mérkőzött meg, és bár a szavazatok számlálása még tart, 56 százalékos eredménnyel valószínűleg ő lesz a győztes. A kormányzó egyébként az eddigi kormányzóhelyettes, San Francisco volt polgármestere, a demokrata Gavin Newsom lesz.

Obama Orbánnal foglalkozó államtitkára megcsípett egy republikánus mandátumot

Egy másik, Magyarországgal többször is behatóan foglalkozó demokrata is győzelmet könyvelhetett el. Az Obama-kormányzat alatt a demokráciáért és emberi jogokért is felelős helyettes külügyi államtitkárként dolgozó Tom Malinowski többször is kritizálta az Orbán-kormányt, 2015-ös szenátusi meghallgatásán például a magyar miniszterelnök tusványosi "illiberális" beszédét riasztó példaként hozta fel a szenátoroknak. Malinowski kormányzati posztja után most a New Jersey állambeli Newark választókerület képviselői mandátumát vette célba, és szoros versenyben, de megverte hivatalban lévő republikánus képviselőjét, Leonard Lance-t. Ez a jómódú körzet egyike azoknak a területeknek, melyek a 2010-es években a republikánusoktól a demokraták felé mozdultak el (ennek legfontosabb indikátorának azt szokás tartani, ha egy adott körzetben a 2012-es elnökválasztáson még Mitt Romney, 2016-ban viszont már Hillary Clinton szerzett többséget).

Elvesztette mandátumát Orbán fontos kongresszusi szövetségese

Dana Rohrabacher, Putyin egykori szkander cimborája, az orosz elnök rajongója, és az Orbán-kormány kirívó dilettantizmussal kiválasztott kongresszusi lobbistája viszont nagy pofonba szaladt bele: 29 év után kieshet a Képviselőházból. Ugyanis hiába indult egy masszívan republikánus körzetben, Trump és Putyin rajongásig menő támogatása nem vette ki magát jól a klasszikusabb értékeket valló kaliforniai republikánusoknál, ezért ellenfele, a demokrata Harley Rouda a szavazatok több mint 90 százalékos feldolgozottságánál több mint kétezer szavazattal vezet előtte.

Kampány nélkül is hozta a kötelezőt az Orbán-bölcsességeket tweetelő politikus

Orbán Viktor egy másik nagy méltatója, sőt, rajongója, az iowai Steve King viszont nyögvenyelősen bár, de hozta a körzetét. A rasszista megnyilvánulásai miatt a republikánus párton belül is sok szemöldökráncolást kiváltó republikánus politikus szintén tagja a Magyar-Amerikai Kongresszusi Fórumnak, és a néhai Magyar Nemzet cikke szerint többször is találkozott vezető magyar kormánytisztviselőkkel, illetve a Miniszterelnökség által külföldi lobbistaként fizetett egykori republikánus képviselővel, Connie Mackkel is. De a magyar kormányt nem csak a Képviselőházban, hanem a Twitteren is hypeolja, Orbánt kis képzavarral "a nyugati civilizáció Winston Churchilljének" nevezte, és tavalyi karácsonyi mottójául a magyar miniszterelnök Magyar Időkben megosztott gondolatait választotta:

A mi kultúránk az élet kultú­rája. Kiindulópontunk, életfilozófiánk alfája és ómegája az élet értéke, minden személy Istentől kapott méltósága – enélkül az „emberi jogokat” és hasonló modernkori képződményeket sem tudnánk érté­kelni.

King az elmúlt 15 évben magasról tett a republikánus pártvezetés berzenkedésére, mivel adományok és komolyabb kampányköltés nélkül tudta hozni mélyvörös körzetét. Magabiztosságát jelzi, hogy az idei kampányban is a négy évvel ezelőtti tévéhirdetését hasznosította újra. Azonban folyamatos botrányai és az elmúlt hetek szélsőjobboldalhoz köthető erőszakos cselekményei megtépázták a népszerűségét, és csak 50-47 arányban tudta legyőzni demokrata kihívóját, a volt baseball-játékos J.D. Scholtent.

És ha már a Magyar-Amerikai Kongresszusi Fórumról van szó, akkor a kaukusz vezetése annyiban biztosan át fog alakulni, hogy elnöke, a floridai republikánus Dennis Ross visszavonult. A fórum alelnökei viszont magabiztosan védték meg mandátumaikat, így például az egyik legbefolyásosabb demokrata politikusnak számító ohioi Marcy Kaptur, az egyetlen marylandi republikánusként újrázó Andy Harris, vagy befolyásos michigani politikusdinasztia tagja, a demokrata Debbie Dingell is győzött.

(Borítókép: Dana Rohrabacher a választások éjszakáján tart beszédet Costa Mesaban, Kalifornában 2018. november 6-án. Fotó: David McNew / Getty Images Hungary)

Rovatok