Hány óra van? – Kárpátalján ez nem is olyan egyszerű kérdés. A római katolikus templom tornya Beregszászon a közép-európai időt mutatja, a busz menetrendje viszont a kelet-európaihoz igazodik. Az iskola ugyan Kijev szerint indul, de ha a srácok megbeszélnek egy találkozót, azt budapesti idő szerint teszik. Az étteremben budapesti idő van, de a munkásszálló és lepukkant kollégium szintjére süllyedt ungvári központi szállodában már Kijev szerint mondják, hánykor kell kijelentkezni.
Ez lehetne ártatlan, a kívülállónak nehezen átlátható helyi sajátosság, de aki akarja, beleláthatja a szeparatizmus veszélyének apró bizonyítékát. Erre ugyan Kárpátalján senki sem gondol, de Kijevben mintha erősödne a bizalmatlanság Ukrajna legnyugatabbra fekvő, történelmileg is külön utat bejárt, 1,25 milliós, 10-12 százalékban magyarok lakta régiójával szemben.
Igaz, ezt nem Kárpátalja váltotta ki, hanem a Krím orosz annexiója és az oroszbarát luganszki és donyecki szeparatistákkal folytatott kelet-ukrajnai harcok tapasztalata, amelyek alapján az ukrán vezetés tavaly arra jutott, hogy az ország területi egységének megőrzéséhez szükség van az ukrán nemzettudat és nyelv erősítésére, az oktatásban is.
Ezzel viszont Kijev olyan konfliktusba futott bele, amilyenre nem számítottak – vagy nagyon is számítottak, de úgy tűnik, a márciusi elnökválasztáshoz és az utána következő novemberi parlamenti választáshoz ez hálás téma lehet. Az előbbi verziót erősítheti, hogy az ukrán hivatalnokokkal beszélgetve úgy tűnik, Kijev valójában az orosz nyelv túlsúlyát akarta csökkenteni, és nem gondolt a 45 milliós ország méreteihez képest elenyésző magyar, szlovák, román, lengyel kisebbségekre, az utóbbi verzió mellett viszont az szól, hogy Kárpátalján is tele vannak az utcák, az ukrán elnök kampányával, amely a hit (bár, hogy az milyen is, nem is olyan egyszerű kérdés), az erős hadsereg és az ukrán nyelv szentháromságára épül.
Kétségtelen, hogy Petro Porosenko elnöknek nincs könnyű dolga, ha sikereket akar felmutatni a 2014-es megválasztása óta eltelt négy évre: Donyeck és Luganszk továbbra is a semmiben lebeg Ukrajna és Oroszország között, a Krím visszaszerzésére sem mutatkozik sok esély, hiába egyértelmű, hogy a 28 ezer négyzetkilométeres félsziget a nemzetközi jog megsértésével került Oroszországhoz.
A gazdaság talpraállításáról sem igen számolhat be, részben a proxyháború miatt, részben azok miatt az okok miatt – korrupció, a központi hatalom viszonylagos gyengesége – amelyek oda vezettek. NATO- és EU-integrációja belátható időn belül nem valószínű, ahhoz túl nagy, túl sok rendezetlen konfliktus van, gazdasági, politikai téren egyaránt – viszont ahhoz is túl nagy az ország, hogy a Nyugat az egyik, Oroszország a másik részről teljesen lemondjon róla. Ukrajna így egyikhez sem tartozhat igazán, végül ezért nem tudott az elmúlt 27 évben rácáfolni a nevére, amely valójában azt jelenti: peremterület.
A rendszerváltáskor 52 milliós ország mára 44 milliósra zsugorodott – pontos adat nincs, mivel az utolsó népszámlálás 2001-ben volt, így a csökkenés még nagyobb lehet, különösen, ha az Oroszországban és az EU-ban hivatalosan és nem hivatalosan dolgozók százezreit is hozzávesszük. Egyesek szerint nem véletlen, hogy a világon egyedülálló módon 17 éve nem volt újabb népszámlálás: egyrészt politikailag kellemetlen lenne a rendkívüli fogyás mértéke, másrészt komplett rendszer épül a költségvetési pénzek elosztására a „holt lelkek” alapján.
A helyzetet ismerő ukrán és magyar egykori vagy jelenlegi hivatalnokokkal beszélgetve cinikus kép rajzolódik ki: az ország „elketyeg”, de folyamatos leépülésben van. Lehet ugyan rettegni a széteséstől – a Krím elvétele erre elég alapos okot is ad, bár annak a helyzete mindig speciális volt, és, noha ez nem igazolja az orosz annexiót, egyébként is afféle történelmi véletlen volt, hogy 1954-ben a félsziget Ukrajnához került a Szovjetunión belül –, a jelenlegi helyzet megfelel a környező országoknak is, legalábbis egyelőre: Ukrajna még képes képzett munkaerőt adni keletre és nyugatra is. „Persze, épül le az oktatás is, de most még van jól képzett fiatal, középkorú réteg, akik
megélni akarnak külföldön, megtanulják a nyelvet, nem muszlimok, nem hoznak létre no go-zónát, és olcsóbban dolgoznak. Egyszóval, fehérnégerek, tiszta haszon”
– összegezte keserűen a helyzetet egy kárpátaljai forrás. Mindez lényegében olyan nagy konfliktusok nélkül, amelyek a környező országokra veszélyt vagy súlyos nyomást jelentenének. Legalábbis egyelőre. A helyzet azonban nem a rendeződés felé mutat.
Lengyelország már elég nyíltan ráállt a turistaként vízum nélkül beutazó ukránok foglalkoztatására, Magyarországon is bőven akad példa munkájukra – a nem kettős állampolgárok között is –, idő kérdése, hogy az EU – azon belül elsősorban Németország – még egyszerűbbé tegye a munkavállalásukat, hogy az elvándorlás még komolyabb legyen. És miközben nagy az elvándorlás Nyugatra, még nagyobb keletre: minden 12. ukrán Oroszországban dolgozik – mondta az ukrán külügyminiszter fél éve Torontóban járva. Pavlo Klimkin szavai különös ellentétben állnak azzal a ténnyel, hogy Oroszország eközben közvetve és közvetlenül is területi konfliktusban áll Ukrajnával.
Oroszországban hárommillióra, az EU-ban további másfél millióra becsülik az ukrajnai munkavállalók számát. A becslések azonban hatmillióig is elszaladnak, az a szám még az ukrán kormány szerint sem kizárt.
Abból azonban, hogy agyelszívás vagy az ennél szimplább munkaerő-import előnyei a fogadó országokban lévő cégek számára láthatók, nem következik az ország szétesésének veszélye, amiről viszont előszeretettel beszél Kijev.
Megvan a veszélye annak, hogy a választások után néhány megye, az ország bármely részén „bejelenti, hogy nem fogadja el az eredményt” – mondta a nyelvileg is tanulságos interjúban Georgij Tuka, hiszen a miniszterhelyettes ukránul válaszol az ukrán magántelevízió, a 112 Ukraina orosz nyelven kérdező újságíróinak. Az elfoglalt – tehát de facto Kijev irányítása alól kiesett – területekért felelős miniszterhelyettes szavai inkább az elnöki kampány részeinek tekinthetők, de Kijevben hathatnak, ezzel magyarázható a nemzetiesedő retorika – miközben sok százszorosa az agresszorhoz áttelepülő munkavállalók száma azokkal összevetve, akik önként jelentkeznek a hadseregbe, hogy megvédjék Ukrajna területi egységét a burkoltan orosz támogatást élvező szeparatistáktól a donyecki kvázifronton, ahol heti rendszerességgel hal meg egy-egy katona a tűzszünet ellenére.
„Van egy mátrix, amelyben az orosz elnök a rosszfiú és az Egyesült Államoknak igaza kell, hogy legyen. Ez a felállás azonban változóban van. Ha tetszik, ha nem, Vlagyimir Putyinnal meg kell egyezni. Ha nem, akkor marad a rothadás” – mondta egy háttérbeszélgetésen egy kárpátaljai magyar politikus.
Ukrajna működőképessége határán áll, és a romló egészségügyi rendszer több halottal jár, mint amennyit a kelet-ukrajnai konfliktus elvisz.”
Persze lehet Moszkva nélkül is rendezni Ukrajnát: felvenni az EU-ba, a NATO-ba, milliárdokat önteni az ország infrastruktúrájába. „Ha az ukrán vezetés annyira européer, miért nem kap ehhez segítséget az EU-tól?” – vetette fel ironikusan beszélgetőtársunk.
Elég csak végigautózni a beregsurányi határátkelő ukrán oldalán Csapig. A 60 kilométeres út jóindulattal 75 perc, de inkább másfél óra, ha az ember nem akar öles kátyúkba futni a legváratlanabb helyeken elfogyó aszfaltúton, amely olyan kivilágítatlan falvakon keresztül halad át – a legalább ennyire kivilágítatlan helyi kerékpárosok fatalista karikázásával súlyosbítva –, hogy nincs az az elmutyizott kivilágítási közbeszerzés, amely ne javítana a helyzeten.
Ennél mindenképp olcsóbb a nyelvkampány, amely az ország működőképességének érdekében az oktatásban is az ukrán nyelv dominanciáját hivatott biztosítani. Ez viszont annyira beletenyerelt a kárpátaljai magyar iskolák működésébe, hogy volt olyan szakmabeli, aki egyenesen azt mondta: „Visszasírjuk a szovjet idők liberális oktatását”.
„Jeleztük, hogy Kárpátalján ez nem megy. Rendben, ha az orosz nyelv visszaszorítása az igazi cél, akkor vegyék a törvénybe, hogy az nem érinti az EU-ban hivatalos nyelveket, így a lengyel, szlovák, román és a nagyobb számú, kompaktabb, jobban szervezett, magyar pártjai révén jobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező magyar kisebbség érdekei sem sérülnek. Kijevben ezt nem hallották vagy nem akarták meghallani” – ezt már egy ukrán hivatalnok mondta, nem messze Ungvár csehszlovák időben emelt hivatali épületétől. (A román kisebbség országosan nagyobb, a moldávokkal együtt számuk a 400 ezret is eléri, de Kárpátalján közülük csupán 32 ezren élnek.)
A hivatalnok szerint is nyilvánvalóan választási kérdés lett az oktatási törvény nyelvi fejezetéből, bár úgy véli, valójában nem változik semmi: se pénz, se elég szakember nincs a végrehajtására. „A kárpátaljai kormányzó többször nyíltan is kifogásolta a törvényt Porosenkónál, kevesen mennek úgy szembe az elnökkel, ahogyan Gennagyij Moszkal teszi” - mondta.
Az ukrán hivatalnok elismerte: butaság Kárpátalján szeparatizmustól tartania Kijevnek, a donyecki séma nem húzható a területre. Egyébként is méltatlan ez a vád Kijevtől, ahonnan a kettős állampolgárság miatt is neheztelés jön Kárpátalja magyar útlevelet kapott lakosaira:
„95 kárpátaljai halt meg a donyecki fronton. Ebből 11 magyar kötődésű volt, háromnak volt magyar útlevele, mégsem mentek el külföldre a behívó elől. Miféle szeparatizmusról beszélnek?
Ez a halottakkal szemben is méltatlan” – mondta a helyi ukrán hivatalnok, megjegyezve, hogy a kettős állampolgárság ügyében Kijev amúgy is álságos, elvégre számos képviselő ül a parlamentben, akinek izraeli, brit vagy egyéb EU-s útlevele van. Sőt, az egykori dnyepropetrovszki kormányzó, Igor Kolomojszkij korábban azt a viccet is megengedhette magának, hogy mivel neki három állampolgársága is van – az ukrán mellett izraeli és ciprusi –, rá nem vonatkozik a kettős állampolgárokat sújtó törvény, amely egyébként nem ír elő szankciókat a képviselőket illetően. Csupán annyit követel meg, hogy állami hivatalokat betöltő személyeknek kizárólag ukrán állampolgársága legyen.
A kettős állampolgárság a jelek szerint csak a kárpátaljai magyarok miatt szálka Kijev szemében, ám ez példátlanul nagy összezördüléshez vezetett: először egy rejtett kamerás felvétel jelent meg arról, hogy a beregszászi konzulátuson állampolgársági esküt tesznek a kárpátaljai magyarok, majd nyilvánosságra került egy ötszáz fős lista azokról a kárpátaljai magyarokról, akiknek magyar állampolgárságuk is van. (Azóta ketten közülük, hivatalosan saját kérésükre, nem a magyar állampolgársággal összefüggésben, lemondtak hivatali pozíciójukról.) Ezután Ukrajna nem kívánatos személynek minősítette a beregszászi konzult, válaszként Budapest is kiutasított egy ukrán konzult.
A Mirotvorec ukrán nacionalista oldalon megjelent lista a kiszivárogtatók szerint orosz titkosszolgálati oldalról lett lelopva – jelezve, hogy az oroszok milyen könnyen mozognak Magyarországon –, ám nem kellett hozzá különleges hekkerkedés:
már tavaly karácsony előtt keringett a Facebookon a kettős állampolgárokat felsoroló lista
a „Klub Zakarpatciv” csoportban. Akkor azonban nem lett visszhangja.
Novemberre mintha kicsit csendesedtek volna a viharok a kettős állampolgárság körül: olyannyira, hogy a szokásosnál hosszabb ideig tartó várakoztatás után a jelek szerint Ukrajna megadta hozzájárulását az új kijevi magyar nagykövet, Íjgyártó István, aki a leköszönő Keskeny Ernőt fogja váltani.
Bár most nyugalom van, a kárpátaljai ukrán hivatalnok szerint a kettős állampolgárság miatt a magyar kisebbséggel szembeni hergelés veszélyes játék a tűzzel, mert könnyű terepe lehet az orosz titkosszolgálatnak is, hogy azon keresztül növelje a feszültséget: szerinte ilyen akció lehetett a KMKSZ ungvári képviselete elleni bombamerénylet. A kis robbanóerejű bomba senkiben nem tett kárt, de az épület ablaka körül az égésnyomok ma is láthatók. Budapest meglepő gyorsasággal esett az ukrán nacionalistáknak – ezzel megint azt az érzetet keltve, hogy a magyar kormány az orosz narratívát erősíti –, jóllehet az ügynek Kijev szerint inkább orosz szála van, amely nyomán őrizetbe vettek dnyesztermenti és lengyel gyanúsítottakat.
Összességében úgy látja az ukrán hivatalnok, hogy Kijev butasága – vagy kampánycélú taktikája – ellenére Budapest „feleslegesen feszíti a húrt”, a nyílt kritikával. Főleg akkor, ha ezt a magyar külügyminiszter Moszkvában járva teszi – mondták többen is, utalva Szijjártó Péter találkozójára az orosz külügyminiszterrel.
„Nem ezzel indult a dolog. Folyamatosan mentek a jelzések, hogy ne cseszegessék a magyarokat, de amíg Budapestről nem keménykedtek, csak ígérgetések jöttek” – mondta a helyzetet ismerő magyar forrás. Szerinte ennek tudható be, hogy az ötéves átmeneti időt sikerült kiharcolni az oktatási törvény bevezetéséhez.
A keménykedés része az is, hogy Magyarország hosszú ideje blokkolja a védelmi miniszteri szintű NATO-Ukrajna találkozókat, és vétója miatt eshet kútba a decemberi csúcs is.
Hogy ez miért jó a magyar kormánynak, arra világnézettől függően több verzió lehet, de akár mindegyikben lehet valami, még ha kicsit ellent is mondanak egymásnak:
Lehet, hogy igen, de valójában a NATO Ukrajna felvételét nem látja megvalósíthatónak, így olyan ügyben keménykedik Budapest, amellyel valójában nem megy szembe a katonai szövetséggel.
Ugyanakkor igaz, hogy a tagság esélytelensége nem jelenti a találkozók szükségtelenségét, bár a párbeszéd így is fennáll Kijev és a NATO között.
„Ezek az iskolák működtek a csehszlovák, aztán a szovjet időkben is. Most elvennének jogokat, amelyek nem voltak ugyan lefektetve, de evidensek voltak” – mondta egy magyar nyelvű oktatási szakember. A beregszászi 4-es számú Kossuth Lajos iskolában most 688 diák van, 11 évfolyamban. A bejáratnál az ukrán és a magyar himnusz olvasható, az oktatás alapvetően magyarul folyik, csak az ukrán nyelvi órák ukránul. A probléma azonban az, hogy nem idegen nyelvként tanítják az ukránt, hanem úgy, ahogyan az ukrán kisiskolásoknak, feltételezve a nyelv ismeretét. A szovjet időkben az oroszt idegen nyelvként tanították, hatékonyabb is volt.
„A világon mindenütt új módszereket keresnek az oktatásban, hogy alkalmazkodásra lehetőséget adó tudást adjon a gyerekeknek a változó világban. De ennek szakmai kérdésnek kellene lennie, helyette viszont politika van” – mondta Babják Edit. A beregszászi városi tanács oktatási osztályvezetője szerint kicsit túl nagy a figyelem is, Brüsszeltől, az amerikai nagyköveten át a nyugati és magyar sajtóig, ez már néha a szakmai munkát is zavarja, de a valódi gond, hogy senki nem modellezte, mit hozna az új oktatási törvény, meg lehet-e valósítani, megtanul-e egyáltalán a gyerek ukránul azon a módon, ahogyan azt Kijevben elképzelték.
A törvény szerint csak az első négy osztályban folyhatna teljes egészében nem ukrán nyelven az oktatás, felsőben már minden tárgyakat ukránul kellene tanulni – a kisebbség nyelvén csupán a saját vonatkozású irodalom órákat engedélyezve. „Most ötéves átmeneti időszak van, a középiskolát érintő törvény még csak most jön, de a részletek nincsenek kidolgozva.”
Az oktatási törvénynek egyébként is vannak lazán megfogalmazott részei: kimondja ugyan, hogy az oktatás nyelve az ukrán, utána azonban egy másik pont megengedi, hogy felsőben „egy vagy több tárgy” tanítása a kisebbség nyelvén folyjon. A „több tárgy” elméletben az összeset is jelentheti.
„Hivatalnokként aggaszt, hogy szervenként másképp értelmezik a törvényt. Hol a garancia, a világos keret? Ígéretet kapunk, aztán egy ellenőrzéskor mást látunk” – mutatott rá a bizonytalanságra Babják Edit, azzal együtt, hogy Kijevből mindig kapnak rá ígéretet, hogy a térség szempontjait figyelembe veszik.
A magyar most divatban van a helyiek szerint. Olyannyira, hogy a beregszászi iskolában ukrán gyerekek is vannak, akik épp a magyar nyelv megtanulása miatt választották ezt az iskolát. „Nagyon hasznos tudnia magyarul, sajnálnám, ha ez megszűnne” – mondta egy magyarul nem tudó nagyapa, aki kisiskolás unokájáért jött. Ennek szerinte semmi köze Ukrajna területi integritásához és nemzeti öntudatához, fenyegetést belelátni oktalanság.
Azt ugyan a megkérdezett diákok sem tagadták, hogy a jövőjüket nem feltétlenül Ukrajnában látják. Van, aki építész, ügyvéd, könyvelő akar lenni, és budapesti egyetemi diplomában gondolkodik. Márpedig ukrán diák is akad közöttük, így önmagában ezt azzal magyarázni, hogy nem tanulnak meg a magyarlakta vidékeken ukránul, erős leegyszerűsítése a helyzetnek egy országban, ahonnan a milliók mennek külföldre megélhetésért. Egyébként, ha a magyar nyelvben perspektívát látnak a helyi ukránok, akkor ez a jövőben a számukra még vonzóbb is lehet az oktatási törvény alapján, hiszen úgy sajátíthatják el a nyelvet, hogy közben a többi órát ukránul tanulhatják.
Ettől még valóban szükség van arra, hogy ukránul megtanuljanak a diákok, ez a kisebbség érdekérvényesítésében elengedhetetlen – ismerik el a magyar közösségben is.
„Vitákat akarunk nyerni ukránul” – mondta Beregszász polgármestere. „Nem az ukrán nyelv rovására akarjuk biztosítani a magyar oktatást.” Babják Zoltán szerint – aki csak névrokona az oktatási osztály vezetőjének –
hatékony nyelvtanulási programra van szükség, amely nem az asszimiláció, hanem az integráció szempontjait követi.
„A Pedagógusszövetség Orosz Ildikóval, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola vezetőjével le is tett az asztalra egy ilyen programot. Valójában a két fél érdeke ugyanaz: szeretnénk használhatóvá tenni az ukrán nyelvet.” Ez azonban nem áll ellentmondásban a magyar nyelvű iskolák megőrzésével. „Maradjanak meg a magyar iskolák és jöjjenek tanárok, akik képesek megtanítani az ukrán nyelvet, idegen nyelvként.” „Ettől nem gyengülne Ukrajna elismertsége. A 150 ezer főnél is kisebb magyar közösség érdekeinek figyelembe vétele nem jelenthet Ukrajna számára stratégiailag teljesíthetetlen igényt.”
A polgármester szerint ígéretes, hogy az ukrán külügyminiszter tárgyalt a helyi magyar szervezetek és a főiskola képviselőivel. A helyzet most „túl van politizálva”, bár a megoldás amúgy is a politikától függ. Reményei szerint sor kerül egy Orbán–Porosenko-találkozóra, talán épp Beregszászon. „Az ott aláírt és nyilvánosan kimondott megállapodások adnak majd választ, addig minden sejtetés, ígéret annyira megbízható, mint amilyen egy átlagos vadászsztori.”
(Borítókép: A beregszászi 4-es számú Kossuth Lajos iskola folyosója szünetben - fotó: Huszti István / Index)