Egy rendőrgyilkosságért elítélt alabamai férfi, Vernon Madison már kétszer kerülte el az utolsó pillanatban a halálbüntetés végrehajtását. Most az amerikai legfelsőbb bíróság kezében van a sorsa, és az ő ügye kapcsán arról is fognak dönteni: ki szabad-e végezni valakit, aki olyan leromlott mentális állapotban van, hogy már nem képes visszaemlékezni a bűnre, amely miatt halálra ítélték. Madison több mint harminc éve él a halálsoron, és ezzel messze nincs egyedül. Az Egyesült Államokban egyre hosszabb idő telik el a halálbüntetés kiszabása és a kivégzés között, az átlagos várakozás ma már megközelíti a húsz évet. A felejtés problémája az öregedés és az azzal járó betegségek miatt egyre több rabnál jöhet elő.
Vernon Madison 68 éves amerikai férfi. Az elmúlt néhány évben elszenvedett szélütések következtében vak, nem tud segítség nélkül járni, elmosódóan beszél, gyakran bevizel, és az ábécét csak a G betűig tudja felidézni. Ugyanez az ember 34 évvel korábban kétszer fejbe lőtt hátulról egy rendőrt, aki épp a papírmunkát intézte a kocsijában. Az, hogy Vernon Madison él-e vagy meghal, valószínűleg azon fog múlni, hogy mire jut az amerikai legfelsőbb bíróság egy erkölcsi-alkotmányos dilemmával.
Vernon Madison életének nagyjából a felét az alabamai halálsoron töltötte, ő az egyik legrégebben ott lévő rab. Az alabamai halálraítéltek most összesen 188-an vannak. Választhatnak a méreginjekció és a villamosszék között, ha eljön az idő. A halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta 63 embert végeztek ki ebben az államban, és mindössze egyvalaki kapott kormányzói kegyelmet a Death Penalty Information Center (DPIC) adatai szerint.
Madison, aki a maga részéről a méreginjekció mellett döntött, eddig kétszer került nagyon közel ahhoz, hogy kivégezzék. Először 2016 májusában, másodjára idén január 25-én. Azon a januári csütörtökön a tervezett kivégzést fél órával a kitűzött, este hatos időpont előtt fújták le. Egy helyi lap beszámolója szerint utolsó vacsora helyett utolsó reggeli gyanánt Madison narancslevet, tojást, kétszersültet, grízt, kocsonyát és szilvát evett. A legutolsó étkezése két narancsból állt. Úgy volt, hogy se az ő, se az áldozat családjából sem lesz ott senki a kivégzésen.
Különleges kívánsága nem volt. A férfi intelligenciahányadosa a védői által citált mérési eredmények szerint 72-re esett az ismétlődő sztrókok után. 70 alatti mutatónál értelmi fogyatékosságról szokás beszélni.
Hogy pontosan mit képes felfogni a világból, és mit nem, kulcskérdés abban az összetett jogi vitában, ami a bőrére megy, és amelyben várhatóan jövő júniusban mondja majd ki a végső szót a legfelsőbb bíróság. Néhány napja, október 2-án volt az ügy – az akkor még Brett Kavanaugh nélküli – testület napirendjén, de ezen a napon még csak a szemben álló felek érvelését hallgatták meg a főbírák. Döntés, amely a precedensjog miatt jogszabályként hat majd, még nem született. A Reuters cikke szerint mindenesetre úgy tűnt, a liberális bírák hajlanak arra, hogy Madison életét meg kellene kímélni. Sőt, a DPIC összefoglalója szerint az a John Roberts bíró is szimpatizálni látszott az elítélt ügyvédeinek érvelésével, akit a mérleg nyelvének szoktak tekinteni halálbüntetéses ügyekben.
A testület október 2-án világnézeti szempontból még egálban volt 4 liberális és 4 konzervatív bírával. Júniusban, mikor a bíráknak meg kell majd mondaniuk, Madison kivégzése kimerítené-e a nyolcadik alkotmánykiegészítésben foglalt tilalmat, a kegyetlen és szokatlan büntetés tilalmát, ez másként lesz. Trump vitatott főbírójelöltjének, Kavanaugh-nak október 6-i megszavazása után konzervatív többség alakult ki az élethosszig kinevezett kilenc tagból álló legfelsőbb bíróságban.
Miközben Vernon Madison ügyének jogi utóélete meglehetősen fordulatos és bonyolult, maga a gyilkosság, amit elkövetett, világos eset, nyitva maradt kérdések nélkül. 1985. április 18-án egy családon belüli erőszak miatt aggódó szomszéd ráhívta a rendőrséget Madisonra, miközben az a szakítás után költözött kifelé a volt barátnője, Cheryl Ann Green házából Mobile-ban. Julius Schulte azzal a feladattal érkezett a helyszínre, hogy megvédje Greent és 11 éves kislányát. Az Al.com által hivatkozott bírósági iratok szerint Madison úgy tett, mintha elhagyná az ingatlant, de aztán pisztollyal bukkant fel újra, a rendőrautó mögé osont, amelyben Schulte ült, és kétszer fejbe lőtte hátulról. Ezután rálőtt a nőre is, majd megpróbált elmenekülni. Mindezt három szemtanú is látta.
Schulte nem azonnal halt meg, hanem a kórházban, nagyjából egy héttel később. Green, aki felépült a sérüléseiből, később azt vallotta, hogy Madisonban hetek óta gyűlt már a feszültség. Mióta a nővérét februárban meggyilkolták, nem viselkedett észszerűen többé, mindenkire dühös volt. Green azt is tanúsította az eljárásban, hogy a rendőr nem rántott fegyvert, nem jelentett semmiféle fenyegetést Madisonra. Éppen a papírmunkát intézte a kocsiban, amikor a lövések érték.
A sajtónak nyilatkozva az áldozat fia, Michael Schulte azt szokta kérni: ne feledkezzenek meg az édesapjáról sem, miközben Madisonról vitáznak. Megviselték a családját az utolsó pillanatos kivégzésleállítások, számukra ez azt jelenti, hogy „a tragédia még nem zárult el".
Bárhová néz az ember, ott van. Ott van ennek a fickónak az arca. Újra visszaidéz mindent: hogy ez a fickó életben van, az apám pedig, aki soha nem ártott senkinek, nincs többé
– mondta. Szerinte az édesapja szerette a rendőri munkát, és ügyesen beszélt az emberekkel, jól oldott fel feszült helyzeteket. A halála után több száz levelet kapott az özvegye, köztük olyanoktól is, akik azt mondták, Michael Schulte segített megváltoztatni az életüket.
Madisonnak priusza is volt. 1971-ben rablásért, '73-ban és '77-ben testi sértésért ítélték el, összesen 14 évet húzott le börtönben Mississippi államban. Kedvezménnyel szabadult, a gyilkosság idején éppen próbaidőn volt. Az ellene indult eljárásban változtatgatta a védekezését, hol teljesen ártatlannak mondta magát, hol a mentális állapotára hivatkoztak az ügyvédei felhozva a mentségére, hogy a mississippi börtönévek alatt legalább 33 alkalommal szorult pszichiátriai segítségre, egy szakértő pedig paranoid és antiszociális személyiségzavart is megállapított nála. A CNN szerint az önvédelem-védekezéssel is tett egy próbát. A bűnösségével kapcsolatban komoly kétség azonban nem merült fel az eljárásokban.
A végleges ítéletig vezető út mégis fordulatos lett. Madison első tárgyalása 1985 szeptemberében volt. Halálbüntetést kapott, de az ítéletet utólag megsemmisítették, mert faji szempontból hátrányos megkülönböztetés érte a fekete bőrű Madisont az esküdtek kiválasztásánál, nem volt elég afroamerikai állampolgár az esküdtszékben. A második tárgyalásra 1990-ben kerítettek sort. Ez az esküdtszék is halálbüntetést javasolt, mégpedig igen nagy többséggel, tíz a kettőhöz arányban hozták meg ezt a döntést. Azonban ezt az ítéletet is meg kellett semmisíteni a vád egyik szakértőjével kapcsolatos probléma miatt. Az ügy 1994 áprilisában újra a mobile-i bíróságon landolt, annál a McRae bírónál, aki négy évvel korábban Madison tettét könyörtelennek és teljesen amorálisnak nevezte, őt magát pedig egy olyan embernek, akinek az élettörténete más emberi lények elleni erőszakos támadások sorozata, a törvények és azok betartatóinak teljes semmibe vétele mellett.
Az esküdtszék ezúttal beérte volna tényleges életfogytiglannal, ezt javasolta a bírónak. McRae viszont ezt felülbírálva halálbüntetésről rendelkezett. Ez elég speciális húzás volt, ma már nem is lehet ilyet csinálni. A bíró többé nem írhatja felül az esküdtszék döntését a halálbüntetés kérdésében az Egyesült Államokban. Alabama volt az utolsó állam, amely ezt lehetővé tette, és 2017-ben itt is megváltozott a törvény. (McRae egyébként karrierje során az Al. com szerint hatszor lépte meg ezt, hatszor változtatott az esküdtszéket felülbírálva tényleges életfogytiglant halálbüntetésre, többször, mint bármelyik másik bíró Alabamában.)
A Madisont képviselő Equal Justice Initiative nevű, jórészt rabokat és szegényeket védő nonprofit jogászcég tett is egy próbát azzal, hogy a 2017-es törvényváltozásra hivatkozva kérje a férfi halálbüntetésének eltörlését. Az igazi reményük azonban abban van, ami a halálsoron megöregedő Vernon Madison elméjével történt.
Már a 2016-ra kitűzött kivégzést is ezzel sikerült – mindössze 7 órával a tervezett kezdés előtt – elodázni. Addigra a férfi több sztrókon esett át. John Goff, a Madison ügyvédei által megbízott pszichológus szerint a szélütések után képtelenné vált arra, hogy az elmúlt harmincegynéhány év számos eseményét felidézze. Azt érti, hogy börtönben van, gyilkosság miatt, és azt is, hogy Alabama állam megtorlásra készül, a halálbüntetés jelentését. De ugyanez a pszichológus arról is tanúskodott, hogy Madison emlékeiből kihullott a tett, amiért büntetik, nem tudja felidézni az események sorozatát a támadásától a letartóztatásáig és tovább a tárgyalásokig, és azt gondolja, hogy sosem ölt embert. Az ügyvédek szerint ez végső soron azt jelenti: nem érti, miért akarja Alabama állam kivégezni.
A legfelsőbb bíróság korábbi döntéseiben már korlátozta a halálbüntetés végrehajthatóságát mentális állapotuk miatt alkalmatlan vagy értelmi fogyatékkal élő elítéltek esetében. Madison ügyvédei hivatkoznak is ezekre a fontos döntésekre. Az első ilyen döntés 1986-ban született egy Alvin Bernard Ford nevű férfi kapcsán, akit 1974-ben ítéltek halálra Floridában gyilkosságért. Mikor elkövette, még nem volt baja, de a börtönben paranoid skizofrénia fejlődött ki nála. Azt hitte, ő II. János Pál, volt egy, a Ku Klux Klan köré épült összeesküvés-elmélete, meg volt győződve róla, hogy a családtagjait foglyul ejtették és kínozzák valahol a börtönben, és azzal dicsekedett, hogy ő bármikor kedve szerint elmehet, mert azt végzik ki, aki őt ki akarja végezni.
A második emlegetett döntés 2007-es, ekkor mondta ki a legfelsőbb bíróság a szintén paranoid skizofrén többszörös gyilkos, Scott Panetti kapcsán, hogy nem lehet senkit kivégezni, aki olyan mentális állapotban van, hogy nem tudja teljes egészében felfogni a kivégzése okát. A magyarázat: a súlyos téveszmék a bűn és a bűnhődés közti kapcsolat megértését annyira eltorzíthatják, hogy a büntetés többé nem képes betölteni eredeti célját. Panetti például a halálsoron azt hajtogatta, hogy a kivégzését a sátán tervelte ki, csak hogy megakadályozza a keresztény ige hirdetésében.
A legfelsőbb bíróságot eddig nem tudták meggyőzni Madison ügyvédei arról, hogy elég szoros párhuzam lenne Vernon Madison és Ford, illetve Panetti között. Amikor 2017-ben, a 2016-ban meghiúsult kivégzés után a testület előtt kötött ki Madison ügye, számára kedvezőtlen döntést hoztak. (Emiatt nyílt meg akkor újra az út a halálbüntetés végrehajtása előtt, ezért tudták kitűzni – az utolsó pillanatokban szintén leállított – 2018 januári kivégzést.) Akkor azt hangsúlyozták a főbírák, hogy mind a Ford, mind a Panetti-ügy lényege: a kivégzés megtorló funkciója kérdőjeleződik meg, amikor az elítélt nem érti, hogy miért történik ez vele. De a 2017-es lb-vélemény szerint sem a Panetti-, sem a Ford-ügyben nem mondták ki azt világosan, hogy egy rab alkalmatlan a kivégzésre, ha nem emlékszik a tettére, mert ez nem ugyanaz, mintha valaki nem képes racionálisan felfogni a bűn és bűnhődés koncepcióját.
Akkor három liberális főbíró hozzá is fűzte a közös állásfoglaláshoz: a kérdés, hogy végrehajtható-e a halálbüntetést olyasvalakin, aki a fogyatékossága folytán nem emlékezik a főbenjáró bűn elkövetésére, egy olyan alapvető kérdés, amellyel még nem foglalkozott a bíróság. Ez az, ami most megtörténik. Egy hónappal a januárban megakasztott kivégzés után, február végén szavazták meg, hogy megvizsgálják a dolgot.
Az október 2-i meghallgatáson Madison ügyvédje, Bryan Stevenson ismét azzal érvelt, hogy védence képtelen felfogni, miért akarja kivégezni Alabama állam, ezért nem szabad rajta végrehajtani a halálbüntetést. Az alabamai ügyészhelyettes, Thomas Goven viszont kijelentette: nincs szerintük semmi olyan Madison állapotában, ami miatt az állam ne akarna megtorolni rajta egy szörnyű bűncselekményt. Arra maga Stevenson ügyvéd is rábólintott a főbírák kérdései után, hogy pusztán az, ha valaki nem emlékszik a bűnére, még nem teszi alkalmatlanná a kivégzésre. Szerinte inkább arról van szó, hogy a memóriavesztés egy olyan orvosi állapot, jelen esetben a demencia következménye, amely arra is hatással van, hogy az illető megértse, miért akarják kivégezni. Arról beszélt, hogy az erkölcs mércéje is, mihez kezd az állam egy olyan állapotban lévő emberrel, mint amilyen a térben és időben tájékozódni képtelen, a jogi helyzetét szerinte nem értő Madison lett.
Bárhogy is döntsön jövő júniusban a legfelsőbb bíróság, a precedensjog miatt nemcsak Vernon Madisonra lesz a döntés kihatással, hanem sok másik rabra is. És egyre többekre. Ugyanis – ahogy erre a liberális Stephen Breyer főbíró felhívta a figyelmet – az Egyesült Államokban sok az olyan öregedő halálraítélt, akik évtizedek óta ülnek a halálsoron. Breyer egy korábbi döntéshez fűzött kiegészítésében arról írt: az egyik alapvető probléma a halálbüntetéssel az a rendkívül hosszú idő, amit sokan a kivégzésükre várva töltenek. Ez szerinte még kegyetlenebbé teszi a halálbüntetést, és aláássa az értelmét.
1987-ben az átlagos idő az ítélet és a kivégzés között kicsit több mint 7 év volt. Tíz évvel később, 1997-re ez az idő már 11 évre nyúlt. Újabb 10 év eltelt, és 2007-ben már a 13-at súrolta. A 2017-ben kivégzett 21 ember halálsoron töltött átlaga több mint 19 év volt. Alabama abban az évben három embert végzett ki, egyiküket, egy bizonyos Thomas Arthurt 75 évesen, 34 halálsoron töltött év után érte utol a halál. Látva ezt a trendet, egyre több olyan esettel fogunk találkozni, amikor az állam az öregkorral járó betegségekben szenvedő rabokat készül kivégezni, jósolta Breyer.
Borítókép: Illusztráció Fotó: Mike Simons/Getty Images