Már első tíz napjában is hatalmas horderejű döntéseket hozott, de sok amerikai választó szemében mégis a keddi bejelentése lehet a legfontosabb: Donald Trump az egyik, denveri székhelyű fellebbviteli bíróságon dolgozó Neil Gorsuch-ot jelölte a legfelsőbb bíróság lassan egy éve üresen álló kilencedik posztjára.
Rengeteg szavazó még a kampányban is kiemelte, hogy a legfontosabb kérdésnek éppen a legfelsőbb bíróság sorsát tartja, hiszen a testület döntései a precedensjog miatt jogszabályként hatnak, és évtizedekre meghatározzák az Egyesült Államok társadalmi berendezkedésének jogi kereteit.
A több amerikai lapban a tavaly meghalt, ultrakonzervatív Antonin Scalia klónjának minősített Gorsuch-ot szakmailag felkészültnek tartják, de kemény szenátusi jóváhagyás vár rá, igaz, a republikánusok a demokraták nélkül is átverhetik Trump jelöltjét, aki ellenzi az eutanáziát, és betű szerint értelmezné az alkotmányt. Ha Gorsuch végül beül a testületbe, akkor nagyjából maradnak a Scalia halála előtti évek erőviszonyai a liberális és a konzervatív felfogást képviselő bírák között.
Az összesen 9 tagú, élethosszig kinevezett legfelsőbb bíró az USA politikai, kulturális és gazdasági karakterét meghatározó legfontosabb ügyeiben mondhatja ki a végső szót – elég csak a faji szegregáció fenntartására majd eltörlésére, a nők abortuszhoz való jogának kimondására és a 2015-ben országosan legálissá tett melegházasságra, a 2000 évi elnökválasztás kimenetelére, vagy a környezetvédelmi célú kormányprogramok megítélésre gondolni.
Scalia halála előtt a kilenc tagú legfelsőbb bíróságba négy bírót demokrata, ötöt republikánus elnök jelölt. Az őket jelölő elnökök reményeit azonban az egyes bírók nem mindig váltják be. Hiába jelölte például republikánus elnök Anthony Kennedyt, a bíró számos ügyben mozdult el a mérsékeltebb irányba, és lett a mérleg nyelve a kicentizett testületben.
A legfelsőbb bíróság sorsa azért került az elnökválasztási kampány egyik legfontosabb kérdései közé, mert Scalia tavaly februári halála óta helye betöltetlen maradt a testületben. Korábban példa nélküli eszközhöz nyúlva a republikánus többségű szenátus Mitch McConnell vezetésével meghallgatni se voltak hajlandók Barack Obama balközép irányultságú jelöltjét, Merrick Garlandot. Ehelyett azt hangoztatták, hogy majd az új elnöknek kellene saját jelölttel előállnia, és ebből nem engedtek, hiába tartották ezt a demokraták alkotmányellenesnek.
A republikánusok meglehetősen vitatható taktikája bejött, hiszen Trump megválasztásával megnyílt a lehetőség egy Scaliához hasonló konzervatív jelölt megválasztása előtt. Trump stábja eredetileg 21 szóba jöhető jelöltet írt össze – az elején még olyan rémhírek is voltak, hogy esetleg Peter Thielt, a PayPal társalapítóját jelölné a testületbe, de ez persze nem volt valós lehetőség –, ez szűkült le végül három emberre. Valójában Gorsuch mellett Thomas Hardiman pennsylvaniai bírónak volt csak igazi esélye, mivel William H. Pryor Jr. alabamai bírót már a republikánus vezetők sem javasolták, annyira elvakult konzervatívnak tartották.
Trump a kampányban azt állította, hogy egyrészt „a legjobb bírót találja meg Amerikában", de emellett olyan jelöltekre szűkítette a kört, akik közel álltak Scalia szellemiségéhez. Szakértők ebből a szempontból is megvizsgálták az esélyesebb jelölteket, és Gorsuch előkelő helyen végzett a Scalia-teszten.
Miután Trump bejelentette jelöltként, Gorsuch azt ígérte, pártatlan és független lesz. A Coloradóban élő bíró a testület egyetlen protestáns tagja lenne, az episzkopális egyházhoz tartozik. 49 évesen ő lehet a legfiatalabb legfelsőbb bíró Clarence Thomas 1991-es megszavazása óta. Korábbi kollégái azzal viccelődtek, hogy
már őszes hajjal, és kifogyhatatlan mennyiségű Winston Churchill-idézettel született.
Gorsuch képesítése megfelel minden szükséges kritériumnak: a Harvardon, a Columbián és az Oxfordon tanult. Már gyakornokként dolgozott az egykori legfelsőbb bíró Byron White és a most is a testületben ülő Kennedy mellett is. George W. Bush alatt rövid ideig az igazságügyi minisztériumba is bekerült, majd Bush jelölte a fellebbviteli bíróságba, ahova ellenszavazat nélkül választotta be a szenátus.
Gorsuch maga is jóban van több jelenlegi legfelsőbb bírósági bíróval. Szakmai elismertségét az is mutatja, hogy a Politico cikke szerint asszisztenseit (clerk) gyakran hívják gyakornokoskodni a Legfelsőbb Bíróságra, és nem csak a konzervatív bírók, hanem a liberálisok is. Azonban a fellebbviteli bíróságon hozott döntései alapján is jobban hasonlít Scaliára, mint a hozzá képest mérsékeltebb Kennedyre.
Gorsuch Scaliához hasonlóan azt vallja, hogy az alkotmányt betű szerint kell értelmezni, ahogy azt az alapító atyák egykor elgondolták. Emellett minden törvényt és szabályozást a szövegből kiindulva alkalmaz, nem érdeklik a döntéshozók mögöttes szándékai. Ennek a szemléletnek a bírálói szerint ez a sok esetben semlegesnek tűnő felfogás szükségképpen vezet konzervatív döntésekhez, hiszen az alkotmány és a kiegészítések megszövegezése idején honos társadalmi értékrend mára gyökeresen átalakult, anakronisztikusnak hat, és nem ad valódi fogódzót a mai viták eldöntéséhez.
A bírójelöltek nézeteire leginkább az addigi ítélkezési gyakorlatukból lehet következtetni, de Gorsuch esetében ehhez hozzájönnek az irományai is, például egy az eutanáziáról írt könyve. Ebből az elemzők szerint egyértelműen kiderül, hogy ellenzi annak legalizálását, Gorsuch ugyanis a kérdést nem az egyéni önrendelkezés felől közelíti meg:
Bár konkrétan az abortuszt szövetségi szinten legalizáló legfelsőbb bírósági döntés ügyéről Gorsuch még soha nem beszélt, vélhetően ellenzi a jelenlegi, liberális szabályozást. Erre utal az is, hogy a könyvben arról ír: nincs alkotmányos alapja, hogy az anya életét a magzaté elé helyezzék. Az elemzők szerint ezzel együtt sem állítható biztosan, hogy ha újra a bíróság elé kerülne a korszakos 1973-as döntés, Gorsuch annak megváltoztatását támogatná.
Azt ugyanakkor maga írta 2005-ben a konzervatív National Review egyik újságcikkében, hogy a bíróságoknak és a társadalomnak is rosszat tesz, hogy a liberálisok, a demokraták közül sokan a bíróságoktól várják a társadalompolitikai kérdések eldöntését. Elismeri, hogy a korszakos döntések, mint például amelyik megtiltotta az afroamerikaiak iskolai szegregációját, fontos polgárjogi győzelmek biztosítékát jelentik, ugyanakkor erről szerinte nem a bíróságoknak, hanem a szavazóknak kéne dönteniük, amikor megválasztják a képviselőiket.
A sajtó Gorsuch ítélkezési gyakorlatából a vallásszabadság iránti elkötelezettségét emeli ki. A jelölt egyetértett azokkal a keresztény szervezetekkel, amelyek azért támadták Obama egészségbiztosítási reformját, mert az szerintük korlátozza a vallásuk szabad gyakorlását, amikor olyan egészségbiztosítás nyújtására kötelezi őket, amely az alkalmazottaik fogamzásgátlását (így megtermékenyített petesejt elpusztítását) is fedezi. Keresztény-konzervatív körökben vélhetően annak is örülnek, hogy Gorsuch támogatta, hogy egy vallási szervezet közterületeken vallásos szimbólumokat helyezhessen el.
Sokan úgy vélik, hogy nagy befolyással bírna a legfelsőbb bíróságban, mivel nagyon átütő véleményeket írt. Viszont ismerői azt mondták róla, hogy jobban törekszik a kompromisszumra, és a többiek meggyőzésére, mint Scalia, aki inkább a különvéleményekhez nyúlt. A legtöbben úgy vélik, hogy Gorsuch-csal visszaállna az a törékeny egyensúly a legfelsőbb bíróságon, ami Scalia halála előtt létezett: továbbra is Kennedy, vagy a főbíró Roberts álláspontja döntene a kiélezett ügyekben.
Gorsuch kiválasztását hangosan ünnepelték a republikánusok és a konzervatívok, és Trump is kiemelte, hogy tíz éve ellenvetés nélkül hagyták jóvá a fellebbviteli bíróságra. Emberi jogi és civil szervezetek támadták Gorsuch jelölését: szerintük konzervatív aktivisták eszköze lenne, és visszavetné a nők, és az LGBT-emberek jogait. A demokraták és a progresszívek pedig egyáltalán nem rajonganak Gorsuch-ért, ez már akkor látszott, amikor Trump meghívott fontos demokrata szenátorokat is a Fehér Házba a bejelentésre, hogy találkozzanak választottjával – senki sem volt hajlandó elmenni.
Richard Nixon ideje óta nagyjából 73 napig tartott, amíg a szenátus döntött egy főbírójelöltről. A legfelsőbb bíróság tagját, miután a szenátusi igazságügyi bizottság meghallgatta az elnök jelöltjét, a szenátus választhatja meg, sima többséggel. A 100 fős testületben 52 republikánus szenátor van, tehát Gorsuch megválasztásának politikai feltételei adottak, igaz, a szenátorok szabadon dönthetnek. A bökkenő az, hogy a demokraták örökös obstrukcióval megakadályozhatják, hogy a záró szavazásra sor kerüljön. Az obstrukció letöréséhez 60 szavazat kell.
Az USA történelmében még soha nem fordult elő, hogy egy legfelsőbb bírósági bíró kinevezése obstrukció miatt hiúsult volna meg, vagy hogy az obstrukciót le kellett volna törni: a törvényhozók előbb-utóbb mindig képesek voltak a kompromisszumra.
a republikánus többségű szenátus még meghallgatni sem volt hajlandó a márciusban jelölt Merrick Garlandot, abban bízva, hogy a republikánus jelölt nyeri majd az elnökválasztást, és akkor majd az ő jelöltjéről szavazhatnak. Ez, valamint Trump első intézkedései, köztük az ideiglenes igazságügyi miniszter azonnali leváltása és a külügyminisztériumi vezető tisztviselők leváltása azonban annyira felbőszítették a demokratákat, hogy már a jelölt megnevezése előtt obstrukcióval fenyegetőztek, amennyiben az illető nem „mainstream" (mérsékelt).
Erre válaszul merült fel az atomcsapásként („nuclear option") emlegetett lehetőség, amit Trump is pártol. A republikánus szenátorok sima többséggel megkerülhetik az obstrukciót: ehhez az kell, hogy a bíróválasztást a szenátus vezető tisztviselője alkotmányos üggyé nyilvánítsa. Utoljára 2013-ban, Obama elnöksége alatt volt rá példa, amikor a szenátus McConnell vezetésével sok tucatnyi kormányzati vezető és szövetségi bíró kinevezését obstruálta. A demokraták az átszavazó republikánusokkal megkerülték az obstrukciót, azonban a legfelsőbb bíróság tagjaira nem terjesztették ki az atomcsapást, épp a testület óriási politikai súlya miatt. Az obstrukció jogi lehetősége ugyanis pont azért került be az amerikai alkotmányos rendszerbe, hogy nehezítse a szélsőséges nézeteket valló személyek pozícióba kerülését.
Ebből a szempontból Neil Gorsuch nem jelentene különösebb kilengést, megválasztása várhatóan nem változtatna sokat a bíróság ideológiai összetételén a Scalia halála előtti időszakhoz képest. A demokraták tehát nemigen hivatkozhatnak arra, hogy Gorsuch különösebben kilógna a véleményével, és ebből a szempontból Trump választása okosnak tekinthető.
A fő veszély most az, hogy ha a pártcsatározások miatt az obstrukció és annak letörése rutineljárássá válik. A szenátus, ami eddig az USA talán legfontosabb politikai döntéshozó és vitafórumának számított, így mindinkább alárendelődne a végrehajtó hatalom akaratának, jelentősen gyengítve a demokratikus hatalomgyakorlás eddigi egyensúlyát. A döntés Mitch McConnell, a republikánus frakcióvezető kezében van. McConnell egyelőre nem nyilatkozott egyértelműen a várható demokrata obstrukció megítéléséről. Kiszólt az obstrukció letörését sürgető Trumpnak, hogy ne avatkozzon a szenátus ügyeibe, de azt is kijelentette, hogy az elnök jelöltjét „el fogjuk fogadtatni".
McConnell egyben azt javasolta, hogy a demokraták törődjenek bele Gorsuch-ba, bár annak fényében, hogy mindenképp el akarja érni az új bíró megválasztását, a javaslata bír némi fenyegető éllel. Ugyanakkor joggal hivatkozott arra, hogy a republikánus szenátorok Obama és Clinton két-két legfelsőbíró-jelöltjét obstrukció nélkül engedték át, és arra is, hogy a demokraták engedték ki az obstrukció szellemét a palackból. A demokraták szerint azonban éppen ő volt az, aki a stratégia szintjére emelte az elnök (Obama) minden eszközzel való akadályozását programja végrehajtásában. Gorsuch egyébként úgy véli, hogy Obama túlságosan gyakran próbálta elnöki rendeletekkel megkerülni a kongresszusi patthelyzetet, ez viszont érdekes lehet a rengeteg elnöki rendelettel kezdő Trump esetében is.
A demokraták rögtön jelezték, hogy készek elhúzódó harcra a legfelsőbb bíróságért, de Charles Schumer, a demokraták szenátusi vezetője nincs könnyű helyzetben, amikor a progresszívek és a mérsékeltebbek között kell egyensúlyoznia. Több demokrata most visszafizetné a republikánusoknak a kölcsönt, viszont a 2018-as félidős választásokon legalább öt olyan demokrata szenátor széke is tét lesz, akikről Trump által könnyedén megnyert republikánus államokban szavaznak majd, ők pedig nem mehetnek fejjel a falnak, mint tette annó Mitch McConnell. Az is fontos lesz, milyen lesz Gorsuch megítélése a választók körében.
A demokraták attól is félnek, hogy ha túl hamar fenyegetőznek az obstrukcióval, akkor a republikánusoknak feladnák a labdát, hogy átszabják a szabályokat, és legközelebb egy sokkal konzervatívabb jelöltet is minden gond nélkül átnyomhatnának egyszerű többséggel. Éppen ezért a Politico szerint sokan azon az állásponton vannak, hogy nem szabad csípőből tüzelni, csak egy megfelelő vita után, szakmailag alátámasztott érvek mentén elleneznék a jelöltet.
A legfelsőbb bíróság egészségügyi szempontból leggyengébb tagját, Ruth Bader Ginsburgot (84) Bill Clinton nevezte ki 1993-ban, ő az egyik legliberálisabb bíró. Az elmúlt években több súlyos daganatos és szívbetegségen is átesett. Ginsburg pár éve azt mondta, hogy addig marad, amíg mentálisan fittnek érzi magát. A másik két 75 feletti bíró, a szintén liberális Steven Breyer és a konzervatív Clarence Thomas egészségével kapcsolatban eddig nem látott napvilágot információ.