Index Vakbarát Hírportál

Ecuador hamarosan kiteszi Assange-t

2018. december 6., csütörtök 18:47

Ecuador írásbeli biztosítékot kapott a brit kormánytól arra, hogy nem adná ki a WikiLeaks oknyomozó portált alapító, 2012 óta Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodó Julian Assange-t olyan országnak, ahol halálbüntetés fenyegetné, ha elhagyná a diplomáciai képviselet épületét - jelentette ki csütörtökön az ecuadori elnök egy rádióinterjúban.

Lenín Moreno nem nyilatkozott azzal kapcsolatosan, hogy távozásra kényszerítené-e Assange-t, de elmondta, hogy a Assange ügyvédei már mérlegelik a következő lépéseket - írta az MTI. 

Moreno idén nyáron arról beszélt angliai látogatásakor, hogy Assange-nak el kell hagynia a nagykövetség épületét. A politikus arról is beszélt, hogy sosem kedvelte Assange tevékenységét. A Wikileaks alapítója ősszel azt mondta, hogy elege van a nagykövetségi rabságból, és beperli Ecuadort. 

Ecuador 2012-ben részesítette védelemben Assange-t, azután, hogy Svédországban nemi erőszak miatt vádat emeltek ellene. Assange, aki tagadta a vádat, attól tartott, hogy Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak amiatt, hogy titkos katonai és diplomáciai iratok ezreit szivárogtatta ki az általa alapított portálon. Emiatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene, és akár halálbüntetést is kaphat.

Rovatok