Index Vakbarát Hírportál

Egy magyar punkzenekar énekese volt a Kínában elfogott egykori kanadai diplomata

2018. december 20., csütörtök 11:59 | aznap frissítve

Magyar állampolgársága is van Michael Kovrig volt kanadai diplomatának, akit a múlt héten vettek őrizetbe Kínában azzal a gyanúval, hogy veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, írja az MTI a Reuters alapján. A Reuters névtelen forrásai szerint Michael Kovrig a kanadai mellett magyar állampolgársággal is rendelkezik, és ezáltal az Európai Unió is érintetté válhat az ügyben. A fennálló helyzetet jól ismerő források szerint ez a tényállás eszkalálhatja a helyzetet, és nagyobb nyomást gyakorolhat Kínára, amelynek az Európai Unió a legfontosabb kereskedelmi partnere.

Michael Kovrig volt kanadai diplomatát a múlt héten vették őrizetbe a kínai hatóságok. Kovrig a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) nevű brüsszeli székhelyű elemzőintézet egyik vezető tanácsadója, északkelet-ázsiai ügyekkel foglalkozik. A Reuters értesülése szerint Kovrig a húszas éveit Budapesten töltötte, egy rockzenekarban énekelt, angolt tanított és cikkeket írt egy városi lapba (Budapest Week). Kis Google-kereséssel kiderül, hogy Kovrig a ma is aktív Bankrupt nevű punkzenekarban énekelt 1996-1999 között. A 444.hu-nak korábban egy olvasó azt mondta: Kovrig tavaly áprilisban Budapesten járt, amikor a zenekarnak épp koncertje volt, így ő is beszállt egy szám erejéig a buliba.

A kínai külügyminisztérium közlése szerint Kovrig kanadai útlevéllel lépett be az országba. Ugyanezt állította a Reuters egyik forrása is, aki hozzátette azt is, hogy Kovrig konzuli szolgáltatásokat kérelmezett Kanadától. A források információi szerint a pekingi magyar nagykövetség is próbálja elérni Kovrigot, de a hatóságok egyelőre nem engedélyezték ezt. Fontos lehet, hogy Kína nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét - jegyezte meg a Reuters. 

Az Európai Unió pekingi képviselete közleményében aggodalmát fejezte ki a kanadai állampolgárok ellen Kínában folyó eljárások körülményei miatt, de Kovrig esetleges magyar állampolgárságára nem tért ki. Miután a kanadai külügyminisztérium szerdán arról adott hírt, hogy tudomása van egy újabb őrizetbe vételről, csütörtökön a kínai külügyminisztérium is megerősítette, hogy a kínai hatóságok "illegális munkavállalás" miatt valóban őrizetbe vettek egy újabb kanadai állampolgárt, aki "adminisztratív büntetésre" számíthat. A kanadai kormány hivatalosan nem azonosította a harmadik személyt, a kanadai sajtó azonban tudni véli, hogy Sarah McIverről van szó, aki angoltanárként dolgozott Kínában, és "vízummal kapcsolatos bonyodalmak" miatt tartják fogva.

Michael Kovrig volt diplomata és Michael Spavor üzletember után ő a harmadik kanadai, akit azóta vettek őrizetbe Kínában, hogy a kanadai rendőrség az amerikai hatóságok kérésére december 1-jén letartóztatta a Huawei cég globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csout, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát. A kanadai kormány szerint nincs egyértelmű kapcsolat Meng letartóztatása és Kovrig, valamint Spavor őrizetbe vétele között. 

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivőt szokásos napi sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy a három őrizetbe vett kanadai esetei összefüggenek-e. Az ügyek természete eltérő, mivel Michael Kovrigot és Michael Spavort azzal vádolják, hogy veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra - közölte. A Reuters hírügynökség szerint Pekingben állomásozó nyugati diplomaták és kanadai volt külképviseleti alkalmazottak azt mondták, hogy véleményük szerint a kanadai állampolgárok őrizetbe vétele a kínai "adok-kapok" megtorló politika része, válaszul Meng letartóztatására.

Az Egyesült Államok ügyészsége szerint Meng a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül Iránnal üzletelt 2009 és 2014 között, és ezzel megsértette a Washington, illetve Brüsszel által elrendelt Irán-ellenes szankciókat. Az ügyben illetékes vancouveri bíróság a múlt héten döntött Meng óvadék ellenében történő szabadlábra helyezéséről. A nő ártatlannak vallja magát.

Rovatok