Hétfőn megérkezett a római Ciampino repülőtérre az a katonai repülőgép, amely Cesare Battisti szélsőbaloldali szökevényt szállította Olaszországba. Mint megírtuk, Battisti Bolíviában fogták el, az új brazil elnök pedig megígérte, hogy kiadják Olaszországnak.
Az olasz gép leszállásának helyszínét mesterlövészek biztosították. Battistit az olasz igazságügyi és belügyminiszter adja át a börtönhatóságoknak.
A 64 éves Battisti a hetvenes évek második felében a Vörös Brigádok terrorszervezet oldalágaként működő egyik csoporttal négy gyilkosságot követett el. 1981-ben megszökött, majd Franciaországon és Mexikón át Brazíliába menekült, és közben 1993-ban távollétében életfogytiglani börtönre ítélték.
A volt gerillát szombaton tartóztatták le az Interpol ügynökei a bolíviai Santa Cruz de la Sierrában, miután mobiltelefonját lenyomozva sikerült beazonosítani a tartózkodási helyét. Bolíviából Brazíliába szállították, amely kiadta őt Olaszországnak.
Brazília sokáig biztosított menedékjogot a magát politikai menekültnek mondó Battistinek, ami komoly feszültségeket okozott Brazíliaváros és Róma között. Azonban tavaly decemberben a brazil bíróság elrendelte az olasz férfi letartóztatását, majd Michel Temer volt brazil elnök hivatala még ugyanabban a hónapban rendelkezett Battisti kiadásáról.
Az olasz kormány üdvözölte Battisti elfogását. Matteo Salvini belügyminiszter és Alfonso Bonafede igazságügyi miniszter dicsérte a bolíviai rendőrség és a brazil kormány munkáját.
Battistit Rio de Janeiróban ugyan 2007-ben már egyszer elfogták, és a bíróság akkor is elrendelte a kiadatását Olaszországnak, de ezt a döntést az akkori baloldali brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva felülbírálta. A kiadatás visszautasítása miatt Róma egy időre hazahívta brazíliai nagykövetét. 2011-ben a bevándorlási hivatal állandó letelepedést engedélyezett Battisti számára Brazíliában. Jair Bolsonaro, a január elsején beiktatott új elnök korábban ígéretet tett arra, hogy azonnal elrendeli a szélsőbaloldali terrorista kiadását.