Index Vakbarát Hírportál

A pápa látogatása miatt egyhetes lesz a csíksomlyói búcsú

2019. január 22., kedd 11:03

Június elsejére, Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának napjára is kiterjeszti a csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke

- közölte az erdélyi Romkat.ro portál.

Az érsek körlevélben közölte, hogy a pápalátogatás napját is fogadalmi búcsúnak nyilvánítja, hogy ennek az eseménynek a zarándokai is eleget tehessenek az ősök fogadalmának. Egyébként a pápalátogatás utáni szombaton, június 8-án tartják Csíksomlyón a szokásos pünkösdszombati fogadalmi búcsút.

Mint megírtuk, a pápa elfogadta a román államfő meghívását, és május 31-től június 2-ig több helyszínre és eseményre is ellátogat Romániában. Elmegy a moldvai Jászvásárra, az erdélyi Balázsfalvára és Csíksomlyóra is, ahol szentmisét tart a hegynyeregben. Már a hír 11 nappal ezelőtti bejelentésekor felmerült, hogy mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, lehetőség lenne a két esemény összevonására.

A tervek szerint június elsején helyi idő szerint 11 órakor helikopterrel érkezik a pápa Csíksomlyóra, ahol az úgynevezett pápamobilon körbejár, hogy minél több hívőhöz minél közelebb kerüljön. A tervek szerint 11 óra 45 perckor kezdődne a latin nyelvű ünnepi szentmise, és annak keretében a pápának a beszéde, amelyet magyar nyelvre fordítanak. Az eseményre egy szabadtéri oltárt készítenek, mert a meglévő nem felel meg. A szentmise után Ferenc pápa szűk körű, rövid ebéden vesz részt, és 15 órakor továbbindul Jászvásárba.

Rovatok